Levél Shinobijai

– ... Nem fogok többé utánamenni – szólt Naruto.

– Hogyan? De hát... Nem te mondtad, hogy betartod amit Sakurának ígértél? – lepődött meg Tsunade.

– Értelmetlen lenne még több áldozat... Így is túl sok mindent veszítettem el emiatt.

– De Naruto!

– Semmi de... Döntöttem. Ha neki így a jó, akkor nem állok az útjába. Ha annak ellenére, hogy tudja Orochimaru szándékait, ottmarad, az már nem az én gondom.

– De...

– Felesleges, Tsunade-obaachan- Ennek így kellett lennie. A bosszúját választotta helyettünk. Erről csak Ő tehet – fordult az ajtó felé Naruto. – Ezentúl csak arra fogok koncentrálni, hogy erős nindzsa legyek, és hogy a lehető legjobbat hozzam ki magamból a küldetések során.

– Naruto... Ez...

– Eddig is egyedül voltam, ezután is megleszek nélküle...

– De ő a barátod!

– A legjobb barátom. De... Ő döntött így, és mint a barátja, tiszteletben tartom a döntését. Még ha tudom, hogy a döntés nem a legjobb.

– Értem... És most mihez kezdesz?

– Azt hiszem a küldetéseknek fogok élni...

– Sakura...

– Oh. Igen. Sakura-chan. Azt hiszem, jobb ha nem megyek a szeme elé többet. Megszegtem az ígéretemet és ezért haragudni fog. De már eddig sem szeretett, így túlélem.

– Nem értelek, Naruto. Régen bármit feladtál volna azért, hogy visszahozd őt. Mi lett a lelkesedéseddel? – szólt szomorúan Tsunade. Fájt látnia, hogy az ő hiperaktív eltökélt nindzsája csak így feladja azt, amiért eddig küzdött.

– Egyszerűen csak rájöttem, hogy semmi értelme törnöm magam emiatt. Elég fájdalmat okozott már nekem így is ez az ügy – szólt Naruto, majd elterelte a témát. – Szóval... Van valamilyen küldetés? A-S-B szintű?

– Jelenleg a kódot fejtik, de Shikamaru jelentése szerint nem sokra jutottak – szomorodott el Tsunade.

– Értem.

– Naruto, kérlek bocsáss meg! – sírt Tsunade. – Igazad volt, hogy az én hibám... Nem kellett volna odaküldenem!

– Nem számít. Ne emészd magad. Nem haragszom már rád... Végülis Ő ment el.

– Naruto – hajtotta le a fejét Tsunade sírva. – Annyira sajnálom! Én... Nem tudhattam! Nem tudtam, hogy ez lesz! Miattam... Csak engem hibáztathattok érte. - Naruto arca elszomorodott, majd átkarolta Tsunadét.

– Nyugodj meg...

– Annyira hiányzik – szipogott. – Annyi mindent nem mondtam el neki...

– Hát igen... Nekem is lett volna mondanivalóm neki, de... ami történt, megtörtént. Jiraiya-sama szeretett téged. Biztosan nem haragszik rád – törölte le Naruto a nő gyöngyöző szemeit.

– Biztos?

– Ebben biztos vagyok.

– Jut eszembe... Itt a küldetésed. Remélem mihamarabb visszaérsz.

– Igyekszem Tsunade-sama. – vetett egy enyhe mosolyt Naruto a nőre. Tsunade bólintott, majd le törölte könnyeit.

– Megyek – szólt Naruto, majd távozott az épületből. Miután Tsunade megnyugodott, kinézett az ablakon.

– A te nevelésed, igaz Jiraiya? Olyan mint te voltál... Annyira egy idióta vagy! Miért nem menekültél? Ostoba! – tört ki a Hokagéből az eddig magában tartott, mérhetetlen fájdalom. Egész délután nem lehetett mást hallani, csak Tsunade fájdalmas zokogását.