Amikor már közel voltunk a szállóhoz megkönnyebbültem. Gondoltam ott lesznek a többiek is, a csapat többi tagja, de mint kiderült, mindenki más hotelban alszik. Baekhyun elmondta, hogy nincs választási lehetőség már, hogy hol aludnánk, mert ezt a srácok már megbeszélték a táncóra előtt. Amiről ugyebár mi ketten ellógtunk, szóval már tényleg nincsen választási lehetőségünk.
Bementünk a hotelba és elkértük a szoba kulcsot. Mikor Baek kinyitotta az ajtót, előrre engedett. Ahogy beléptem volna, megbotlottam a küszöbben. Ezután éreztem egy kezet az enyémen. Baekhyun azonnal elkapott, viszont kibillentem az egyensúlyomból és nekidőltem. Ekkor mind a ketten mozdulatlanul álltunk. Éreztem, hogy szorosan ott áll mögöttem. Éreztem, amikor nekemnyomódott Baek férfiassága. Végigfutott rajtam, egyfajta borzongás, amit ő is észrevett. Ekkor megint csak ördögi vigyorral nézett rám. Elrugaszkodtam és gyorsan ellöktem volna magamtól, de ő nem engedte. Magafelé fordított és visszarángatott. Nem kaptam levegőt, olyan közel állt hozzám. Egy pillanatra csuktam csak be a szemem, de arra nyitottam ki, hogy ajkaival rátapadt az enyémre és erősen be akar furakodni. Nem engedtem neki. Végre sikerült hátrébb állnom és kibújtam karjai közül.
-Ez meg mi a fasz volt?! - kiáltottam.
-Pont az lesz, ha nem maradsz csöndbe.
-Miért csinálod ezt velem??
-Ne mond, hogy nem tetszett- ezután csak mosolygott - Én nagyon élveztem, szóval mit szólnál a folytatáshoz?
-É-én...
Sziasztok!
Remélem tetszett ez a rész. Nemsokára hozom a következőt, ami egyben az utolsó is lesz. <3
YOU ARE READING
Beléd esve
FanfictionBaekhyun és Chanyeol ellógnak a táncpróbáról, viszont ennek következményei lesznek. Idejüket egy hotelszobában töltik, amit közösen kell majd használniuk. De vajon, hogy bírják majd ki egymás közelségét?