A vègtelensèg bálja

-Üdvözlöm önt, hölgyem a Vègtelensèg Báljában!-szólal meg újra.

Egy hatalmas, fa ajtó előtt állva, mely mögül kellemes fèny szűrődik ki, az emlèkezetembe váj egy règi emlèk, amely szerint èn egy vègtelensègig tartó fekete ágyon fekszem. Apró testemet el nyeli ez a feketesèg. Hol vagyok? Tevődik fel bennem e kèrdès, miközben fülemet megcsapja egy kellemes hang, bár nem èrtem milyen szavakat ereszt ki magából, de ez nem igazán èrdekel engem. Szemeimet le hunyom, a sötètsèg amely amiatt keletkezett, mert elzártam magamtól a látás örömèt nyugtató hatással van rám.-Ez mikor is törtènt?-kèrdezem magamtól suttogva, miközben tekintetem az ajtón pihenő különleges, fehèr színű kilincsre terelődik. Lènyegtelen. Állapítom meg magamban, miközben közelebb lèpek az ajtóhoz, így már megèrzem az amögül kiáramló kellemes meleget. Egy kellemes sóhaj hagyja el az ajkaimat. Ez annyira jó. Egy halovány mosoly szálingózik az arcomra, ezzel szebbè tève sápadt arcomat. Kezem magától elindul a kilincs felè, melyet csak a színe tesz különlegessè. Amint elèg közel èrek a tárgyhoz, melyet ha lenyomok be jutást enged az ajtó mögött rejtőző helyre, rá markolok. Szemeimmel vègig követem az esemènyeket. Lehet hogy...a halál vár reám az ajtó mögött? Vetem fel az egyik lehetősèget, eközben mosolyom le hervad sima arcomról. Mindenkèppen ki kell nekem ezt nyitnom? Teszem fel e kèrdèst magamnak, miközben le hajtom a fejemet, hosszú, szürke tincseim az arcomba hullanak. Lehet..hogy ha nem nyitom ki, akkor egy olyan lehetősèget halasztok el, amelyet sosem fog adni nekem az èlet. Vetem fel ezt a lehetősèget is, miközben fogaimat az ajkamba vájom, amely rögtön el nyeli azokat, mint ahogy a vègtelen tenger szokta a kèretlen hajókat. Mit tegyek?-Nyisd ki..-szólal meg egy kellemes, fèrfi hang mögülem. Fel kapom a fejemet, az arcomat el takaró tincsek a vállamat cèlozzák meg. Hirtelen le nyomom a kilincset, egyáltalán ezt èn tettem? Ujjaim le válnak erről e különleges anyagról. A sötèt színű, fából kèszült ajtó ki nyílik. Egy nagyon nagy, bèkès terem tárul elèm. A plafont, ès a padlót pár márvány oszlop köti össze. Rengeteg, szebbnèl-szebb ruhákban lèvő ember kapja ide a tekintetèt. A tánc amelyet eddig folytattak abbamarad, viszont a lassú zene továbbra is megy a háttèrben. Mindegyikük fèl arcát valamilyen lágyabb színű maszk fedi. Hol vagyok? Nyelek egy viszonylag hangosat.-Gyere beljebb!-lèp elő a tömegből egy zakót, egyszerű kèk maszkot viselő, barna hajjal ellátott úriember. Tekintetemmel óvatosan vègig mèrem őt. Bátortalanul bólintok, majd belèpek e terembe, ekkor elfog egy kellemes, de mèg is nagyon ismerős èrzès.-Üdvözlöm önt, hölgyem a Vègtelensèg báljában!-szólal meg újra, arcán egy kedves mosoly díszeleg, közben lágyan meghajol.