Itake (Itachi & Sasuke) love story (+16) HUN

1. rész: A valódi érzéseim

Itachi volt az én egyetlen bátyám, akit még szüleimnél is jobban tiszteltem és szerettem. Mindenre ő tanított meg shuriken dobástól a nindzsutsuk használatáig. Talán akkor kezdtem őt többre értékelni egyszerű testvérnél, amikor bekerültem a ninja akadémiára. Mivel eddig ő tanított mindent, olyan könnyűnek és szórakoztatónak tűntek a feladatok. De így, hogy saját magamtól kellett megbirkóznom velük már nem volt annyi móka és kacagás. Szerettem volna ha segít nekem, de ő is egyre elfoglaltabb lett. Talán ekkor kezdtem magam magányosnak érezni. Egyre csak hiányoltam Itachi jelenlétét. Aztán egy nap odajött hozzám és megkérdezte, hogy nincs e kedvem vele gyakorolni. Persze egyből igent mondtam és már mentünk is. Annyi várakozás után, most végre megint felfrissültnek és üdének éreztem magam. Miután végeztünk, Itachi szóvá tette hogy mennyit fejlődtem és hogy büszke rám. Én elpirultam és elfordítottam a fejemet, hogy ne lássa mennyire idétlenül vigyorgok. Miközben sétáltunk hazafelé hirtelen megállt, szembefordult velem és ezt mondta: "Bárki bármit mond, mi mindig együtt leszünk és megfoglak téged védeni akármi történjék is."-Azzal vissza fordult és haladtunk tovább. Közben pedig egyre csak a szavai visszhangzottak a fejemben.

Este alig tudtam aludni. Csak úgy zakatolt a szívem ahányszor csak ránéztem Itachi békés, mélyen alvó arcára. Nagyon zavaró volt, mivel nem tudtam mit jelenthet ez az érzés. Másnap bátyónak korán el kellett mennie, nekem pedig nem volt akadémia, így volt egy kis időm és elkezdtem kutakodni a könyvekben. Ekkor megpillantottam a fogalmat, amiről nem is gondoltam volna hogy ilyen lehet. A felsorolt érzésekhez összegzés ként ez a szó volt írva: "szerelem". Becsuktam a könyvet és visszatettem a helyére, majd kimentem a rétre és leültem a stégre. Dél körül járhatott amikor hirtelen két kezet éreztem meg magamon. Ijedtemben akkorát ugrottam, hogy beleestem a tóba. Felnéztem, és láttam, hogy csak Itachi az. Hiába csak ő állt ott, talán pont emiatt éreztem a fejem olyan forrónak amikor meghallottam, ahogy pont rajtam nevet. Legszívesebben lesüllyedtem volna a víz aljára, de inkább megfogtam a kezét és hagytam hogy fölhúzzon.

- Mit csináltál itt? Jöttél egyet fürdeni? Tudod, azt otthon is lehet.- Mondta mosolyogva.

- Nagyon vicces vagy nii-san... Különben is, hogy hogy ilyen korán végeztél?

- Csak egy-két megbeszélésen kellett részt vennem, a többi feladatot pedig át adtam másnak, hogy én a drága kisöcsémmel lehessek.

Újra elkezdtem érezni a szívemet a torkomban dobogni és éreztem ahogy kezdtem elvörösödni.

Anya és apa még nem érkeztek meg, ezért Itachi csinált ebédet. Mindig is szerettem, amikor ő főzött. Az asztalnál ültünk, amikor így szólt:

- Mondd Sasuke, találkoztál már esetleg olyasvalakivel, akit többre tartasz egyszerű barátnál?- egyenesen a szemembe nézett.

- N-nem igazán..-feleltem zavarodottan.

Ekkor letette az evő pálcáját, felállt és odasétált hozzám.

- Biztos?- utána halkabbra vette a hangját és folytatta.- Pedig azt hittem velem egy kicsit más a helyzet.

- U-ugyan nii-san, hiszen te a bátyám vagy.. Persze, hogy többre tartalak téged.- közben próbáltam tartani a tisztes távolságot, mert olyan volt mintha közeledne felém.

- Tudod én nem egészen erre gondoltam.- most már szemmel láthatóan közelebb hajolt hozzám. Próbáltam hátrébb kúszni, de megbotlottam a tatami szélében és hátra estem. Fölém hajolt és egyre közelebb került hozzám, míg végül már a leheletét is éreztem a nyakamon. Ez után olyasvalami történt, amire nem számítottam volna. Megéreztem nii-san puha ajkait a sajátjaimon. Az után elhajolt tőlem és belenézett a szemeimbe. Nem tudtam mihez kezdjek, a szívem majd kiugrott a helyéről. Szóhoz nyitottam ki a számat, de hang nem jött ki rajta.

- Sasuke. Tudom még fiatal vagy és tudatlan, de ha nagyobb leszel mindent elmagyarázok neked. Hacsak...- ekkor elcsuklott a hangja és elfordította a fejét. Felállt és kiment a házból. Én csak ültem ott és nem értettem, hogy mi folyik itt. De egyet biztosra tudtam. Mégpedig azt, hogy bátyó szeret legalább annyira mint én őt. Pár perc múlva el is szántam magam és utána mentem. Kimentem a házból, majd körbe is jártam, de bátyót sehol sem találtam. Meg akartam volna kérdezni tőle, hogy hogy értette az előbb elhangzottakat. Feladtam a ház körüli keresést és elmentem az erdőbe shuriken dobást gyakorolni, abban bíztam, ez majd segít kiszellőztetni a fejem.

Napnyugtakor befejeztem a gyakorlást és haza mentem. Már a szüleim is otthon voltak, de bátyó jelenlétének még mindig sehol semmi jele nem volt. Anyu a konyhában szorgoskodott, apu pedig valamiféle iratot olvasgatott. Köszöntem nekik, majd odamentem anyuhoz segíteni. Magamhoz vettem 4 tányért, evő eszközöket és megterítettem 4 főre. Apu felnézett az irományából és azt mondta, hogy elég lesz csak 3 főre megteríteni, mivel Itachi ma csak nagyon későn jön haza. A vacsora többé-kevésbé szótlanul telt. Amint végeztem a vacsorával, bementem a szobámba és elterültem az ágyamon. Lehunytam a szemem és utána már csak akkor nyitottam ki amikor már este volt. Padló nyikorgásra, majd beszédhangra lettem figyelmes. Bátyó és apa beszélgetett egymással, de nem tudtam jól kivenni hogy miről. Apa mérgesnek és idegesnek látszott. Úgy döntöttem inkább gyorsan visszafekszek mielőtt meglátnának.

Hát ennyi lett volna ez a kis bevezető rész. Tudom, eléggé kis rövidke lett, de a további részeket hosszabbra tervezem csinálni egy-két csavarral megfűszerezve. Remélem tetszik ez a kis kezdetleges történet, ami remélhetőleg kis bimbóból egy gyönyörű rózsává fog változni. Ha tetszik, kérlek jelezzetek vissza hogy inspirációt gyűjtsek magamnak, de kritikákat is szívesen elfogadok privát üzenet formájában. ^^

Folytatás: 2. rész: Miért?