1. rész

284 2 0
                                    


Még félig aludtam, amikor a nyakamba csókolt.

Lassan nyitottam ki a szememet. Odakint még sötét volt, csak az utcai lámpa fénye világított be a szobám ablakán, innen tudtam, hogy már megint korán keltünk.

– Boldog születésnapot! – súgta a fülembe édes hangján, melytől megborzongtam.

– Köszönöm, Szívem – súgtam neki.

Közelebb simult hozzám, felé fordítottam a fejemet és megcsókoltam. Erős karjával szorosan magához ölelt. Éreztem a teste melegét a hátamon, és persze nem csak azt, hanem gyorsan merevedő férfiasságát is, amit a fenekemnek nyomott.

Elmosolyodtam, és felé fordulva újra megcsókoltam.

– A kis barátod korán kelt ma reggel. Szeretnél valamit? – kérdeztem továbbra is mosolyogva. de tudtam a választ.

Szerettem volna a megfelelő pasira várni, arra az egyre, akiben teljesen megbízom annyira, hogy életemben először le is feküdjek vele. Nos, azt a férfit meg találtam, akivel akartam, és megbeszéltük, hogy elsőmet emlékezetessé fogja tenni. Így dátumot is választottunk, ez lett a születésnapom.

– Én azt szeretném, amit te szeretnél – mosolygott vissza. Ezt a tulajdonságot nagyon szerettem benne. Sosem erőszakolta rám magát, mindig tiszteletben tartotta a döntésemet, és csakis akkor került sor az izgalmasabb dolgokra, ha én is ugyan úgy akartam.

– Téged szeretnélek – mondtam neki.

Teljesen megfordultam, most már én voltam fölül. Újra megcsókoltam. Ezúttal hosszasan csókolóztunk, néha gyorsabban, majd lassabban, váltogatva tempót. Annyira jól csókolt. Élveztem, ahogyan ajkaink újra és újra egymásba olvadnak, ahogyan nyelvünk sűrűn találkozik, és vad táncot jár. Imádom, amikor csókolózás közben az érzés szinte beszippant, eluralkodik rajtam valami új, valami egészen jó.

Most ő kerül felülre, félig rám fekszik, az ágyhoz nyomja a vállamat. Ajkaink elválnak, forró leheletét a nyakamon érzem, miközben csókolgat.

Lassan kezd simogatni, szinte észrevétlenül nyúl a pólóm alá, miközben gyengéden és szenvedélyesen csókolja végig a testem, egyre lejjebb haladva.

Bevallom, kicsit félek. Persze nem tőle, hanem az ismeretlentől. Ez lesz nekem az első és tudom, hogy fájni fog. De megbízom benne, ő az első férfi, akivel úgy érzem, illünk egymáshoz, fizikailag is.

– Próbálj lazítani – súgja a fülembe, amikor észreveszi ő is, hogy félek. Megnyugtató a hangja, értékelem, hogy folyamatosan beszél hozzám, így kicsit megnyugszok.

Óvatosan nyúl be a bugyimba, és lassan kezdi el simogatni a csiklómat, miközben újra és újra megcsókol. Nagyon jól csinálja, sokkal jobb érzés, egészen más, mintha magamnak csinálnám.

Kezdi lefejteni rólam a ruhát, már teljesen meztelenül fekszek előtte, amikor egy pillanatra megáll és végig néz rajtam.

– Annyira gyönyörű vagy – mondja. Ha nem voltam így is éppen elég zavarban, akkor most sikerült teljesen zavarba hoznia. De ő csak elmosolyodik a reakciómon, és lassan újra végig halad testemen. Ezúttal már nincsen rajtam nadrág, ami megakadályozná, hogy teljesen leérjen.

Amikor leér, széthúzza a szeméremajkaimat és benyal közéjük, hosszan, érzékien, föl majd le, elidőzve egy-egy neuralgikus ponton. Csiklótól a hüvelyig, ahogy kell.

Közbe arra gondolok, mennyire jó érzést tud nekem okozni. Éppen a csiklómat szivogatja, időről időre pedig belenyal a hüvelyembe. Jó hosszú és erős nyelve van, és nagyon tudja, hogyan kell használni. Szinte beleremegek minden egyes alkalommal, amikor hosszan végig nyal.

Egyre szaporábban veszem a levegőt.

