Si ego rosa essem .....

1. rész

A hold fénye halványan süt be az ablakon. Nem tudom eldönteni, hogy hány óra lehet. Vajon van még egy órám ébredésig? Megfordulok a szalmazsákon, és megpróbálok elhelyezkedni. Hamar kiderül, hogy nincs több időm pihenni. A szakács ront be az ajtómon. Leszid, mint minden reggel a lustaságomért. Rá se hederítek. Ha visszaszólok, azt én fogom megbánni. Magamra kötöm a konyhai kötényem, és kisietek a lyukból, amit a szobámnak nevez a császár. Alig látok valamit a hajnali ködben, a nap még nem kelt fel. Gyorsan szaladok a füvön, mielőtt teljesen vizes lenne a lábam a harmattól. Nem szeretik, ha összevizezek mindent. Cipőt nem kaphatok, egy szolgának nem jár. 

Beérek a konyhába, ahol már javában folyik a készülődés a reggelire. Zsörtölődnek, kiabálnak velem. Senkit nem érdekel, én mit érzek. Csak egy gyenge láncszem vagyok, akit lehet szidni, ha le akarod tölteni valakin a dühödet. A ma reggeli feladatom friss gyümölcsöt szedni a kertben. Kivittem a kosaramat, és teleszedtem az uralkodó kedvenceivel, málnával, eperrel és szederrel. Az sem érdekelt, hogy közben sáros lesz a ruhám. Talán ha szépen kérem, megengedik, hogy használjak egy kis plusz vizet a kimosására. 

Röpke két óra múlva a reggeli készen áll a tálalásra, a ház népe felkelt. Elsőként a gyerekek özönlenek ki az étkezőbe. Nekik külön reggelit tálalnak fel. Ezután a császárné ébred fel, ő a kedvenc társalgónőivel együtt fogyasztja reggelijét. Legutoljára a császár fárad ki az étkezőbe. Teljes pompában az egész palota, természetesen. A császár arcán mélyen ülnek a ráncok, nem az öregségtől, hanem a stressztől. A szolgaajtó egyik réséből nézem komor arccal. Legszívesebben megölném. A legborzasztóbb ember a világon, akit ismerik. Mégis neki dolgozok. Az ő ételét eszem, az ő vizét iszom, az ő birtokán lakok. Ahogy nézem elégedett arcát az általam szedett gyümölcsök láttán, elkap a hányinger. Nem bírom tovább. Kimenekülök a kertbe, ahol egy bokor mögött adom ki magamból azt a kevés kenyeret, amit én kaptam reggelire. Széggyellem magam, hogy így kell élnem. Már tizenhat éve.