3. rész

3.4K 134 9
                                    

Sasuke lassan elfordította a kulcsot a zárban, mire az ajtó egy halk csikorgás kíséretében kinyílt. A fiú orrát megcsapta a füstölő illata. A ház csendes volt, csak a hűtő zúgását lehetett hallani.

Az illemnek megfelelően levette a cipőjét, majd a rózsaszín, otthoni papucs mellé helyezte, ami feltehetőleg Sakuráé lehetett. Az előszobába érve felkapcsolta a villanyt. Egy takaros kis nappali tárult a szemei elé egy kisebb heverővel, két fotellal, és egy beépített konyhával, ahol még Sakura reggelijének maradéka várta, hogy elmosogassák. A nappaliból két ajtó nyílt. Az egyik a fürdőszobába a másik a hálószobába. Sasuke mindkettőbe benézett, de egyik sem érdekelte annyira, mint a nappali szekrényének polcán sorakozó fényképek. Sok kép volt genin koruktól kezdve, de a fiút egy kép kötötte le igazán. Az pedig egy olyan kép volt, amin csak ketten szerepeltek a lánnyal. Miután Narutóval megvívták a csatájukat, mindketten súlyosan megsérültek. Sasuke kórházba került, és Sakura gondoskodott róla. A kép valószínűleg titokban készülhetett. Azt ábrázolja, ahogy a lány éppen átköti a fiú elvesztett kezét. Sasuke elmosolyodott. Ez volt az utolsó alkalom az utazása előtt, amikor kettesben lehetett a lánnyal. Akkoriban nem érdekelte, de most, hogy visszagondolt, sokkal jobban meg kellett volna becsülnie azt az időt. Mostantól meg is fogja, csak Sakura bocsásson meg neki. Hirtelen a fiúnak újra eszébe jutott az, hogy Sakura vele akart menni, de ő nem engedte. Helyette a lány kapott egy homlokpöccintést és egy ígéretet. „Talán legközelebb..."

