A kirándulás

2.

Férfiak nem is mind csak az az egy. Tökéletes kisugárzás, megjelenés. És valami különleges tulajdonság ami miatt, attól a perctől kezdve hogy megláttad, valami teljesen rá hangol téged.. A jelenléte felperzselő és egyben megnyugtató. Minden porcikája egyenesen egy tű vagy egyenesen egy tőr szúrása a már ekkor is gyenge szívedbe mibe most Ő mindent felforgat..

A repülőtéren szinte minden osztálytársam itt van. Sophi pedig már most keresgéli a lehetséges barátjelöltöket. Teljesen izgága a csaj. Ide-oda ugrálva keresgéli, leselkedik hátha meglát egy helyes srácot aki a mi gépünkel jöhet. Adom a lelkesedését.

De el szeretnék jutni arra a kirándulásra személyi jogok megsértése nélkül. Nincs kedvem a fogdában utazni márpedig ha Sophi nem is én mindenhol látom a sok rendőrt. Odamegyek hozzá és vissza rángatom a padokhoz ahol várjuk a maradék hiányzó tagokat.

- Sophi nyughass már mert kidobnak minket a repfmtérről! - hordom le, mire mintha feleszmélne és végre észrevenné a sok biztonságiőrt. Lassan leül mintha hercegnő lenne aztán mit sem történté téve  az előző tíz percet engem is érdekelne kérdést tett fel
- Kikre várunk? - Jó kérdés.

- Hát szerinted? Kik szoktak MINDIG MINDENHONNAN elkésni? - már maga a kérdés is felbosszant. Nem vagyok sznob vagy valami túl okoska de még a vak is látja, Jack és a bandája tojik a világra akár miről is van szó. Nem érdekli ha várni kell rá, szerintem azt hiszi, hogy megvárja a gép. Jót röhögnék rajta ha itthagynánk. De sajna nem. Amint a barátnőm felteszi a kérdést Ő felbukkan rohanva, csabzottan mögötte a haverjai. Jack fél perce hátra áll, még a többiek valamit magyarázni kezdenek az ofőnek, közben ez a hülye rendbeteszi magát. Az osztály közelebb húzódik, mindenkit érdekel mi van. Sopihe és én ott maradunk a külső körben de az infó ide is eljutnak. Az a hülye hogy tud elaludni! Egyszerűen nincsenek szülei vagy mi?

- Jólvan, jólvan - csitít mindenkit az ofő. Az órájára pillant majd felnéz ránk.
- Álljatok kettesével és induljunk. - Sophie és én egyből izgalomba jövünk. Kezdődik!

Maga a repülő klassz de a repülés kissebb félelmet keltett bennem most, hogy ilyen közel van az esemény. Nyugalmat mint mindig most is az egyik kedvenc könyvemben találom meg. Sophi hasonlóképp. Mögöttünk a csürhe rosszabbik fele, a késők fogalnak helyet a másik oldalon pedig az osztály többi része. Elkülönültek vagyunk Sophival de nekem nehezebb létezni mellettük mint neki. Ő amilyen kis duracel nyuszi fém tellene bele sok időbe hogy találjon más barátokak is. De Ő mindig szolidalitott velem. Pont ezért szeretem. Ahogy olvasunk persze hogy meghallom Mr. Megvár a repülő urat ahogy mögöttem ecsetel valamit. A következő pillanatban nyomást érzek az ülésemen majd felettem egy idiótát fedezek fel, ahogy ránézek Jackre.

- Cső liba - köszön flegmán megint. Mi a rohadt életért kell neki itt ülnie, vagy egyáltalán eljönnie? Esküszöm a gombóc a torkomban tele visszaszólásokkal  megint fulladozni kényszerít hogy ne szóljak vissza neki. - Mivan elvitte a cica a nyelvedet Lizike? - Na itt telik be a pohár. Felkelek és a homlokánál lököm vissza a helyére ezt a hülyét.

- Cső bunkó de képzeld van. És ha nem fogod be neked nem lesz úgyhogy nyugodtan pofázz tovább és majd meglátjuk ki száll le innen nyelv nélkül.- komoly arckifejezésemmel és hangommal olyan valódivá tettem a fenyegetést hogy még én magam js teljesen biztos voltam az igazamban. Igen azt hiszem ebben a percben képes lennék kimetszeni a nyelvét. Jack hirtelen rémült arckifejezése nem állít meg. Még oda kell neki vágnom valamit. - Ja és neked sem a cica fogja elvinni a nyelved Tobika... - a haverjai meg csak júújognak utoljára ezt a nevet 9. első hetei óta nem hallottuk mikor is a suli falára graffitizte a "Jack" nevet alá pedig zárójelbe "cuki Tobi" most azonban szégyenteljesen hallgat mire visszaülök az ülésembe. Na igen ezt a nevet Jack nem igazán szereti mert majdnem minden tanár szerint cuki. Ő pedig véletlenül sem lehet ugye cuki... De most ennyi elég volt hogy pillanatokban ne próbálkozzon újra. Pár perc néma csend után meghallom hogy újra beszélgetni kezd halkan a haverjaival. Nekem pedig diadalittas arcikfejezésemet Sophie egy gratuláló pillantással díjazza nem hiszem hogy ezt kinézte volna belőlem Jack de most elegendő nyeremény nekem hogy az út további részében talán tovàbb olvashatom a könyvem  ő pedig helyrerázhatja a megtépázott büszkeségét...

Hát itt lenne a második rész :3 remélem tetszik. És köszönöm a hatalmas segítséget CRAZYYYYYYYYYYYYYYYY ^^