[BGC]

1.rész

Szakad az eső. Nézem, ahogy kint tombol a vihar, amég mi itt bent, a kocsiban bömbölve hallgatunk felváltva Kis Grofót, vagy épp Essemmet. Niko épp valami baromi szar, fárasztó viccet mond Bellnek. Látom az lány arcán, hogy még még egy úthenger alá is szívesebben befeküdne, mint hogy hallgassa a szar vicceket.
Miso már az út elején elaludt. Mázlista...Bár nem értem, ilyen hangzavar és bömbölő zene mellett hogy alszik, dehát Miso az Miso.
Jod engem néz, próbálja megfejteni, min gondolkozok, de csak leintem, hogy megint csak faszságokon jár az agyam.

Jod-ot kiskorom óta ismerem. Pontosabban kb 11-12 éves korom óta. Ugyanabba a tánc iskolába jártunk, mondjuk, mikor ő jött, én már vagy öt éve táncoltam, de Jod elég tehetségesnek bizonyult és hamar feltornázta magát a mi szintünkre. És idő közben a leggjobb barátnőmmé vált, hisz ő az egyetlen (na meg Niko), aki neg tud érteni és ismeri az érzéseim.

Niko pedig a "bátyám" úgymond. Azért idézőjelbe, mert még kiskorába fogadtuk örökbe. Az évek során pedig igazi, védelmező, szerető báttyá vált.

Miso és Bell már ismerték egymást, mikor a táncsuliba jöttek. Miso fura stílusa miatt, Bell pedig az éles esze miatt került be az akkor már három főböl (Jod,én, Niko) álló kis csapatkánkba.

A csapat még öt éve ált össze Freivok néven. Azóta több versenyt is megnyertünk több kategóriában.
A csapatnak pedig most Japánba kell költözni. Hogy miért? Mert szívünk mélyén mindig is ide vágytunk. Egyszerűen gyönyörű hely. Lehet ezt sokan nem értik meg, de én már itt is akarok maradni.
Ugye külföldiként meg kellet tanulnunk a nyelvet, de mi igazából öt év alatt bemagoltuk. Végülis nem olyan nehéz. "Csak" pár ezer kanji+hiragana, katakana...

Visszatérve a jelenbe, Niko benyomta a lejátszóba a "Nézését meg a járását". Mi meg röhögve kezdtük énekelni.
-Mert a nézését meg ajárását, csípőjének a ringását...!-üvöltötte  elég rosz kiejtéssel Miso, amin szintén röhögtünk, csak most nem birtuk abbahagyni. Kész. Röhögőgörcs.

***

Így értünk be lassan Tokyóba...