daddy role ✿ apaszerep ; j.jk

c h a p t e r 1

– Kérlek, ne félj, SeoMi. – A férfi megpróbálta kedves hangon megnyugtatni az immáron remegő lányt. Egy bizonytalan, apró lépést tett felé, ezzel jelezve, hogy nem szeretné megijeszteni. Burkoltan, de részletesen szemügyre vette a lány arcát. Az orra mellett volt egy apró anyajegy, amelyet Jungkook imádnivalónak talált. Valószínűleg a vonzalom okozta ködös gondolkodása miatt nem tűnt fel neki, hogy ez egy kicsit furcsa. Egy emberen általában nem az egyik anyajegyét találjuk aranyosnak, nem? A fiatal arca három érzést tükrözött. Félelmet, meglepődöttséget és értetlenséget. Talán volt benne egy kis zavartság is, melyet a férfi közelsége váltott ki belőle.

Seomi nem szeretett volna gondolkodni. Csak át akarta érezni ezt a közeget, melyet a tulajdonos annyira kellemessé tett. Az illata, a megjelenése és az arc, mely elbűvölte. Vajon milyen lehet, ha szélesen elmosolyodik?

Pár percig szótlanul álltak egymással szemben, és az eleinte felemelő légkör kezdett fojtogatóvá válni. A téma, amelyről Jungkook beszélni szeretett volna, megijesztette a lányt. Lehet, hogy tíz perc múlva nem lesz hol laknia? Halkan megköszörülte a torkát és várta a magyarázatot a férfi érkezésére.

– Mit akarsz a lakásról beszélni? – kérdezte bizonytalanul, talán kissé bunkón is. Egyik lábáról a másikra állt, ujjai szorongatták felsője szegélyét.

– Kérlek, üljünk le. – A férfi egy pillanatra lehunyta szemeit, majd egy apró sóhajtás kiséretében a nappaliba indult, hogy megcélozza a sötétbarna kanapét.

A lány kis gondolkodás után a földet pásztázva bólintott és a másik után indult, hogy túl lehessenek ezen a kínos szituáción és mindenki mehessen a dolgára.

☼ ☼ ☼

– És meddig kell együtt laknunk? – kérdezte érzelemmentes hangon. Látszólag nem igazán volt ínyére a közös lakás téma.

– Ameddig szükséges. – Kook egy nagyot sóhajtott, ezzel jelezve, hogy ő sem repdes az örömtől, hogy osztozniuk kell másfél szobán.

– Ahogy észreveszem, te sem vagy elragadtatva. – apró félmosolyra húzta ajkait.

– Mint látod, nem. – komoly tekintete hirtelen villant a lányra, bensője azonban szét akart szakadni a következő pár másodpercben. SeoMi édes mosolyától olvadozni kezdett és már régen nem érzett érzelmek kezdtek utat törni.

– És most hogyan tovább? – Kérdése közben felállt a kanapéról és a konyhába lépdelt. Látszólag megnyugodott, hogy nem lesz hontalan. – Kávét vagy teát kérsz? – Lábujjhegyre állt, hogy elérje a szekrényben a csészéket, közben visszapillantott a férfira.

– A kocsiban vannak a cuccaim, de majd még egy-kettőért el kell mennem, EunHa-hoz. – elhúzta a száját volt barátnője említésére. Nem sok kedve volt hozzá, hogy ismét találkozzon vele. – Vizet kérek szépen.

– Szeretnéd, hogy veled menjek segíteni? – szólt kedvesen, immár az eddigieknél is magabiztosabban. – A választási lehetőségek között nem szerepelt a víz. Kávé vagy tea? – homlokát ráncolva villantotta rá sötét szemeit, szája sarkában azonban mosoly bujkált.

– Ne-ne, nem kell. – hevesen és kissé indulatosan tiltakozott a lány ajánlatára. – Mindig ilyen nehéz veled?

Jungkook-nak úgy tűnt, kirohanásával meglepte őt, ugyanis nagyon furán nézett rá, majd lassan végigmérte tekintetével. Végül fintorogva megszólalt.

