~1~

89 10 8

by pentefanni

by pentefanni

1994. Szeptember 1.
Elkezdődött egy újabb sulis év. Újra szenvedhetek 10 hónapot. Semmi nem változott. Legalább is ezt hittem.

6:00 csörög az ébresztő.
Természetesen alig bírtam kikelni az ágyból, hisz egész nyáron délig aludtam. Így most is lustálkodtam még egy órát. Aztán kimentem reggelizni, a szokásosat ettem és ittam, omlett és kakaó.Mind ezek után elindultam a fürdő felé, egy furcsa hangot hallottam de nem igazán érdekelt hiszen egész nyáron ez ment. Fogat mostam, zuhanyoztam és felöltöztem. A ruhám és a hajam sem volt valami nagy szám egyszerű fekete-fehér ruha és egyszerű leengedett haj.

7:30 indulás.
5 perc alatt oda értem a sulihoz. Elég fura volt bemenni hiszen három hónapig nem voltam itt. Mikor beléptem az osztálytermünkbe mindenki felfigyelt és oda jött azt kérdezték hogy vagyok a szakítás után és hogy találkoztunk-e Cameronnal. Tehát felvettem a műmosolyt és így szóltam:
-Igen minden rendben jól vagyok. Nem. Nem találkoztunk Cameronnal.
Ezek után kiléptem a folyosóra és mindenhol Őt kerestem de sehol sem volt. Nem volt sehol. Nem találtam. Berohantam az osztályterembe és a megszokottnál hangosabban kezdtem beszélni.:
-Hol van Cameron?

*Mindenki hallgatott, csendben ültek*
Kiabálni kezdtem:

-HOL VAN DALLAS? BONNIE HOL VAN DALLAS?
-Elena.. Cameron... Elment... Mi sem tudjuk hova vagy miért de a szakítás után egyszerűen eltűnt.
Ki rohantam és zokogni kezdtem. Akkora fájdalmat éreztem mint még soha.

11:30 egyedül akarok lenni.
Nagy nehezen sikerült leráznom magamról a többieket, akkor magányra volt szükségem egyedül akartam átvészelni a hatalmas fájdalmat. Bezárkóztam és újra hallottam egy hangot. Még akkor se nagyon érdekelt. Ekkor olyat tettem amit ezelőtt soha. Fogtam egy pengét és kárt tettem magamba. Mert a fizikai fájdalmat jobban bírtam mint a lelkit.