A bűvös ötök I. (SZÜNETEL, és egy kicsit ÁTÍRÁS ALATT)

~1~

Levegő után kapkodva riadtam fel az álomból. Ziháltam, levert a víz, szívem zakatolt a mellkasomban. Körbenéztem, megállapítottam, hogy a szobámban vagyok.

Az ágyam frissen bevetve, mintha épp most ágyaztam volna meg. Pizsamám összehajtva pihent a pillangós huzatú párnámon.

Az íróasztalomnál ültem. Letekintettem a tegnap éjszaka befejezett rajzomra. Egy álomfogó volt. Annyira belemerültem a rajzolásba, hogy észre sem vettem, mennyi idő telt el. Elaludtam a munkám felett.

Minden úgy volt, ahogy tegnap hagytam. Érintetlenül.

Hirtelen érdekes illat csapta meg az orromat. A hagyma szaga jutott róla eszembe, de ez más volt. Ekkor jöttem rá, hogy tegnap nem fürödtem. Tehát a szag, amit érzetem, nem a hagyma, az emberi izzadság nem túl kellemes aromája volt.

Felálltam, kinyújtóztattam elgénberedett tagjaimat és az ablakhoz sétáltam. Megvizsgáltam a tálkákban csírázó babokat, melyeket a természettudományos szakkörre nevelgettem. Mindig is szerettem a tudományokat, főleg a biológia azon részét, mikor a növényekkel foglalkozunk. Szerettem látni, figyelemmel kísérni, ahogy egy apró magból egy új élet fejlődik.

Elégedetten vettem tudomásul, hogy a babocskáimat lassan átültethetem őket egy szép virágcserépbe. Vizsgálódásom végeztével a szekrényemhez sétáltam. Kiszedtem pár ruhadarabot, amit elfogadhatónak gondoltam, majd ezekkel a kezemben megnéztem, mennyi az idő.

A telefonom kijelzője 5:30 - at mutatott. Negyed óra múlva kell felkelnem. Elmosolyodtam ezen a gondolaton. Egyszer az életben sikerült megelőznöm az ébresztőt.

Kisiettem a fürdőszobába, ügyelve, nehogy felébresszem alvó családtagjaimat. A zoknim a hideg parkettán olykor - olykor megcsúszott, ezzel fennállt az esés veszélye.

Végül - minden aggodalmam ellenére - gond nélkül elértem a helyiséget. Gyorsan kitettem a szennyesbe a tegnapi ruháimat, beálltam a zuhany alá, majd megnyitottam a vizet.

Önkéntelenül is eszembe jutott az álmom. Nem emlékeztem rá, mint ahogy máskor sem. De ez valahogy más volt. Nem emlékszem rá, de mintha mégis itt lebegne a szemem előtt. Az orrom előtt van, már - már elérem, de mikor kinyújtom a karom, eltűnik.

Kiléptem a zuhany alól, felöltöztem, és neki láttam rendbe hozni a fejem tetején ékeskedő szénakazalt. Mire nagy nehezen végeztem a fésülködéssel, lesiettem a földszintre reggelizni.

A teljes család már lent várt. A konyhát gofri, frissen főtt kávé, no meg persze az elmaradhatatlan kakaó illata lengte körbe. Nem számítottam ilyen korán rájuk.

- Jó reggelt! - köszöntöttem őket.

- Szia, kicsim! - köszöntek rám egyszerre a szüleim.

- Reggelt! - mondta a húgom, majd egy egész gofrit a szájába gyömöszölt.

Odasiettem a megterített asztalhoz, majd leültem mellé. Megkönnyebülten láttam, hogy hagyott nekem néhányat az ízletes eledelből. A tányéromra pakoltam két gofrit, majd öntöttem rá egy kis lekvárt és neki láttam az evésnek.

- Hogy aludtál, bubu? - kérdezte anyu, nekem címezve a kérdést.

- Hát... - haboztam - Jól. Szerintem álmodtam valamit, de nem emlékszem rá - ködösítettem.

- Azt olvastam, hogy egy kutatás szerint az emberek mindig álmodnak valamit, csak nem biztos, hogy emlékeznek rá - kapcsolódott be apa.

- Liz, ne tömj magadba ennyi gofrit, főleg ne egyszerre! Camille, ez rád is vonatkozik! - szólt ránk jóanyánk, mikor látta, miként fogyasztjuk szerény reggelinket.