Az Árva Lány [[ÁTÍRÁS ALATT]]

III.rész (kész)

Az incidens után, a nappaliba mentem, hogy megnézzem a könyveket. Tényleg rengeteg volt, és választani sem tudtam. Végül egy szürkés borítású, vastag könyvet emeltem le. Inferno. Tetszett a címe, szóval leültem és elkezdtem.

Anyáék elmentek bevásárolni, szóval én addig a kanapén ülve olvastam. Pár órán belül meg is érkeztek.
- Megjöttünk! - kiáltott apu. Felpattantam a kanapéról és a könyvemmel együtt eléjük futottam.
- Látom megtaláltad a könyveket. - kuncogott anya.
- Oh.. igen! - a könyvre pillantottam. - Nagyon tetszett mind! Nehéz volt választani.
- De végül csak sikerült! - mosolygott, majd hirtelen témát váltott. - Hoztunk neked ajándékokat!
- Nekem? Tényleg? - felcsillant a szemem.
- Persze. Három darab ruhába csak nem mehetsz iskolába. - mondta hitetlenül.
- Iskolába? -ijedtem meg kicsit - De én még nem jártam soha...
- Soha? - nézett rám kérdőn apa. Erre csak megráztam a fejem.
- Hidd el semmiről nem maradtál le. - szólt Sky, aki idő közben kijött a szobájából
- Ezt hogy érted? - néztem rá kérdőn.
- Hát, hogy az iskola egy nagy rakás szar.
- Nem hinném... - ráztam meg a fejem - Sosem voltam még, de biztos jobb mint egy árvaházban 12 évig semmit nem csinálni.
Erre már nem tudott mit mondani csak megvonta a vállát. Kicsit azért elgondolkodtam, miért mondhatja hogy rossz, végül elvetettem ezt, mert nem kell a negatív behatás, ha nincs tapasztalatom.
Végül anya a kezembe nyomott két nagyobb dobozt, és apa hozott még néhányat.
- Tessék kibontani az ajándékokat. - mosolygott.
- Rendben. Köszönöm! - vigyorogtam, majd leültem a kanapéra és kibontottam őket. Rengeteg, gyönyörű új ruha, könyvek, ceruzák, füzetek voltak benne. Egy nagy iskola táskát is találtam, meg néhány aranyos plüsst.
- Nahát! - csak ennyit tudtam mondani, mást nagyon nem. Ezen anya és apa is nevetni kezdett, majd szó nélkül segítettek bepakolni mindent a szobámba. Már sokkal több dolog volt, és így nem tűnt olyan üresnek. Igazi családban éreztem magam, egy igazi lánynak, aki a szüleivel és a testvéreivel él boldogan.
- Vacsora! - kiáltott fel hirtelen Amy.
- Rohanook! - mondtam, majd egy pillanatra visszanézek a szobámra mosolyogva, végül leszaladtam
- Tessék mindet megenni. - szólt apa. Leültem és szedtek nekem egy nem kis adagot. Bólintottam.
- Nem vagyok finnyás. Az árva házban biztos sokkal rosszabb a kaja.
- Azt elhiszem. - simította meg az arcomat anya. - De most már egyél, és mond el a véleményedet. Kívancsi vagyok. - mosolygott. Belekóstolok a húsba és a krumpliba és egyszerűen azt sem tudtam mit mondjak. Olyan finom volt, hogy az elmondhatatlan. Soha semmi igazán jó kaját nem ettem.
- Ez valami isteni!! Hogy lehet valami ilyen finom?? - hitetlenkedtem.
- Azért nem túlozzunk. - nevetett anya.
- Nem túlzok. Soha nem ettem még ilyet! - mutatok a késsel a tányérra.
- Akkor örülök, de azért ne legyél rosszul.
- Rendben. - bolintottam és tovább ettem. Mondjuk vacsi után fájt a hasam, de néha áldozatokat kell hoznunk a jó dolgokért.

Megfürödtem (igazi nagy kádban, meleg, sőt FORRÓ vízzel!!), majd az új aranyos pizsamámban az ágyba feküdtem. Anya és apa feljöttek hozzám és betakartak.
- Jó éjszakát! Remélem nem volt csalódás ez nap. - ült az ágyam szélére anya.
- Egyáltalán nem! Sosem volt még ilyen jó napom! - vigyorogtam. Erre mindketten elmosolyodtak, majd kaptam egy-egy puszit a homlokomra, és kimentek.
Nagyon boldog voltam. Elvégre örökbe fogadtak. Kedves apa! Még kedvesebb anya! A húgomról nem is beszélve! És... én a bátyámat is szeretem. Nem érdekel milyen, valószínűleg ez neki nem könnyű. Egy idegen gyerek, akit a szülei legalább annyira szeretnek mint őt. Legalább is remélem.