Sasuke gondolatait a lépcsőházbeli ajtó csikorgása zavarta meg. A nagy gondolkodásban észre sem vette, hogy mennyire elrepült az idő. Ráadásul bejönni bejött a lakásba, de át sem gondolta, hogy utána mihez kezd. Mivel más ötlete nem volt és az idő is szorította, inkább lekapcsolta a villanyt, és elrejtőzött Sakura hálószobájában. A fiú pont akkor ért az ajtó mögé, amikor a lány belépett a házba. Sasuke hallotta, ahogy leveszi a cipőjét és belép a nappaliba. A lány körülnézett a helységben, majd egy nagyot sóhajtott.
- Tudom, hogy van itt valaki, szóval bújj elő. Láttam a cipőd az előszobában.
- Basszus a cipő! -Sasuke a szája elé kapta a kezét, hogy Sakura ne hallja a légzését. Majdnem elsüllyedt, annyira kínosan érezte magát. Nem hitte el, hogy tapasztalt ninja létére egy ekkora hibát el tud követni.
- Ha nem bújsz elő, én foglak megkeresni, aminek fájdalmas vége lesz. - tördelte a kezét a mit sem sejtő Sakura. Sasuke nagyot nyelt. Nem szerette volna megtapasztalni Sakura vasökleit, ezért jobbnak látta, ha előjön. Lassan elkezdte kinyitni az ajtót, de nem volt rá ideje.
- Szóval ott bujkálsz! - Sakura amint meglátta, hogy nyílik a szoba ajtaja, a birtokháborító embernek támadt. Anélkül hogy látta volna a betörő arcát, egy szempillantás alatt kirántotta a szobából és nekivágta a falnak. Csak akkor nézte meg, hogy valójában ki is az idegen.
- S-Sasuke -kun?! - nézett döbbenten a fiúra.
- H-Hali... khh! - fuldoklott Sasuke, mivel a lány a nyakánál fogva szorította a falhoz. -El- Elengednél? - tette rá a kezét a lány csuklójára.
- Jajj! - kapta el gyorsan a kezét Sakura - Sajnálom.
- A bivalyerőd úgy néz ki, mit sem változott - mondta Sasuke a nyakát simogatva.
- Nos... - lépett hátra egyet Sakura - Mit keresel itt?- kérdezte hidegen. Sasuke a hangsúly miatt megborzongott. Soha nem gondolta volna, hogy a lány egyszer ilyen hangsúllyal fog beszélni vele.
- Figyelj... - lépett egyet közelebb a fiú, mire Sakura megint hátrált.
- Ha nem akarod, hogy zavarjalak, akkor jobb, ha elmész. - a lány egyenesen Sasuke fekete szemeibe nézett. Átható, zöld tekintete megbékiózta a fiút. Most, hogy a lány ott állt vele szemben, végigmérhette egy kicsit jobban. Még számára sem volt érthető, hogy eddig miért nem vette észre, milyen szép Sakura.
- Sakura... - lépett ismét közelebb a fiú. Meg akarta érinteni a lány vállát, de ő elcsapta a kezét.
- Ne érj hozzám! - kiabálta Sakura. Sasuke meglepve húzta vissza a kezét. - Miért jöttél?! Hogy megint összezavarj? - kiabálta könnyes szemmel a lány - Szerintem teljesen világos volt, amit akkor mondtál. Csak egy dolgot bánok. Hogy annyi időn át hiába vártalak!
Sasuke mérges lett. De nem Sakurára, inkább magára.
- Nem kértem, hogy várj rám! Miért kell hozzám vágni? - megfogta Sakura vállát, és olyan közel húzta magához, hogy a lehelletüket egymás arcán érezték. Sakura próbált elhúzódni, de Sasuke nem hagyta.
- Hazudsz. - jelentette ki a fiú.
- Micsoda?
- Nem bánsz semmit, igaz? Próbálsz elfelejteni, de nem megy, mert még mindig szeretsz, ugye?
- Hagyj békén! - próbált kiszabadulni a lány - Engedj el!
- Addig nem, amíg nem válaszolsz. - szorította meg a fiú még jobban a vállát. De hiába. Egy kézzel Sasukének nem volt sok esélye. A lány kiszabadult a szorításból, és könnyes, megvető tekintettel a fiúra nézett.
- Igen... még mindig szeretlek, és nem adtam fel... - mondta keserű mosollyal - Mekkora idióta vagyok! Akármennyire is próbálkozom, soha nem fogsz szeretni, de mégis... - szipogott.
Sasuke nem várta meg, hogy a lány befejezze. Elkapta a karját és magához húzta. Olyan szorosan megölelte, hogy kis híján összeroppantotta a lányt, de amint ráeszmélt, mit tett, gyorsan ellökte magától. Akkor látta, hogy a lány teljesen elvörösödött. Sakura reakciója miatt az ő arcszíne is néhány árnyalattal pirosabb lett. Néhány másodpercig hallgattak, a földet nézték, majd Sasuke megtörte a csendet.
- N-Ne sírj. - túrt bele zavartan fekete hajába.
- Nem sírok. - nézett rá Sakura, és elmosolyodott. - De Sasuke-kun, miért jöttél?
A fiú már majdnem el is felejtette a látogatásának okát. Ránézett a lányra, aki a válaszát várta.
- Én csak... - Sasuke vett egy mély levegőt, és meghajolt. - Sajnálom, amiket mondtam tegnap Inónak! Nem gondoltam komolyan. Csak elkezdett veszekedni, nekem pedig elborult az agyam. - nem mert Sakurára nézni. Tudta, hogy a lány most felidézi a hallottakat aznapról.
- S- SASUKE-KUN, TE BOCSÁNATOT KÉRTÉL??!! - Sakura majdnem leült a földre meglepetésében. - Ezt nem tudom elhinni! Biztos álmodom! - tette az arcára a kezét.
- Legalább ha bocsánatot kérek, akkor ne gúnyolj ki! - pirult el a fiú. Belegondolva, tényleg nem kért sokszor bocsánatot senkitől. Sakura volt az, akitől a Narutóval vívott csata után bocsánatot kért, de más embert nem tudott igazán felidézni.
- Na, emeld fel a fejedet. - ütögette meg gyengéden Sakura a fiú vállát. - Nem volt olyan nagy dolog. - nevetett a lány.
- Most sem mondtál igazat. - pöccintette meg Sasuke a lány homlokát.
- Ehehe... - Sakura csak nevetett, de a fiú érezte, hogy még mindig hiányzik valami. - Várjunk, Sasuke-kun, ha Inónak nem mondtad komolyan azokat a szavakat, akkor valójában te... mit érzel?
- Hogy mit érzek? - Sasuke érdekesen ejtette ki ezeket a szavakat. Mintha ő sem hinné el, hogy ezek a szavak az ő száját hagyták volna el. Tudta, hogy most jött el az ideje annak, hogy színt valljon. A fiú szíve egyre gyorsabban kezdett verni, már annyira, hogy azt hitte, a lány is hallja.
- Sasuke-kun? - nézett a lány a kerek szemeivel a fiúra.
- Sakura... - Sasuke megfogta a lány kezét, és gyengéden megszorította. Az idő mindkettőjük számára megállt. Egymásra néztek. Csak nézték egymást szüntelenül. - Sakura... - kezdett bele ismét Sasuke, de ezúttal komolyabban.
- Igen?
A fiú soha nem volt a szavak embere. Jelenleg sem tudta, hogy kellene szerelmet vallania, így inkább cselekedett. A karjánál fogva kicsit közelebb húzta Sakurát. A lány megilletődve nézte, de nem szólt semmit, csak várta, hogy mi sül ki ebből. Sasuke ezután elsimította a lány rózsaszín hajtincseit, és a füle mögé tűrte. Kicsit beleborzongott, mikor megérintette Sakura puha haját. Végül a fiú a lány arcára tette a kezét. Sakura megijedt, és hátrálni akart, de Sasuke nem hagyta neki. Felemelte a lány állát, és a száját lassan a sajátja felé közelítette...

Kelletlen szerelem (Befejezett)Where stories live. Discover now