– Ilyet nem csinált még neked senki ugye? – kérdezi. Hangjából hallom, hogy mennyire boldog, attól, hogy ez nekem jó érzés. – Tetszik?

– Igen – válaszolom. – De kérlek, folytasd.

Kicsit türelmetlen vagyok, de el akarok veszni az érzésben.

Most letérdel elém, és két kezével megemeli, majd megdönti a csípőmet, hogy jobban hozzám férjen.

Egész őszintén élvezni kezdem a helyzetet, ahogyan siklik a nyelve. Aztán, miután érzi, hogy rendesen benedvesedtem a kezével is elkezdte, mindig ellentétes oldalon. Amikor a csiklómat nyalta, akkor a kezével finoman izgatta a hüvelyem környékét, de még nem dugta be az ujját, amikor pedig a hüvelyemnél nyalt, akkor a kezével simogatott nagyon finoman, nehogy fájjon. Aztán megpróbált a nyelvével belém hatolni.

– Annyira izgat, hogy előttem még egyetlen férfi sem járt benned.

Hallottam, amit mond, de teljesen el voltam veszve az érzésben, így válaszolni nem igen tudtam, de nem várt választ. És akkor, az egyik ujjával belém nyúlt.

Persze nagyon finoman, apránként, pici mozdulatokkal. Habár ezen a ponton már nem tudtam eldönteni, hogy jó-e ez nekem, mert kicsit fájt. Persze, miért ne fájt volna?

– Most fordulj meg, úgy jobb lesz. Nekem is.

Kérdés nélkül eleget tettem a kérésének.

Négykézlábra ereszkedtem, ő pedig alám feküdt, úgy nyalogatott tovább folyamatosan, miközben egyre beljebb nyomta az ujját. De már nem csak egyet, hanem legalább kettőt. Kellőképpen fel akart izgatni és ki akart tágítani, mielőtt valami erősebbel, valami vastagabbal folytatta volna.

Kis idő után megfordított, most már újra a hátamon feküdtem.

– Simogasd magad – kérte. – Szeretném látni.

Sosem gondoltam volna, hogy ilyet fog tőlem kérni. de nem ellenkeztem. Egészen izgató érzés volt, az hogy miközben magamat simogatom, ő néz.

Annyira el voltam foglalva a saját magam kényeztetésével, hogy alig vettem észre, amikor az ujjai helyett már a makkjával feszíti a bejáratomat. Ügyesen elterelte a figyelmemet.

Most viszont meg voltam ijedve. Elbizonytalanodtam. Nem akartam, hogy fájjon. Tudtam, ha ügyesen csinálja, akkor nem fog fájni, de ha nem akkor ez lehet életem legrosszabb élménye, és az bizony rányomhatja a béleget a későbbi együttlétekre is.

– Lélegezz ki, ne szoríts. Csak lazán!

Közelebb hajolt. Puha ajkaival a nyakamat csókolgatta, egyik kezével pedig továbbra is simogatott.

És mikor érezte, hogy ellazultam, belém tolta.

Csillagokat láttam, fájt, de mégis bizarrul izgató volt.

Lassan kezdett mozogni, óvatosan, közben folyton ellenőrizte, hogy jól vagyok e. Nagyon odafigyelt rám.

Végig beszélt hozzám, de csak a megnyugtató dorombolásra emlékszem, meg arra, hogy milyen végletekig felajzott volt a hangja.

Teljesen elmerültem magamban, és abban a különösen nagyszerű érzésben, ami felváltotta a fájdalmat.

Nem csak egyszerűen ki-be mozgott, hanem kicsit fel le is. belülről dörzsölte hozzám a férfiasságát, ami így ég jobb érzés volt, néha kicsit körkörösen is mozgatta a csípőjét.

Csak néhány pillanattal élvezett el előttem. Értékeltem azt is, hogy élvezés közben is mozgott még egy kicsit, hogy nekem is meglegyen a teljes élvezet. És megvolt, és csodálatos volt. Elrepített egészen a hetedik mennyországig.

Egyszerűen imádom ezt a pasit.

– Nagyon szeretlek – mondtam ki hangosan is.

– Én is szeretlek – válaszolta, majd ajkaink újra csókban forrtak össze.

5O



Vélemény? :))

You've reached the end of published parts.

⏰ Last updated: May 10, 2017 ⏰

Add this story to your Library to get notified about new parts!

KKKWhere stories live. Discover now