Már hetek óta tartanak fogva. Már hetek óta nem láttam a családomat. Vajon mi van velük, hogy vannak? Ilyen, és ehhez hasonló gondolatok cikáztak a fejemben. Meg kell szöknöm. Nincs más választásom.
Ez alatt a pár hét alatt sikerült megfigyelnem néhány dolgot.
Például, hogy ez a bizonyos Dean, minden nap, ugyanakkor jön be hozzám. Csak meg kell várnom amíg ellenőrzi, hogy minden rendben van-e, aztán amikor elmegy kezdődhet szökési-kísérlet. A kezeim már nincsenek megkötözve, szóval ezzel már nem kell foglalkoznom.
Őszintén, fogalmam sincs, hogy fogok kijutni innen.
~~~~~~~~~~4 órával később~~~~~~~~~
Zár kattanást hallok. Tehát jön Dean.
Letesz egy tálcát a kis asztalra. A tálcán, valami ételnek nem nevezhető trutymó volt. Az iskolai menzán, ehhez képest fenséges ételt adnak.
Elfintorodok.
-Ne fintorogj, örülj, hogy kapsz ennivalót.
-Ki akarok menni -suttogom.
-Tessék?
-Ki akarok menni -mondom, most már kicsit hangosabban- Mióta itt vagyok nem voltam friss levegőn. Megposhadok ezen a dohos szagú helyen.
-Szó sem lehet róla -mondja, majd elindul az ajtó felé.
-Kérlek. Sőt, könyörgöm neked. Had menjek ki egy kicsit a szabadba........legalább ennyi örömöm legyen -teszem hozzá halkan.
-És nekem abból mi hasznom lenne? Honnan tudhatnám, hogy nem szöksz el? Miért kockáztatnám az életemet miattad? -teszi fel a kérdéseit.
Nem válaszolok, hiszen nem tudok tá mit válaszolni. Hiszen csak azért akarok ki menni, hogy lehetőségem legyen a szökésre.
-Na jólvan, nem bánom. 10 perc és indulnk.
