Fegyvernek teremtve!

Első fázis indul!

A cella nyitódásának hangjára ébredtem.  Szemeim azonnal pásztázni kezdték az ajtóban megjelenő alakot. Magas, izmos férfi, valószínűleg egy biztonsági alkalmazott. Vártam még és tettettem az alvást. Ahogy a férfi közelebb lépett, kilendültem az ágyból és le akartam ütni, hogy elszökhessek. Hangsúlyozom, akartam. Merthogy drága barátunk egy sokkolót tartott a kezében, ami fájdalmas élményt nyújtott, amint a  hasammal találkozott. Nyögve, valamint rángatózva estem a padlóra.
- Nem rossz próbálkozás öcskös, de nem te vagy az első aki ezt akarta tenni! - hajolt le és a vállára kapta kicsit még mindig rázkódó testemet.
Kivitt a cellából, természetesen továbbra is mintha egy krumplis zsákot cipelne. Mivel a tagjaim az abszolút bénulást választották, talán a fejemet kivéve, volt alkalmam körbenézni. Több az enyémhez is hasonló cellaajtó, de mindegyiknek láthatólag más volt az anyaga és a formája.
Az aprócska ablakokon velem egyidős, vagy talán még fiatalabb fiúk és lányok tekingettek ki, keresve az előbbi üvöltés (igen üvöltöttem, de ki nem ha lesokkolozzák!?) és már szinte hallottam ahogy az ajtó mögött mondják: Itt az újabb áldozat.
Folyosó-folyosót követett, mígnem a fickó meg nem állt, belépett egy nagyobb terembe és le nem rakott egy kapszula szerű gépbe. Hirtelen, mindenféle fehér köpenyes alak jelent meg, felszereltek tapadókorongos érzékelőkkel, majd belém szúrtak valamiféle fecskendőket, ami a gépből jött ki.
-Hagyjanak békén! Engedjenek el a rohadt életbeee! - kiabáltam mint aki az életéért küzd.
- Ugyan már 4-es. Mégis hova menne innen? Ha még a létesítményből ki is jutna, odakint senki nem lenne már. - lépett oda egy kopaszodó fehér köpenyes férfi a kapszulához.
- Dr. Mcqol! Készen állunk uram! - hallatszott egy női hang a hangszóróból.
- Kiváló. Nos tehát 4-es. Mielőtt elkezdjük, gondolom tudni akarja mit fogunk magával csinálni. Ez a gép itt átalakítja a génjeit, és egy genetikai mutációt hoz létre. Gondolom ismeri Rozsomákot a Marvel világából. - nézett rám fancsali mosollyal
- Olyanná akarnak tenni, mint amilyen Logan? És előttem három már kipurcant! Nem doki én ezt passzolom. - megpróbáltam kikelni a gépből, ami ment is volna, ha időközben nem szíjaztak volna hozzá.
- Csak lazítson. És próbálja meg túlélni. - mondta miközben leszíjazta a fejemet is, majd elindult egy ajtószerűség felé
- Figyelem, a búra lecsukódik. A kísérlet hamarosan megkezdődik. Elixír betöltésének megindítása!
A  éreztem, ahogy a csövön keresztül valami folyadék behatol a testembe. Egyből elfogott a rosszullét.
- Elektrolizácíót megkezdeni! - hallatszott a hangszóróból az utasítás.
Éles fájdalom nyilat a testembe. Az elektromosság végig futott minden porcikámon, szinte olyan érzést keltve mintha éppen darabokra szaggatnának egy nokedliszaggatóval! Elhihetitek nem ez volt életem legszebb élménye. Úgy körülbelül negyed órán keresztül ment ez a sokkolosdi, majd a gépezet leállt.
- Helyzetjelentést! Valaki mondja már mi van a pácienssel
- Gyengén, de még mutat életjeleket. A mutáció egyenlőre még nincs detektálva, lehet beletelik még pár napba, hogy....
- Urrrrraaaaarrrrrrrgggg!!!! - Üvöltöttem fel és kezdtem el rázkódni a gépben.
Sikeresen kitéptem jobb kezem a bőrszíj szorításából, viszont valamit éreztem. Az alkarom mélyéből indult meg, majd mikor megláttam mi az félig ijedten félig mosolyogva fogadtam a látványt. A jobb kezemből,  3 csontkarom meredt elő, akárcsak Logannek. Sikerült nekik.
Nem filóztam a végtelenségig a dolgon, hanem a karmokkal kivágtam magam a maradék szíjakból.
- Altassák el! Gyorsan! - hangzott a doki hangja.
A kapszulába áramló gáz szép lassan tette meg a hatását. Először csak azt éreztem, hogy szépen lassan lelassulok, majd már a tudatnál maradással küzdöttem. Végül az akaraterőm feladta a harcot, és kidőltem.

