My brother's team • Bts fanfiction •

2. Kim SooYun

Figyelem! Taehyung születésnapja a sztoriban nem decemberre esik, hanem valamikor a nyár közepére! :)
---

Vagy úgy öt percig ülhettem még a mobilom fölött egyik barátom üzenetét elolvasva és gyorsan megírva rá a választ, mikor is szemeim a tárva nyitva fekvő bőröndömre tévedtek és a benne lévő, már most egymás hegyén hátán nyugvó ruháimra. Egy darabig bambán meredtem a kupacra, mikor homlokon csapott a felismerés: még azt sem tudtam mit akarok felvenni.

Legurultam a franciaágyról, hogy aztán megrohamozzam a pakkomat. Kapkodva előhalásztam belőle három felsőt és két farmert majd sorra felpróbáltam őket. Végül az egyik kedvenc fehér, ujjánál fodros ingem és világos, hosszított derekú farmerem mellett döntöttem, enyhén hullámos hajamat sietős mozdulatokkal kifésültem, majd a fürdőbe rohantam, hogy arcommal is kezdjek valamit. Egész héten azért könyörögtem, hogy csak most ne jelenjen meg semmi otrombaság a bőrömön, erre homlokom közepére olyakkora pattanás nőtt, hogy még egy unikornis is megirigyelt volna érte. Hálát adtam az égnek, hogy nemrégiben hagytam magam rábeszélni a fufruvágatásra, így most legalább könnyen el tudtam rejteni a szörnyeteget. Sminkemmel gyorsan kész lettem, semmi extrát nem vittem fel, egyedüli feltűnőbb részlet az ajkaimon virító sötétbordó rúzsom volt.

Immár ráérősebben battyogtam vissza a hálóba, alaposan körülnézve holmijaimon. Mikor megbizonyosodtam arról, hogy minden kész, indulhatok, az ágy szélére ülve lábaimra húztam fényes, rövidszárú Martensem, magamhoz kaptam táskám és telefonom, majd a kis kávéasztalka elé léptem, mire az édességet helyeztem.

- Oké, Suzy. Ha már eddig eljutottál, nem bénázhatod el - kezdtem bele kissé feszülten saját bátorító beszédembe - Vagány vagy, talpraesett! Minden rendben le... pff ha még nem rólam lenne szó - sziszegtem lemondóan, majd lendületből felkaptam a jókora dobozt és kisétáltam az ajtón.

A felvonóba lépve megtorpanva vettem tudomásul, hogy lefelé vezető utam során nem leszek egyedül. Egy idősebb házaspár álldogált az egyik sarokban, jól végigmérve minden porcikám amint csatlakoztam hozzájuk. Feszülten éreztem még magam az új környezetben. Rég volt már, hogy itt, Szöulban éltem mindennapjaimat és eléggé nehezemre esett visszatérni. Négy év mégis csak négy év...

Úgy félúton lehettünk, mikor telefonom őrült rezgésbe kezdett farzsebemben. Mikor sikeresen előtornáztam a készüléket, meghőkölve olvastam le az értesítéseket: 8 messages from Gyökér. És ez a szám egyre csak növekedett.

Gyökér: SU!

Gyökér: SU!!!

Gyökér: SUUUUUUUUUUUUUUU

Gyökér: Hol vagy??

Gyökér: ???

Gyökér: Ne aludj!

Gyökér: Ne már na..

Gyökér: Szeretlek?

Gyökér: Elmondom anyának, hogy te törted össze a kedvenc üvegszobrát!

Gyökér: KIM SOO YUN

Az utolsó üzenet láttán, miben teljes születési nevemet említette hangos morgást hallattam és éreztem, hogy egész testem majd felrobban. Jelenetemre a koros nő rosszalló megjegyzéseket mormolt orra alatt, mikre férje helyeslően bólogatott. Vajon azt hiszik azért, mert külsőm inkább hasonlít egy külföldire nem értem, amiről beszélnek?