Már megint túlórázik. Na persze... én meg hülye vagyok.
Kathlyn kivette a sütőből az arany barnára pirult kacsacombbal teli tepsit, egy szebb darabot tett az egyik krumplipürével megpakolt tányérra, majd kivette a hűtőből a már kész öntetet. Férje vacsoráját bőségesen megöntözte vele, majd saját tányérjára is tett egy combot és azt is leöntötte a fehér szósszal. Az asztal megterítve várta a két étellel megpakolt tányért. A szalvéták precízen voltak összehajtva, a borospoharak tisztán ragyogtak, az asztal közepén pedig egy kristályvázában gyöngyvirágcsokor díszelgett fehéren. Kathlyn, miután letette a tányérokat a helyükre, a rájuk várakozó evőeszközök közé, visszament a konyhába, hogy előkészítse a desszertet a tálaláshoz. Málnás túrótortát csinált, a kedvencét. Kivette a mostanra már kellemesen hűvös finomságot a hűtőszekrényből és felszeletelte. Elővett egy kistányért és egy villát, majd az ínycsiklandozó sütemény egy szeletét a tányérra helyezte. Ekkor meghallotta a forduló zár hangját.
Megjött. Na, végre!
- Mmm... Drágám, csak nem főztél?- kérdezte az ajtón belépő férje, akit rögtön megcsapott a sült kacsa finom, hívogató illata.
- De! Bizony főztem, méghozzá a kedvencedet, kacsacombot. - mondta az asszony mosolyogva, majd átölelte a férfit és csókot nyomott az arcára.
Még érződik rajta annak a lotyónak a parfümje. Le sem fürdött, miután azzal a másik nővel hempergett? Meg sem próbálja leplezni?
- És mondd, csináltál mellé olyan finom salátát is? - kérdezte a férfi cinkoson felesége felé hajolva.
- Csináltam - válaszolta Kathlyn nevetve - neked bármit, Édesem. Rögtön kihozom a konyhából, addig kibontanád a bort, Stan?
- Hát, hogyne!
Míg Kathlyn kihozta a két kis üvegtálat a salátával, addig Stan levetette zakóját és kibontotta a bort, ahogy azt felesége kérte, majd mind két pohárba töltött. Asztalhoz ültek. Kathlyn hallotta, ahogy a falióra ketyeg.
Még dönthetsz máshogy. Még elkerülhető a katasztrófa. Csak el kell felejtened, hogy mit tett. Csak meg kell bocsájtanod.
- Ma is túlóráztál? - kérdezte hirtelen.
- Igen, Mr. Wright megkért, hogy írjam át az egyik jelentést. - felelte Stan bosszankodva.
- Ó, már megint?
- Igen, mostanában folyton belém köt.
- Szóval egyedül maradtál, más nem is volt már a cégnél?
- Nem, nem volt senki más. De nem beszélhetnénk valami másról? - hadarta Stan az idegesség apró jeleit mutatva.
- De, hogyne. - felelte az asszony - Egyél, különben kihűl! - és ő maga neki is látott a vacsora elfogyasztásának.
- Szóval, neked hogy telt a napod? - tette fel a szokványos kérdést Stan.
- Jól. Voltam ma az állásközvetítőnél. Azt...
- Hogyan? - csattant fel a férfi félbeszakítva feleségét - Már ezerszer megbeszéltük, hogy nem dolgozhatsz.
- Ugyan, Stan! Mondtam, hogy örömöm lelném a munkában, főleg abban, amit Paul most talált.
- Nem. Nem dolgozhatsz. Mégis mit gondolsz, hogy nézne az ki? Mindenki arról beszélne, hogy még eltartani sem tudlak. Mekkora szégyen lenne ez számomra, arra nem gondolsz? És amúgy is, ki az a Paul? Talán a szeretőd? Ha kiderülne, hogy egy másik férfi karjaiba vetetted magad... csak úgy terjedne a pletyka. Megtiltom, hogy találkozz vele! Nem leszek nevetség tárgya miattad, megértetted? - kelt ki magából a férfi, szinte üvöltött. A szobát néhány másodpercre csend töltötte be. Kathlyn összeszorított fogakkal és ajkakkal nézett férjére. Az óramutató folytatta monoton útját: tik-tak, tik-tak.
- Megértetted, Kathlyn? - kérdezte a férfi fenyegető hangon.
