A nap első sugarai még alig érik el a horizontot, mikor lemész az edzőterembe. Az egész Toronyban nyugalom van, hisz a legtöbben még alszanak, Steve és Sam pedig szokásukhoz híven elmentek futni. A folyosón futottál össze velük, a szuper katonán látszott némi elégedettség, mikor észrevett a gyakorló ruhádban. Határozottan örül neki, hogy komolyan veszed a kiképzéseket. Hiába, tagadhatatlanul jólesik az embernek, ha egy második világháborús hős elismerően tekint rá.
Mikor belépsz a hatalmas, mindennel felszerelt helyiségbe rá kell jönnöd, hogy nem vagy egyedül. A fiatalabbik Maximoff a terem másik végében gyakorol hasonló öltözékben, mint te. Ujjai közül a piros minden árnyalatában játszó fény tör utat magának, miközben a lány kissé összevont szemöldökkel koncentrál az előtte heverő bokszzsákra. Először nem igazán érted, miért ilyen apróságokon gyakorol, hiszen láttad már autókat hajigálni, de aztán kezd összeállni a kép, mikor a zsák hangosan puffan a plafonon, majd ismét a földön.
Hosszú percekig ácsorogsz a fal mellett, hisz nem akarod megzavarni őt, de képtelen vagy levenni róla a tekinteted. Nem egészen egy hónapja vagytok együtt, és majdnem három hónapja ismered, de képtelen vagy megunni őt. Természetesen nem csak a humorát, arcának minden vonását, hajának lágy omlását, hanem az erejét is. Valahányszor őt nézed, mikor a képességét használja igazi hősnek, amazonnak tűnik a szemedben, amitől napról napra büszkébbé válsz, amiért magad mellett tudhatod őt.
- Helló – köszönsz végül, mikor már kicsit kellemetlenül érzed magad, hogy csendben figyeled őt. Csakhogy rá kell jönnöd, nem igazán tanácsos megijeszteni olyasvalakit, akinek különleges képességei vannak. Wanda meglepetten ugrik egyet, ahogy feléd fordítja figyelmét és egyben az eddig levegőben lebegtetett zsákot is, ami egyenesen feléd közeledik. Az utolsó pillanatban ugrasz el előle, amitől amaz a falnak csapódik, te pedig a földre esel.
- Úristen! – szakad ki Wanda mellkasából egy halk sikoly, ahogy megindul feléd. – Jól vagy? Annyira sajnálom!
- Hé, minden rendben – biztosítod, mikor kicsit összeszeded magad a rémületből. Hátad a falnak veted, miközben Skarlátboszorkány melléd ér. – Te jól vagy? – kérdezed. Csuklójánál fogva tolod el arcodtól a kezeit. – Tényleg jól vagyok – ismétled.
- Annyira sajnálom! Meg is sérülhettél volna! – folytatja az önostorozást. Látszólag meg sem hall téged.
- Hé, hé, hé! – állítod le. – Jól vagyok, higgy nekem! Ha el is talált volna, sem történt volna semmi!
- Igen, de mi lett volna, ha bevetésen vagyunk? – kérdezi makacsul. – Mire megyek az erőmmel, ha nem tudom használni? Nem csoda, hogy az emberek félnek tőlem.
- Állj le! – szólsz rá most már komolyabban. Utálod, mikor ilyeneket mond magáról, ilyenkor úgy érzed, mintha téged is bántana. Neked is fáj. – Fantasztikus vagy, és a képességed is az, oké? Csak gyakorolnod kell, ennyi az egész. Napról napra jobban uralod az erőd, és hidd el nekem, ez elképesztő. És tudom, hogy őket védjük, de az emberek ostobák, ha félnek tőled!
Wanda végül csak elmosolyodik a szavaidon, amit újabb győzelemnek élsz meg a kapcsolatotokban. Támaszt akarsz nyújtani neki, egy biztos pontot, akkor is, mikor padlón van, és úgy tűnik, jól csinálod. Ujjaidat összefonod az övéivel, miközben szórakozott puszit nyomsz a kézfejére és biztatóan rámosolyogsz.
- Szeretlek – mondja meghatódottan.
- Én is téged.
- Khm – Hangos krákogás szakítja meg a meghitt pillanatotokat, mire mindketten az ajtó felé fordultok, ahol Steve ácsorog várakozóan. Próbál komolynak tűnni, de nem igazán megy neki. – És én még azt hittem, hogy tényleg gyakorolni jössz le – mondja.
- Elmehetnénk kávézni, miután Steve szétrúgja a hátsóm, mit gondolsz? – kérdezed Wandát, mire a másik csak felnevet és egy gyors csók után inkább hagyja, hogy elkezdjétek az edzést.
