Visszatérők

3. rész - Rejtélyes utak

Hirtelen lecsaptam a laptop képernyőjét. Kavarogtak bennem a furábbnál furább érzések.
Hiszen mégis valaki figyel minket, rendszeresen. És egy alak mindent tud rólunk. Igaz, nem tudjuk, hogy ki lehet, de jó lenne előbb vagy utóbb kideríteni.
Felálltam a laptomom mellől, felvettem egy melegebb pulcsit, ami a székemen volt, és lementem a lépcsőn Alihoz.
Alexa a telefonját nyomkodta, én meg leültem mellé. Akkor egy 'megijedt' mozdulattal eltette a zsebébe a telefonját. Nem szóltunk egymáshoz, a TV ment.
Azonban csöngettek az ajtón. Ránéztem Alira, de ő nem figyelt rám, kapcsolgatta a TVt.
Kinyitottam az ajtót, és Odett volt az. Zokogott. Valami nem stimmelt.
Betessékeltem a házunkba, leült a kanapéra Ali mellé. Csönd volt. Nagyon nagy csönd. Még Odett könnycseppének a lecsöppenését is lehetett hallani. Mikor Ali megtörte a csendet.
-Mi a baj? Miért jöttél át Rékához?
Odett nem nagyon tudott megszólalni, rámnézett, és akkor megláttam egy ronda, vörös sebet a nyakán, amit eddig a kabátja miatt nem láttunk. Én a konyhában voltam, készítettem egy kis teát, de mikor megláttam, gyorsan letettem a teát az asztalra, és odaültem Odett mellé.
-Úristen, Odett, ez meg mi?
-Nem fontos, elestem, miközben szaladtam hozzád.
-De, igen is fontos. Nagyon vérzik. Hol estél el? És hogy verted be a nyakadat?
Odett a földet nézte, nem nézett ránk, nem szólalt meg. De aztán rámnézett, ismét. Kicsordult egy könny a szeméből, és azt mondta:
-Mikor sétáltam hazafelé, jött egy SMS, hogy fussak át hozzád, vagy betöri az ajtót, és végez veled. Nagyon megijedtem. Ilyen üzenetet még soha nem kaptam. Ezért futottam gyorsan hozzád.
-Csak ez állt az üzenetben?-kérdezte Alexa, mert ugye kíváncsi volt, hogy meg kapta-e ő is a rejtélyes számot.
-Igen. -mondta, és elővette a telefonját... Azaz, csak akarta. Mert nem találta. Kétségbe volt esve, nem tudta hol ejtette le, vagy hol esett volna ki a zsebéből.
-Menjünk, keressük meg együtt.- próbáltam mosolyogni a szegény lányra. Ő bólintott.

Felöltöztünk, jó melegen, mert mégis csak tél van.
Aztán elindultunk utunkra. Ő ment elől, hogy mutassa merről jött. Érdekes utakat választott. Sötét helyeken szokott járkálni, ezek szerint. Bár nem vártam többet egy full fekete ruhás lánytól. Haja meg hetente változik. Most éppen vörös.
Mikor elérkeztünk egy elhagyatott útra, egy szempár keltette fel a figyelmemet. De mikor megpillantottam, gyorsan el is tűnt. Megálltam, Alexa meg Odett odajöttek mellém.
Óvatosan, lassan indultam a bokrok felé. Lüktetett a szívem. Mikor odaértem a bokor elé, visszanéztem Odettékre, Ali úgy nézett rám, mintha nem térnék vissza. Azaz, reméltem, hogy még visszatérek. Mikor benéztem a bokor mögé egy róka volt szétcincálva. Felkiáltottam egyet, nem olyan hangosan, bár pont olyan hangerővel, hogy Aliék meghallották, elkezdtem futni ki az elhagyatott útról, Odették futottak utánam, kiabálva, hogy "Mit láttál??" "Mit láttál?".
Nem válaszoltam, csak próbáltam kijutni erről a helyről.

Hazáig futottunk. Legjobban attól féltem, hogy minket is elkap az a szörnyeteg.

Másnap a suliban nem beszéltünk egymáshoz, ismét.
Ebédnél egy külön asztalhoz ültem, talán meglátom azt a személyt, aki gyanús lesz.
Megpillantottam Rebekát, aki úgy nézett a körüllévő asztalokhoz, mintha valamit rejtegetne. Nem ismerem teljesen, de fura volt.
Odett is teljesen furcsa nekem. Minden nap felveszi az 1689-es pulcsit. Attila, mint minden nap, szívdöglesztő volt. Mosolyogtam rá. Nem volt távol az asztala, ahová mindig ül, most épp egyedül ült. Barátai soha nem mennének máshová asztal ügyileg. Ma minden fura. Minden.
Mikor ezt kimondtam, a zsebemben megcsörrent egy telefon, habár nem az én csengőhangomon. Megnéztem a zsebemben, és az a betört képű, elavult telefon volt, amit még pár napja a zsebembe tettem. Nem vettem fel. Ki tudja, ki hívja.
Kicsit megvizsgáltam a telefont, közben ettem is.
Érdekes volt, hogy csak üzenetet lehetett rajta küldeni, meg hívni. Minden alkamazás törölve volt, nem volt rajta semmi.
Nézegettem, tanakodtam, de nem jutottam sokra.
Aztán csak annyit láttam, hogy Odett a hamburgerét a földhöz vágja. A hamburgerét...
Nem értettem, de úgy véltem biztos megint hisztis, dührohama van. Aztán rámnézett. Olyan szemmel, hogy még így sosem féltem. Mindenki Odettet nézte egy pillanatra, aztán folytatták az evést. Odett felállt, és lassan, de dühösen közelített hozzám.
Én felálltam, gyorsan elraktam a telefont, és a kajám utolsó falatját bekaptam.
Felálltam, de akkor már megjelent előttem. Már fekete haja volt, (tegnap délután óta).
-Elegem van belőled! Kérem vissza a telefonomat de most. RÖGTÖN.
Kiabált rám Odett. Én odanyújtottam a telefont, belerúgott a lábamba, felvette a kapucniját, és kisétált az ebédlőből.
Nem értettem az egészet. Ott hagyott nekem egy cetlit a z asztalon..
"Erről mindenki tudni fog. A tanárok is."
Félek.