Dérkisasszony, a tél királynője

2. rész Az egyetlen kiút

Sziasztok

Tudom már nagyon nagyon régen volt rész és tényleg sajnálom. De végre megjött az ihlet (egy hete XD) és el kezdtem írni a második részt. Elvileg január 24-én akartam kirakni, de nagyon nem sikerült. Pedig úgy szerettem volna. (Akkor volt a féléves Miraculous évforduló. Fél éve rajongok a Miráért. És a Wattpadot meg három hónapja ismerem.) De most itt van az új fejezet! Ismét köszönet SeilFanni-nak! <3 Remélem tetszik.

Add vissza! – kérleltem Karolinát és próbáltam elérni, de nem ment. Magasabb nálam és az ugrálás sem segített...

- Miután elmondtad miért olyan fontos neked ez a kis bizsu és miért akarod úgy visszaszerezni!

- Nem!

- Ó dehogynem! Szépen elmondod nekem – a fejemet ráztam válaszképp. Soha nem tudhatják meg a titkomat. Főleg nem ő. Az, akit a legjobban utálok. Aki kibeszélne mindenkinek, az alattomos kis dög. De nem akarta visszaadni a hópelyhet. Ami átváltoztat Dérkisasszonnyá. És anélkül, tehetetlen voltam. Várjuk csak! Hiszen megvan az első képességem így, ebben a formámban is! A hó fújás. Talán meg tudom győzni, hogy visszaadja, de ha nem használ, muszáj lesz használnom az erőmet! Nincs más választásom.

- Add vissza!

- Ki van zárva – biztosra vettem most már. Meg kell tennem.

- Te akartad – majd a kérlelő arcomat felváltotta egy harcias, ördögi vigyor. Éreztem, hogy hátrál, de nem mutatta ki. Nagy levegőt vettem - most már tényleg nincs visszaút - majd... KIFÚJTAM AZT! A hópelyhek rászálltak, és kis-híján megfagyott.

***

Reggel az ébresztőmre keltem. Mint mindig, anya a reggelimet és az uzsonnámat készítette, apa még aludt, Lora meg már reggelizett. Ő olyan élénk mindig. Sosem értettem hogyan képes ennyire hamar felkelni, anélkül, hogy álmos lenne. Mivel nem volt senki a szobámban, átgondoltam, ami az álmomban volt. A Bűvös Erdőben voltam és hirtelen egy fura helyen találtam magam. Aztán találkoztam az őrzőkkel, ha jól emlékszem Mirella és Ciprián volt a nevük. Adtak nekem egy hópelyhet. Azzal tudtam átváltozni. Választottam magamnak egy nevet, méghozzá a Dérkisasszonyt. Én voltam a télkirálynő. Furcsa egy álom volt, azon nem is csodálkoztam. De egyben jó is volt. Nevetve keltem föl, mert nem gondoltam, hogy ez megtörténne igaziból. Megnéztem az időt a telefonomon, ami az éjjeliszekrényemen volt. Természetesen nem az időn akadt meg a tekintetem.

- Ez... mit keres itt a hópehely? Akkor... nem csak egy álom volt? – teljesen ledermedtem. Felé nyúltam, azzal a céllal, hogy megfogom, tényleg ott van-e vagy csak beképzeltem magamnak. Állam már a padlón koppant a csodálkozástól, ugyanis tényleg ott volt. – Ezaz! – Felkaptam a ruhámat és azonnal magamra illesztettem a kitűzőt. Megnyomtam! Átváltoztam.

„Még mindig hihetetlen. De azért nem itt bent kéne hóembert építeni" gondoltam magamban. Ismét megnyomtam majd boldogan indultam lefele. Épp időben. Anya pont akkor tette le az asztalra a reggelimet. Miután megettem és elkészültem, adtam egy puszit a szüleimnek és elköszöntem Lorától. Elindultam a suliba, időben beértem szerencsére. Leültem Jázmin mellé, aki már javában leste, hol vagyok.

- Szia Jázmin!

- Szia! Mizu?

- Semmi. Veled?

- Sikerült hamar felkelnem visszaalvás nélkül. Amúgy semmi különös – miután leültem és jobban szemügyre vehettük egymást ismét megszólalt - De szép az a hópehely rajtad! – összerezzentem, de nem mutattam. Próbáltam valami hihető hazugságot kitalálni.