Cyphostress

Prológus

...Immár negyedszerre, ugyan az a szörnyű rémkép kísértette, szüntelenül, minden este.
Felriadt az álmából, ezzel hamar szembe találta magát a valósággal. A szuka békésen aludt mellette, meg-megrezzent a bajsza, ám nem kelt fel, ellenben párjával. 

A Nap lassan előbukkant a paneltömbök sarkain, végül pedig teljesen beragyogta a kicsiny szobát és az ágyon fekvő két állatot. A macska pupillája hirtelen szűkült össze a fény hatására. 

- Nick... Feküdj vissza, korán van még.- nyöszörögte a nyest álmosan és belemarkolt a kandúr szőrös mancsába, hogy visszahúzza őt a puha paplanok közé, a macska viszont nem mozdult, nyugtalanul levedlett ruháiért nyúlt, amik az ágy sarkában hevertek. Apránként, lassan és komótosan húzta fel magára az egyszerű pamut pólót és a szűk farmer nadrágot. 

Nem telt olyan sok időbe mire elkészült, óvatosan lépdelt a rozoga fapadlón, az azonban a legapróbb súlytól is megnyikordult. A kandúr kész melódiát adott le a fiatal nősténynek, aki hosszas sóhajtozás után előbújt a takaró alól, majd hatalmas szemeit törölgetve ásított egyet. Megvillogtak ragadozó fogai, élénkrózsaszín nyelve, és apró agyarai közt pedig egy-egy szőrcsomó amit aznap éjjel a macskából tépett ki.

Egy darabig csak bámult előre, figyelte a foltokat, amik lassan felvették eredeti formájukat. 

- Még rendelés előtt bemegyek hozzá...- szólalt meg érces hangon a kandúr, átpillantott a válla fölött, hogy szemügyre vehesse a másik állatot: Nem volt rajta ruha, egy darab se, a takaró félig ellepte a dekoltázsát, de a további testrészeit szabadon villogtatta.

A nőstény pontosan tudja mire utalt a mondandójával, hisz sokszor járt, vissza-vissza a koros hüllőhöz. 

- Vegyél magadra valamit, a végén még rád törnek a kopók távollétemben. - parancsolt rá. Hangja rideg és kedvtelen volt, remegett az ajka, szajsza pedig megrezzent minden egyes szónál. Ideges volt, szeretett volna minél hamarabb eljutni a rendelőbe. Még indulás előtt bezárta a hálószoba ablakát, és lehúzta a sötétítőt. „Fő az elővigyázatosság Nicko." Jutottak eszébe apja szavai, a bundája nyers illata, az a mondat melyet nem tartott be akkor, és ez szülei életébe került. Megbánta, de túl későn... Már akkor mikor a rendőrök elszállították a tetemüket. Neki még épp sikerült megszöknie a németjuhász kezei közül, aki árvaházba dobta volna, de sikerült, elszaladt és az utcán élte mindennapjait, szegényen ugyan, de szabadon. Kölyök volt még, a halál szélén állt, ám nem ösztönei mentették meg. Egy még fiatalabb gyík magához fogadta, nevelte, de kénytelen volt elviselnie a kísérleteket, miket a kalados természetű doktor előszeretettel végzett rajta. 

A koratavaszi rideg levegő, a kicsiny előkeretben nyiladozó virágok, a boldog kölykök kacaja, amint egymást kergetik egy postaláda körül... Vászonra vázolta volna a szemei elé táruló képet, a színeket, viszont cseppet se volt tehetsége az ilyesfajta művészetekben. Sőt ez most csak aggasztotta, csak arra tudott gondolni, hogy miképp van kilátással a valóságra a visszatérő álma. 

A rendelő küszöbén párszor megdobbant hátsó lábaival majd erőt vett magán és óvatosan lenyomta a kilincset. Az ajtó nyikorgott, hangosan visszhangzott az üres váróteremben, azonban valami tompa a földre esett és a koppanás megtörte az ajtó érces hangját.

Hirtelen nyílt a következő ajtó amin egy korosabb gyík baktatott ki fehér köntösben. Nem köszönt, pikkelyes ajka mogorván húzódott végig egész pofáján. Csak intett a macskának aki szó nélkül követte őt a kicsiny szobába, melyet már jól ismert.