Úgy talán fél óra elteltével térhettem magamhoz. A jól megszokott cellámban voltam, és az egész eddigi dolgot betudhattam volna egy rossz álomnak, de nem voltam ilyen kényelmes helyzetben. Még mindig szédültem a gáz hatásától, de másodpercről másodpercre tisztábbnak éreztem magam. Az ajtóra néztem.
- Gyerünk, lássuk mi változott - rohantam neki az ajtónak, majd teljes erőből nekivágtam az öklöm.
Természetesen az ajtóval semmi nem történt. Ellenben a recsegő ropogó hang megerősítette: eltörtem a kezem több ponton is. Ámbár ez igazán furcsa volt, mert normál esetben az ember már ordítana ilyenkor a fájdalomtól, de én nem éreztem apró szúrásokon kívül semmit. A karomra néztem, ami már el is kezdett gyógyulni. Amint már mozgatni is tudtam biztosra mentem, hogy minden a rendes helyére menjen vissza.
- Váo. - csak ennyit tudtam kimondani,  ugyanis a szoba hirtelen elkezdett megtelni gázzal. A szagról egyből felismertem, hogy ugyan az az altató gáz, amelyet korábban is kaptam abban a gépben. Most egy kicsit tovább bírtam, mint akkor, de változatlanul elküldtek csicsikálni, kis idő után.

- Ébresztő 4-es, drága az idő - hallottam egy utált hangot.
Feltápászkodtam, és körbenéztem. Már nem a kis magáncellámban voltam, hanem egy üvegburában. A búra másik oldalán tudósok csoportja, állt élükön Dr Mcqol-al, és mind olyan érdeklődéssel szemléltek engem, mint gyerekek a cukrot. Mcqol láttán egy állatias morgás hagyta el a torkom, és éreztem, hogy valami a fejemben szüntelenül azt súgja, hogy most öljem meg a rohadékot. Nyilván érzelmeim kiültek az arcomra, mert a következő pillanatban a doktor mosolyogva beszélni kezdett egy mikrofonba.
- Felesleges bármilyen ostobaságon is töri a fejét 4-es az az üvegfal többszörösen megerősített. - erre csak megvetően morogtam válaszul - Na most, hogy tisztáztam ezt térjünk is rá arra amiért ide lett hozva. Találkozni fog egy elődjével, aki leteszteli a képességét.
- Előd? Azt hittem azt mondta mindenki aki előttem volt, kipurcant doki - néztem rá az illetőre meglepődve.
- És nem is hazudtam. A három alany ön előtt hivatalos alany volt. Ők belehaltak a második fázisba, ezért kell ez a teszt. A mi kis nulladik alanyunk majd leteszteli elég erős e hogy túlélje. - nyomott meg egy gombot, majd a búra túloldalán lévő ajtó feletti sziréna villogni kezdett.
- Vigyázat! A nulladik alany elengedése folyamatban. Vigyázat! - harsogta az a rohadt bejelentő.
A fémajtó kínos lassúsággal húzódott fel, de semmi nem tört elő a mögötte lévő sötétségből.
Óvatosan közelebb merészkedtem, de éreztem, hogy van ott bent valami. A szag olyan volt, mint egy állaté, de ugyanakkor emberre is hasonlított, hallásommal pedig hallottam egyre szaporodó lélegzetvételét. Már csak pár méterre voltam az ajtótól, mikor hirtelen változást éreztem. A szag forrása rohamosan közeledett felém, valamint a szemem meg is pillantott egy erősen közeledő sárgás alakot. Még épp időben ugrottam félre a rám rontó valami elől.

