A lélek szelídítő

1.fejezet

A reggeli csendet csak a levelek halk zizegése töri meg, amint a ló végiglépked a földet beborító avarszőnyegen. Fejét magasra emeli, szépen ívelt fekete szegélyes fülei ide-oda billennek. Lovasa lazán tartja a szárakat, gyengéden ösztönzi előre. A herélt ügetésre vált, és elhagyják a fákkal övezett ösvényt. Szemben velük, a távolban feltűnik az Oldwood Ranch. Kelsie vágtába ugratja fakó lovát, nem is sejtette, hogy ennyire messzire lovagolt a farmtól aznap reggel, igencsak sietnie kell, ha még el akarja érni az iskolabuszt. Az istálló előtt leugrik a lóról, és gyorsan bevezeti az istállóba. Az odabent lévő bokszok üresen konganak, a legtöbb ló kint tölti napjait a karámban, amíg az időjárás ezt engedi. A lány gyorsan dolgozik, lekapja a nehéz nyerget Arizona hátáról, és a helyére siet vele. Arizona, a kedves, öregedő herélt nyugodt tekintettel követi a mozdulatait. Kelsie megpaskolja a fakó nyakát, dicsérő szavakat mormol neki, majd kivezeti az udvarra. Útközben összefut édesanyjával, aki meglepetten tekint le kócos, lovaglóruhába öltözött lányára.
- Hát te? - kérdezi meglepetten, és csípőre teszi a kezeit. - El fogsz késni, hol jártál?
- Lovagoltam egyet. - intézi el ennyivel édesanyja kérdését Kelsie, és tovább lépked a karám felé, mögötte Arizona meggyorsítja lépteit. Miután lecsatolja a kötőféket, egy utolsó puszit nyom a herélt puha orrára, majd elcsapja, de aztán futásnak is ered. Nem akarja most végig hallgatni az anyja hegyi beszédét arról, hogy soha sem képes időben elkészülni reggelente. Sietve beviharzik a szobájába, tiszta nadrágot, és pólót húz, érzi, hogy ló szaga van, és meg is izzadt, de nincs ideje már lezuhanyozni, ezért csak mindenen ruhadarabot frissre cserél, remélve, ez a szag nagy részét elveszi majd. Villámgyorsan átkeféli hosszú, vörös haját, aztán már törtet is le a lépcsőn. Felkapja a cipőjét, a táskáját, elvesz egy almát a konyha asztalon lévő gyümölcsös tálból és már szalad is kifelé.
Fut, ahogyan a lába bírja, az út végén található buszmegálló felé. Szerencséje van, épphogy sikerül elérnie a sárga iskolabuszt. Lihegve lehuppan az üres helyre legjobb barátnője Bianca mellé. A lány rámosolyog Kelsire, és elneveti magát. - Ma is csak a szerencsén múlt, hogy nem késtél el! - jegyezte meg kacagva, és belebokszolt barátnője vállába. - Fogadjunk megint lovagolni voltál!
- Igen, elismerem, ott voltam, de te ismersz, nehéz elszakadni a nyári napoktól, és a lovaktól! - vont vállat nevetve Kelsie, és ő is nevetett.
- Ne is mondd! - legyintett Bianca, és sóhajtott egyet. - Nekem is nagyon nehezemre esett otthagyni Fekete Macskát! - Kelsie jól ismerte a fekete telivért, Bianca kedvenc lovát. Habár az ő édesapja is főképpen Quarter lovakkal kereskedett, a lány lova mégiscsak Macska volt.
- Mi lenne, ha délután elmennénk és lovagolnánk egyet a környéken? Úgyis olyan régen voltunk kint már együtt! - vidult fel a vörös hajú lány, és barátnőjére mosolygott.
- Két napja volt, de benne vagyok! Macskának sem árt egy kis mozgás. - egymás tenyerébe csaptak, ezzel megállapodtak a délutáni lovaglásban.
Az iskolában eltöltött idő ólomlábakon halad, az utolsó órán dolgozatot írtak, ez volt a harmadik hét az iskolából, de Mr. Parker már most felmérőt tesz a tanulók elé. Kelsie akkor döbben rá, hogy bizony semmit sem tanult, a képletek, és egyenletek összekeverednek a fejében. Leírja, amit csak tud a papírra, de úgy érzi aligha lesz eredménye, pedig jövőre érettségi vizsgát kell tennie. Az órának végül csak vége szakad, a diákok felpakolják a székeket, és hazaindulnak.
