Impact

Prologús

    Már megint menekülők.
-Hagyj békén! Nem akarom! Kérlek,ne bánts!-hallszodott egy vékony hang a sötét utca falai közt.
    Már megint sirok.
-E-elég! Fejezd be! Nem láttod,hogy nem mozdul?! Apa! Apa,kellj fel!-mászott a gyermek az apja felé,de egy kéz megálitotta.
     Már megint csak engem szolit.
-Anya...Apa...-suttogta egy apró,törékeny hang. Egy alak elkapta hátulról,s a magasba emelte. -Bátyus,segits!-Kiálltotta,de már hiába.
    Már megint láttom magam előtt.
    Egy kard esett le a földre,utána pedig egy életelen apró test. A férfi hatalmas vigyorral az arcán lépkedett a fiú felé,aki még mindig a vérbefagyott,halott családját bámulta.
     Már megint hallom a fejemben a hangokat.
-Ne szaladj! Úgysem menekülsz meg.-viháncoltam a sarokban egy fiatal nő.
-Az összes emberre csak a halál vár!-mondta egy férfi,miközben egy csontott ropogtatott.
-A világban nincs helye söpredékeknek.-jelentette ki a gyilkos,miközben a fiú felé dobta kardját.
      Már megint feltevödnek a fejemben a kérdések:Miért nem tehetett senki,semmit sem? Miért történt mindez?!
-Tudod mi a külömbség köztünk és közted?-kérdezte a fenevad,ahogy közel hajol a gyerekhez.-Te csak egy apró kis ember vagy,mi meg démonok!

     Már megint ugyanaz a rémálom.
     A szivem hevesen vert,ahogy felültem az ágyban. 13 éve,hogy folyton ugyanezt álmodom. A legroszabb,hogy nem is teljesen rémálom,hisz megtörtént. Egy valami van benne mindig,ami a valóságban nem úgy volt,mégpedig az,hogy álmomban a végén mindig meghalok. Mintha csak az agyam újra és újra végezni akarna velem.
     Nagy nehezen rászántam magam,hogy felkeljek,bár nem sok erőm volt hozzá. Nehézkesen sétáltam le a falépcsőn,mintha csak akkor érkeztem volna egy háború kellős közepéből.
-Jó reggelt!-mondta vidáman Sam. Jókedve van most is,mint mindig. Ez egy kicsit megnyugtat. -Már megint ugyanaz a rémálom?-kérdezte,ahogy végignézett rajtam.
-Reggelt,és igen...-mondtam ahogy odaültem az asztalhoz. Sam az egyetlen aki tud a rémálmaimről,s egyben a valódi multamról is. Ő a legjobb barátom,s egyben olyan nekem mintha a testvérem lenne,hisz ők neveltek miután a családom meghalt.
-Rendben,de csipked magad,semmi kedvem ma is elkésni. -sohajtott,ahogy az orára pillantott,majd felindult a szobájába készülödni,amit viszonylag hamar megcsinált,mert alig telt el őt perc,ő már a táskájával egyűtt érkezett le.
-Jesszus,te rosszabb vagy mint a nők!-morogta,ahogy az ajtó felé indult.-Van még 10 perced,én előre megyek,mert találkozni szeretnék valakivel.
-Kivel?-kérdeztem meglepetten.
-Az nem rád tartozik.-válaszolta flegmán,majd nyitotta is volna az ajtot,de az hirtelen kivágodott.
      A következő pillanatban Sam életelen testét láttam heverni a padlón,csupa véresen. Ijedten pillantottam az ajtóra,de minden elsötétűlt.
 
     Ujból felültem az ágyban,a szivem most az elözönél is hevesebben vert. Mi volt ez? Egy álmon belüli álom? Olvastam már ilyesmiről de nem hittem,hogy tényleg megtörténhet.
-Ez valami új volt...-sohajtottam,s belecsiptem a kezembe,hogy meggyözödjek arról,most tényleg ébren vagyok.