- Meg. - Stan folytatta a kacsacomb eltűntetését és a salátát sem kímélte. Kathlyn kortyolt a borból, de izzó tekintetét egy pillanatra sem vette le zaklatott férjéről. Stan csak úgy falta az ételt, nem is nagyon figyelt az ízére. Pillanatok alatt eltűnt a tányérjáról minden és a salátástál is kiürült. A nő tányérja még félig volt. A férfi homlokán néhány izzadtságcsepp gyöngyözött. Kathlyn kortyolt még egyet a borából, majd éles hangon, de nyugodtan szólalt meg.
- Téged csak ez érdekel, igaz? Hogy mit gondolnak rólad mások, hogy gazdagabbnak higgyenek maguknál és irigykedjenek rád. Nem is érdekelne, ha megcsalnálak, csak az érdekelne, hogy mások tudják-e, hogy mások mit gondolnak majd emiatt Rólad. És mi van velem, Stan? Én nem számítok? Nem számít, hogy mit érzek, hogy mit szeretnék, hogy boldog vagyok-e? Csak mert én mást se csinálok, mióta először randira hívtál, csak Téged, Mindig Csak Téged próbállak boldoggá tenni. Mondd, te miért nem látod ezt? Érzel egyáltalán még bármit is irántam? Szeretsz még, Stan? Szeretsz még engem? Vagy szerettél egyáltalán valaha is? – Stan dermedten nézett feleségére.
- Hogy kérdezhetsz ilyet tőlem? – kérdezte hitetlenkedve – Talán nem teszek meg érted mindent? Talán nem teszek meg mindent a boldogságodért? – ordított a férfi székéről felállva.
- Nem! Nem teszel te semmit az én boldogságomért! – ordított most már a nő is székéről felpattanva, miközben kezeivel az asztalon támaszkodott kissé előre dőlve a férje felé. – Ha egy kicsit is érdekelne a boldogságom, ha csak egy szemernyit is szeretnél, akkor nem csalnál meg! – Kathlyn egyenesen őrjöngött, a szavakat szinte visítva köpte férjére, aki felesége szavaitól megdermedve állt az asztal mellett. Stan azt hitte, hogy felesége még csak nem is sejti, hogy viszonya van és most nem tudta, mit mondjon neki. Nem az asszony érzései érdekelték, csupán az, hogy mekkora botrány lesz belőle, ha kiderül, vagy ha netán a felesége válni akar. Mielőtt bármit is mondhatott volna, Kathlyn kiviharzott az étkezőből. Stan visszaült a székére és remegő kézzel emelte szájához poharát, majd nagyot kortyolt a borból.
***
Másnap reggel Stan betelefonált a munkahelyére és beteget jelentett. Kathlyn, aki aznap éjjel a puha ágy helyett a kanapét választotta, akkor lépett be a hálószobába, mikor letette a mobilt.
- Mi a baj, beteg vagy? – kérdezte érdeklődve.
- Igen. Szörnyen fáj a hasam és mindjárt hányni fogok.
- Kérsz hányáscsillapítót? Előkeresem. – azzal a fiatal nő kisietett a szobából. A férfi kábán ejtette fejét a párnákra. Mikor a nő visszatért, segített neki felülni, majd kezébe nyomta a hányáscsillapítót és egy csésze langyos teát.
- Gyerünk, vedd be ezt és idd meg a teát. Utána biztos jobban leszel. – a férfi engedelmesen lenyelte a pirulát, majd leöblítette a kellemes folyadékkal. Még mindig kába volt, de úgy érezte, hogy a kínzó fájdalomtól a hasában nem fog tudni visszaaludni.
- Mindjárt jobban leszel. Már nem tart sokáig. – súgta a fülébe Kathlyn. – Csak elalszol. És akkor megszűnik a fájdalmad. És ha szerencsém van, akkor az enyém is. Bár annyi fájdalmat okoztál már nekem, hogy ezt őszintén kétlem. De a bosszú akkor is édes. – a nő mosolyogva állt fel az ágy széléről.
- Mit műveltél velem? – ragadta meg Stan felesége kezét – Mit tettél?- nyögte erőtlenül.
- Megmérgeztelek. – nevetett férjére, majd kirántotta a kezét erőtlen férje ujjai közül, felkapta a férfi mobilját és kisétált közös hálószobájuk ajtaján, majd becsukta azt maga mögött.
***