Barátnője oldalba böki a könyökével, amikor elhagyják az iskola épületét. - Sose búsulj, a matematika amúgy sem vérbeli lovasoknak való! - vigasztalja lógó orrú Kelsie-t. A lány kénytelen ezzel egyet érteni, és végül elmosolyodik. A buszon még érzi a bűntudatot, mert ellógta a tanulást, de úgy döntött, ma nem törődik már ezzel, majd legközelebb kijavítja ezt a jegyet, és nem lesz belőle semmi gond. Megegyeznek Biancával, hogy a kereszteződésnél találkoznak. A Dawn Ranch, ami barátnője édesapja tulajdonában áll, feljebb található az út mentén, így a szőke lány még utazik két megállót. Kristie belépked a bekötőúton, és átlép a farm kapuján. Körbenéz az ismerős udvaron, aztán a ház felé indul. Elhatározza, semmit sem fog mondani szüleinek az iskoláról, inkább csak lepakol, és kimegy és behozza Arizonát. Az ajtón kilépve megpillantja édesapját, Mike Aspen-t amint éppen két lovat vezet befelé az egyik karámból. Odarohan hozzá, kedvesen köszönti, majd átveszi az egyik ló vezetőszárát, hogy segítsen.
- Köszönöm! - néz rá édesapja mosolyogva. - Ezek ketten csak a bajt keverik, de szerencsére Doris megvette őket, így már nem lesz rájuk gondom. - jelenti ki.
A lánya mindig meglepődik, édesapja néha milyen könnyen válik meg egy-egy csikótól, bár igaz Mexico és Holly igencsak virgonc fiatalok voltak. Doris Mclain pedig egy igazi lóidomár volt. Kaszkadőrlovat képzett bármelyik rakoncátlan csikóból. A két kancacsikó már elmúlt két éves, vagyis már idomítható korszakukba léptek.
- Nem sajnálod, hogy meg kell válnod tőlük? - kérdi meg végül Kelsie, amint mindkét csikó a bokszába kerül.
- Sajnálni éppen sajnálom, de nem tarthatok meg minden lovat, ami valaha is megszületik a farmon, különben nem lenne egy négyzetcentiméternyi helyünk sem. Különben is, nagyon örülhetünk. Doris nem él messze innen, és együtt is maradhatnak. - dörzsöli meg Mexico hókás homlokát. - Remek ló lesz belőlük az ő keze alatt, hiszen már most is igazi dívák. - válaszul Holly megrázta fekete sörényét, és nyerített egyet.
- Látod? Még egyet is ért velem a kis boszorkány! - nevetett Mike.
- Ma délután kilovagolok Biancával. Persze csak akkor, ha nincs semmi komolyabb munka, amiben segítenem kellene a farmon. - vált témát Kelsie, és összekulcsolja ujjait, a háta mögött. Apja egy pillanatra elgondolkodik, aztán megrázza a fejét. - Azt hiszem nincs semmi olyan, ami életbevágóan fontos lenne, de az esti etetésre érj haza, hogy segíthess Franknak a lovak körül.
A lány mosolyogva bólint, elköszön édesapjától, és elindul a legelőre, hogy behozza a kedves fakó heréltet. Arizona nem messze legelészik egy kisebb ló csoport társaságában. Gazdája felkapja a kötőfékét, és besétált a karámba. Pár ló azonnal odasétált hozzá, csemegét remélve, de nem jártak sikerrel, Kelsie zsebei üresek voltak, így hamarosan visszatértek a legeléshez. Amikor a ló észrevette lovasa közeledtét, odalépkedett hozzá, és megböködte a vállát. - Igen, öregfiú. Kimegyünk. - csatolta fel rá a kötőféket, majd kivezette. Miután felszerszámozta, éppen időben indult el, hogy a megbeszélt időpontban érhessen a kereszteződéshez. Már csak az utolsó emelkedőn kellett felléptetnie, amikor hirtelen, valami nagyon gyorsan áthaladt előtte az úton. Arizona bár nagyon nyugodt ló volt, megijedt és felágaskodott. Kelsie alig bírt a nyeregben maradni. Később, amikor a herélt ismét négy lábbal állt a talajon, körbenézett. Azt hitte először, hogy egy szarvas lehetett, mert elég nagy állat volt. Aztán elkerekedett a szeme, amikor megpillantott a lovat. Egy sötét pej ló nézett vele szembe az út túloldalán. Orrlyukai kitágultak, a fejét magasra tartotta, füleit egészen a nyakára lapította. Szép volt, bár eléggé soványnak tűnt, és nagyon, de nagyon agresszívnek. A lány még sohasem látott ennyire dühös lovat, de nem tagadhatta a tényt sem, hogy ez az állat nem egy kis alacsony Quarter volt. Magas volt, így amennyire megállapíthatta százhetven centi magasra saccolta, és később, amikor oldalt fordult, az is kiderült, hogy egy mén néz vele farkasszemet. Kelsie megijedt, de mivel nem mozdult, a pej csődör sarkon fordult, és elvágtázott, a következő dombnál pedig eltűnt szem elől. Kelsie döbbenten nézett utána, majd feleszmélt, hogy elkésik a találkozóról, de hirtelen úgy gondolja, Bianca sem fog rá haragudni, amint meghallja a történetét, a titokzatos lóval a főszerepben.

***