– Sosem elégedsz meg a választási lehetőségekkel?

A férfi egy nagy sóhajtás kíséretében homlokára csapott.

– Feladom! – dünnyögte.

– Te tudod! Pedig még bele sem melegedtem. –rákcsintott a tulajdonosra, majd elindult a hálószoba felé.

– Mégis hová mész? – kérdezte meglepetten.

Kook kezdett összezavarodni. Az először félénk lány visszabeszélt neki, kacsintgatott rá, most meg csak úgy itt hagyja! Ez az együtt lakós téma eddig sem tartozott a kedvencei közé, most mégis úgy érezte, hogy ez egy nagyon rossz döntés volt. Egyáltalán nem is ismeri és amit eddig látott belőle, az sem volt ínyére. Ez a lány a hangulatingadozások mesterének is nevezhette volna magát.

– Megnézni a fiamat. – Karjait mellkasa előtt összevonva pillantott rá a folyosón állva. Úgy mondta ezt a három szót, mintha csak magától értetődő lenne. Jungkooknak nem tetszett ez a hangnem. Mégis kinek képzeli magát ez a nőszemély? A találkozás elején létrejött szimpátia és vonzalom egy csapásra szilánkos darabokra tört a férfi bensőjében. Hisz nem is sejtette, hogy van egy gyermeke! Hány éves lehet ez a lány?

– Állj csak meg!

Szemeit lehunyva és egy mély levegőt véve próbálta némilég megnyugtatni magát. Lassan és kimérten szólalt meg, habár ez a mondat általában nem egy ilyen szituációban szokott előfordulni.

Lassan visszafordult és türelmetlenségét kimutatva megforgatta szemeit.

– Mi van már? – kérdezte indulatosan. – A gyermekem valószínűleg éhes, ne húzd már tovább az időt! – Szemei szikrákat szórtak, ahogy a férfira pillantott. Ebben a nézésben minden benne volt. Az idegesség, hogy nem mehet a másik szobába, az utálat a tulajdonos és a helyzet iránt és némi izgatottság is a közeljövő végett.

Jungkook nem foglalkozott a második mondattal, csak szimplán feltette az egyébként bugyuta kérdését.

– Neked van gyereked?

– I-igen, mint ahogy az előbb mondtam. – Eleinte bizonytalanul csengett hangja, majd ismét magára öltötte az utálatos arckifejezését, amivel eddig is megajándékozta a másikat.

Valamiért megingott. – állapította meg magában. – Lehetséges, hogy ez egy nem túl kellemes téma számára.

Bármennyire is kezdett egyre unszimpatikusabbá válni számára a bérlő, nem szerette volna kényelmetlen helyzetbe hozni. Hisz ő nem egy rossz szándékú ember!

Pár másodpercig gondolataiba mélyedt, ez idő alatt pedig a lány eltűnt.

– És mióta? – kiáltotta utána.

– Már lassan egy éve. – érkezett a válasz a másik szobából.

– És hol az apukája?

De nem érkezett válasz. Megkérdezte még egyszer, ezúttal hangosabban. Amikor viszont erre sem reagáltak, megvonta vállait és felkelt a kanapéról. Az erkélyre lépdelt. Szemügyre vette a kilátást, amit már hónapok óta nem látott. Magas épületek, forgalmas utak, siető emberek. Kivette kabátjának zsebéből a kék dobozos cigarettáját benne öngyújtójával és szájába véve egy szálat meg is gyújtotta azt. Csendben, gondolataiba mélyedve fújta ki a füstöt.

Hát, ismét otthon!

______
sziasztok, ismét!
hogy vagytok? én megvagyok, habár elég rendesen leterhel a suli és az otthoni dolgok. most nagyon gyorsan érkezett a következő rész, remélem, hogy nem okoztam csalódást. igyekszem tartani ezt a rendszerességet, de higgyétek el nekem, hogy ez nem rajtam múlik:( ha tehetném, csak írnék és írnék és-
a következő részig hatalmas ölelés és puszi:

✨tundrak✨
eredeti: 2017. május 9.
átírt: 2019. október 20.