Épphogy hajnalodik, mikor egyik oldaladról a másikra fordulsz, és jobban magadra húzod a takarót. Félálomban érzed, hogy az egyik zoknid lecsúszott a lábadról, de nincs annyi erőd, hogy megkeresd. Nem is igazán érdekel. Az éjszakafolyamán összegubancolódott tincseid szanaszét terülnek a párnán, amit még inkább a fejed alá gyűrsz, és reménykedsz, hogy messze van még az ébresztőóra csörgése.
Nos, az ébresztőóra rikoltó ébresztése ugyan még messze van, de Tony Stark alig néhány méterre. A férfi egész éjszaka fenn volt, és a kudarcba fulladt bevetésen gondolkodott. A szeme alatti kialvatlan karikák és a székben való mocorgástól összegyűrődött póló csak arra utalhat, hogy a milliárdosnak nehéz estéje lehetett, ám ez most cseppet sem látszik rajta. Barna szemei izgatottan csillognak, ahogy megnyújtva lépteit az ajtód elé ér és mindenféle kopogás vagy figyelmeztetés nélkül beront az elsötétített helyiségbe. Figyelme azonnal az ágyra terelődik, ahogy közelebb ér hozzád, majd egy gyors mozdulattal lerántja a mintás takarót. A torkodból elégedetlen nyöszörgés szakad fel, ahogy próbálod visszahúzni az ágyneműt, de Tony erősebbnek bizonyul.
- Kelj fel! Dolgunk van! – utasít a zseni jókedvűen, de ez rajtad egyáltalán nem segít. Szemeidből akaratlanul is kiszökik néhány könnycsepp, ahogy próbálod nyitva tartani őket, de az álmosság minduntalan erőt vesz rajtad.
- Hagyjál – nyögöd rekedten. Takaró hiányában csak még inkább összehúzod magad.
- Gyerünk! Kelj fel! Fantasztikus ötletem van! – makacskodik Tony, majd mikor látja, hogy minden szava hasztalan, megragadja a zoknival fedett lábad és lehúz a párnáról.
- Az a fantasztikus ötlet biztos megvár! – nyafogod. – Tony! Eressz el! Esküszöm, hogy felmondok! Eressz már el! – folytatod a szinte már nevetséges fenyegetőzéseket, de a másik mintha meg se hallaná szavaid. Mire észbe kapsz már félig a földön vagy, a férfi pedig elégedetten vigyorog haragos arcodat látva.
- Na, most hogy fenn vagy, hozd rendbe magad, igyál egy kávét és gyere le a laborba!
- Utállak!
- Nem, nem utálsz, és egyenesen imádni fogsz, mikor megtudod az ötletem! – feleli Tony mindentudóan, majd mikor megbizonyosodik róla, hogy végre felébredtél inkább magadra hagy, miközben te nyugodt szívvel folytatod a szidalmazását, a szüleire pedig csak azért nem térsz ki, mert Steve sok jót mesélt Howard Starkról.
Két hét múlva lesz fél éve, hogy a Bosszúállók tagja vagy, így volt időd kiismerni a többieket. Már meg sem lepődsz, mikor Brucet és Stevet a konyhában találod, hisz valamilyen, számodra teljesen hihetetlen módon szeretik korán kezdeni a napot.
- Jó reggelt – köszönnek mosolyogva, mire csak biccentesz és öntesz magadnak a még gőzölgő koffeinadagból. A szék hangosan megnyikordul a taposón, mikor szinte rávetődsz a párnázott ülésre.
Ahogy te is kiismerted őket a hónapok során, úgy ők is tudják, hogy a kora reggeli órákban fölösleges zavarniuk téged. Használhatatlan vagy, míg nem ébredsz fel teljesen, így nem sokat szólnak hozzád, te pedig csendben kortyolgatod a kávét, miközben azon tűnődsz, mi lehet olyan fantasztikus ötlet, amiért Tony képes volt hajnalok hajnalán felébreszteni.
A zseni már vár, mikor leérsz a laborba negyedóra múlva. Tony a számítógépei felé fordulva nyomkodja a kijelzőt, miközben egyik kezében egy bögrét szorongat. Csak akkor vesz észre, mikor a fotocellás ajtó becsukódik mögötted.
- Szóval? – kérdezed várakozóan. Még mindig haragszol rá történtek miatt.
- Reméltem, hogy nem alszol vissza – mondja mosolyogva. Ha nem ismernéd, meg sem mondanád, hogy valószínűleg több mint huszonnégy órája nem aludt. Annyira felvillanyozta a terve, hogy ez lassan rád is kezd rád ragadni, de továbbra is a sértődöttet játszod.
