A Körömvirág-erdő évezredek óta két tündér oltalma alatt áll: Erdőtűz a rendszeres feléledésével pusztulásra és újjászületésre készteti a vidéket, Eső pedig élteti az erdőlakókat és óvja az erdőbe látogató embereket társa erejének veszélyétől. Ebben...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
A zörejek egyre elevenebbé váltak. A nedves, kora őszi avar halk, mégis szapora léptektől zörgött. Parázs, mint a szélvész, úgy vágtatott az erdő sűrűjében. Öreg barátja, Rőtvad szorosan a sarkában loholt, bár Parázsnak, a (méghozzá a szó szoros értelmében) tűzről pattant sihedernek aztán bottal lehetett ütni a nyomát, valahányszor tűzbe jött, annak hírére, hogy...
- Emberek vannak a pavilonos tisztáson! – kurjantgatott örömében Parázs, de csak halkan ám, suttogva, ugyanis az erdő közepén zajt csapni sohasem volt kifizetődő, amióta csak világ volt a világ és szemfüles lény volt az ember.
- Lassíts, Parázs, az ég szerelmére! – lihegett Rőtvad, az öreg róka. – Nem is értem, mégis mi olyan izgalmas az emberekben?
- Ezt azért mondod, mert veled ellentétben bennem nincs semmi emberi?
- Úgy beszélsz, mintha az emberi tulajdonságok hiánya hátrányt jelentene neked – mosolygott gúnyosan Parázs.
- Inkább meghalok, mintsem, hogy egy napon emberré váljak! – fújtatott Rőtvad. – Azok a lények vagy a döglött állatoknál is büdösebbek, vagy ezernyi virágos rétnél is illatosabbak! Márpedig én egyik esetben se vagyok képes elviselni a bűzüket! Ráadásul hangosak is! Kibírhatatlanok! Utálatosak!
- Bezzeg, ha az ételeikről van szó, ódákat zengetsz és leborulsz a főzési tudományuk előtt... - dünnyögött Parázs.
- A bűzeregetésen, a zajongáson és a főzésen kívül semmihez sem értenek, nekem elhiheted! – vágta rá Rőtvad foghegyről. – Csak tudnám, hogy miért is nem hiszed el...
- Te ezt nem értheted – mondta Parázs kissé bosszúsan.
- Ezt azért mondod, mert veled ellentétben bennem nincs semmi emberi?
- Úgy beszélsz, mintha az emberi tulajdonságok hiánya hátrányt jelentene neked – mosolygott gúnyosan Parázs.
- Inkább meghalok, mintsem, hogy egy napon emberré váljak! – fújtatott Rőtvad. – Azok a lények vagy a döglött állatoknál is büdösebbek, vagy ezernyi virágos rétnél is illatosabbak! Márpedig én egyik esetben se vagyok képes elviselni a bűzüket! Ráadásul hangosak is! Kibírhatatlanok! Utálatosak!
- Bezzeg, ha az ételeikről van szó, ódákat zengetsz és leborulsz a főzési tudományuk előtt... - dünnyögött Parázs.
- A bűzeregetésen, a zajongáson és a főzésen kívül semmihez sem értenek, nekem elhiheted! – vágta rá Rőtvad foghegyről. – Csak tudnám, hogy miért is nem hiszel...