Gyorsan szembefordultam a valamivel, és meglepetten láttam, hogy az egy ember. Vagy legalábbis az volt. Teste nagy részét szőr borította be, szájában agyarak sorakoztak, hátából csontlemezek álltak ki, mintha egy sztegoszaurusztól lopta volna őket. Az egyetlen gond, csak az volt, hogy ezek pengeélesnek tűntek, és látszott rajtuk, hogy nem csak dísznek vannak. Ezen felül meg rendelkezett egy bozontos farokkal, és ami a legjobban megijesztett: kezeiből ugyan azok a csontkarmok álltak ki, mint amik nekem jöttek elő a kamrából.
- Íme hölgyeim a 0-ás alany. Sajnos a szérum tökéletlensége miatt ő erősebb mutáción ment át, mint az utána következők, így ő inkább egy állati gyilkológép lett emberi tudat nélkül. - hallatszott a doki bemutatója.
Elmorogtam egy "baszodj meg te cseszett rohadék"-ot, majd én is kiengedtem csontkarmaim. A lényt látszólag meglepte, hogy hasonlóak vagyunk valamiben, mert egy percre a saját karmaira pillantott, majd támadásba lendült. Kitértem, de egy mély vágást kaptam a bokám oldalára. 0-ás karmain ott virított frissen kiontott élénkpiros vérem. 
- Baszodj meg!! - rontottam rá ordítva a a lényre. 
Arra számított, hogy egyenesen neki futok, ezért két lábra állt és egyik kezét magasba emelve készült lesújtani. Azonban én megálltam, lendületet véve a lábam izmaiba előre ugrottam, mint egy áldozatára ugró puma, és a levegőben forogni kezdtem karjaimat magam elé rakva, mint egy fúró. Sajnos nem lett teli találat, mert nullás kitért,de még így is éreztem ahogy karmaim áthatolnak a húsán, és kitépik az oldala nagy részét. Visszafordultam felé, és megállapítottam még valamit: a sebei jelentősen lassabban gyógyulnak mint az enyémek. Gyorsan odaugrottam hozzá, majd karjába mélyesztettem karmaim. A csont úgy vágta át az inakat, mint kés a vajat. Miután kihúztam a karmokat villámként kigáncsoltam, majd rátelepedve készültem bevinni neki a végső csapásokat, egyet a torkába és a szívébe, de megálltam mielőtt a karmom behatolhatott volna a testébe. Én sem hittem el, de hezitáltam. nem akartam megölni ezt az embert. Tétovázásomból egy állatszerű hang zökkentett ki. A hang pedig 0-ásé volt.
- Kérlekr metrs megr! Vess végetrrg ennek - hörögte, szinte küszködve.
Összeszedtem minden erőmet és belenyomtam a karmokat. Felüvöltött, majd egy halvány köszönöm-öt mondott, mielőtt karmaimat kihúzva elválasztottam fejét a testétől.

- Nagyszerű! -  csendült fel a doki hangja - Látják a természet törvénye mindig igazolja, hogy az erősebb egyed győz. Szép munka 4-es. Most visszamehet a cellájába pihenni, mára végeztünk.
Megnyomott egy gombot, amitől az altatógáz kezdett beáramlani a burába. Megint egy kicsivel tovább bírtam, de végül újból csak a sötétség köszöntött, mint régi barát.