Csöpögött a víz a plafonról, ezt azonban csak Ő hallotta igazán, a vén doktornak már annyira romlott a hallása, hogy kénytelen volt a látásra összpontosítani. Tudta mit akar a kandúr, leolvasta a mimikáiból és a testtartásából, épp ezért helyet is foglalt az asztala mögött miközben felkapcsolta az azon heverő sárgás fényű lámpát.

Egy függöny takarta el a hordágyat, ahol valószínűleg egy újabb rühes állat aludta az igazak álmat, arra várva hogy javuljon az állapota. Mellette valami, vagy valaki mégis mocorgott. 

- Nick, nem mentél el, igazam van? Márpedig én voltam olyan jóindulatú, hogy beírtalak a kerület egyik legjobb psszichológusához. Mit segíthetnék? Nem ilyen ágon tanultam, kölyök. - szólalt meg mély hangon a hüllő. Beszédhibája most se javult. Nyelve engedetlen volt egyes szavakkal szemben, de különösebben nem zavarta, hisz ez a hüllők egy gyakori betegsége volt. 

- Viszont, ha már eljöttél, megteszem amit tudok. Mesélj arról a rémképről!- kérte, bár nem érdeklődött annyira a történet iránt, azonban Nicolas belekezdett a monológjába: - Nem értek az álmokhoz, ez viszont folyamatosan ismétlődik, és érzem, hogy valahogy meg fogja rontani a civilizációt. Hogy is mondjam el... Egy csupaszbőrűt láttam, lovon ülni, ám az alatta levő állat már nem két lábon futott, leereszkedett mellső mancsaira s úgy pusztította a ködös erdő fáit gazdájával- 

- „...És láttam: íme, egy fehér ló, a rajta ülőnek íja volt, és korona adatott neki, és győzelmesen vonult ki, hogy újra győzzön." - ,a zöld műanyag függöny mögül előbukkant egy fiatalabb gazella. Karcsú termetét ellepte az orvosi köntös, arcán döbbenet ült, miközben patái közé fogta a meglepődött macska mancsait. A gyík megemelte fejét. Szúrós szemekkel a sutára meredt, de elengedte azzal a tudattal, hogy tud segíteni a fiának. 

- Miről beszélsz? -kapta el hirtelen mancsát. Egy szót sem értett, azonban a gazella lelkesen beszélt neki tovább. „Hamarosan eljön vég" motyogta sokszor, alig láthatóan a suta, majd tollat ragadott és a macskára meredt. - Kérlek számolj be mindenről, a legkisebb részletről is! - nem mondta hogy fontos, csupán kíváncsi volt, hogy valóban igaz-e, hogy eljön egyszer a vég...

- Mondja, mióta gyötrik ezek az álmok? Tapasztalt valami külön-- 

- Rita, elég legyen, vár önre a páciense! Csak hadovál össze-vissza a végítélet kezdetéről. Az csak egy legenda, nem hiszek hol mi, szent iratoknak. - vágott közbe a doktor és végigmérte a nőstényt. 

- Akkor magyarázd meg, Öreg. - szisszent fel a kandúr és belevéste a karmait a bőrfotel karfájába. - Rohadtul nem értem miről van szó, csak egy magyarázatra vágyom, hogy megértsem és végre megszabaduljak ettől a szartól! - pattant fel hirtelen. Túl nőtte a gazellát, jóval nagyobb volt nála felegyenesedett alakkal. 

- Attól félek ismét meg fognak ismétlődni az álmok, újra és újra. Csupán apró részletek fognak megváltozni... 

-------------------------

Noha, már a tervek rég megfogalmazódtak bennem, csak most tudtam nekiállni az írásnak, bár még mindig érzem hogy valami nem jó, unalmas lesz és érdektelen, de belevágok, kíváncsi leszek, hogy mennyi olvasót vonz majd be. 

... Igazság szerint még nem tudom mikor kezdek bele igazán, szeretnék mihamarabb, de a vizsgák egyenlőre akadályoznak. Sajnálom.

A csillagokat kisebb kritika jellegű kommenteket szívesen fogadok. ~