Egy új kezdet

Prológus

-Anya indulnunk kéne.-kiáltok fel a még mindig sürgölődő anyámra.

-Csak egy pillanat kicsim, épp a fényképezőgépemet keresem.

-Oké-mondom kissé türelmetlenül.

A nappaliban vagyok a szürke kis kanapénkon ülök, miközben szép lassan gondolataimba merülök.
Ma van a ballagásom napja. Egész életemben ezt a napot vártam, most örülnöm kéne, de valahogy mégsem megy.Emlékszem, amikor alsós voltam minden jól ment, de közben felkerültem felsőbe és minden megváltozott.Az osztálytársaim utáltak.Gyűlöltek, szinte megtudtak volna ölni a tekintetükkel, amikor rám néztek.Az osztály közepén képesek voltak leköpni.Az iskola menői előtt is bemocskoltak, akik szintén röhögtek, majd mindanyian lepacsiztak.Amikor rájöttek, hogy milyen jól tanulok, a házikat folyamatosan én kezdtem írni helyettük.Próbáltam ellenkezni, de zsaroltak, vagy megütöttek.Anyának azt mondtam, hogy elestem vagy épp tornán történt a baleset.Minden éjszaka sírva aludtam el és azt kívántam, hogy legyen vége ennek az egésznek.Senki se állt ki mellém csak Kornélia az osztály másik célpontja.Kornéliával összeségében elég jól kijövünk mindig vigasztal meg minden, de néha elég furcsa.És most itt a mai nap ennek az egésznek vége lehet.Ha elkerülök középsuliba végre lemoshatom magamról a mocskos hírnevet.De ha ott is így bánnak velem?Csak épp más személyek?Még durvábban?Gondolataimból anya kellemes hangja zökkentett ki.

-Megtaláltam.-mondta büszkén, majd szép lassan lebicegett a lépcsőfokokon.

Hosszú szőke haját kivasalta és úgy omlott az vállára.Sötétkék szemét kihangsúlyozta szempilla spirállal és tusvonallal.Sminkje még egy egyszerű halvány piros rúzsból állt.Egy halvány kék egyberuha volt rajta.Egyszerű volt, de mégis szép.

-Gyönyörű vagy!-mondom mosolyogva.

-De csak utánad.-mondja kedvesen.

Rajtam egy fekete, fehér egyberuha volt, aminek a felseje csipkés.A sminkemet nem vittem túlzásba.A sötétbarna szememet én is kihangsúlyoztam, az ajkaimra egy élénk rózsaszín rúzst vittem fel.

-Sajnálom, hogy a testvéreid ma nem lehetnek ott.-mondta anya elkeseredve.

-Nem baj.Megértem.-sóhajtottam egy nagyot.

-Biztos?

-Persze.-mosolyogtam

Anyával beültünk az autónkba és már indultunk is.Az iskola tíz percre van tőlünk, szóval így hamar meg is érkeztünk.Amikor kiszálltam a kocsiból meglepetésemre Adam és Max állt előttem.

-Nem úgy volt, hogy ti nem jöttök?-húztam fel egyik szemöldököm.

-Tudod jól, hogy nem hagynánk ki a hugink ballagását.-öleltek át egyszerre.

-Oké, csak engedjetek el, mert megfulladok.-nevettem el magam.

Adamon és Maxen egy fehér ing és fekete nadrág volt.
A ballagás igazából tök normálisan lement, anya lőtt pár képet a testvéreimmel, mert ugyebár ő fotós.Most meg itt ülök egy asztalnál, az osztálytársaim szórakoznak én meg csendben magam elé bámulok.Majd egy ismerős hang szólít meg.

-Ez nem mehet így tovább.-mondja mérgesen Mrs.Bent az osztályfőnök.

-Mégis mi?-suttogom inkább magam elé.

-Még,hogy mi?Egy utolsó senki vagy, nem lesz belőled soha semmi ha továbbra is így fogsz viselkedni.-szinte már kiabálta.

-T-tessék?-elakadt torkomon a szó és a könnyek egyre csak gyűltek a szemembe.

Mindig is tudtam, hogy utál de, hogy ennyire.Még nem beszélt velem így soha.Ezt nem értem.

-Jól hallottad.A legpocsékabb diákom voltál.Te kis senki házi végre, hogy megszabadulok tőled.-ekkor már nem bírtam és elkezdtem bőgni.

Rohantam volna ki a teremből, ha Kevin nem lökött volna a földre.Szinte az egész bandája az alkohol szagától bűzlött.

-Te kis csicska.-mondta gúnyosan.

Mikor felálltam Kevin a karomba ütött, amiért még jobban elkezdtem sírni.

-Csak nem fájt?-kérdezte ördögi mosollyal, majd az egész társaság röhögni kezdett....még Kornélia is.Mi?Én ezt nem értem egyik pillanatban jó pofizik, majd a másikban a szemembe röhög?
Indultam volna újra a kijárat felé, de Kevin útban volt.

-Csak nem gondoltad, hogy így elengedünk?

Ezzel megfogott és a ruhámat cafatokra tépte, csak egy rongyra hasonlított, vagy talán még arra sem.A társaság erre még nagyobb röhögésbe kötött ki.Fogtam magam és egész hazáig rohantam.A házunkba érve egyenesen a szobám felé vettem az irányt.Ledobtam magamról a ruhát, ha már annak lehet nevezni, majd beugrottam az ágyba és újra elfogott a sírás.A tesóim többször kopogtattak az ajtómon, hogy mi a baj meg, hogy engedjen be őket, de én nem válaszoltam.Sírtam és sírtam míg szép lassan el nem nyomott az álom.

Sziasztok!Remélem tetszeni fog nektek ez a sztori.Sok meglepetést tartogatok a számotokra.Ha helyesírási hibát láttok csak szóljatok és kijavítom.Illetve kommentben nagyon szívesen várom a véleményeket.Szerintetek érdemes folytatni?Ha voteoltok azt is meg köszönném.A következő részt a jövő hét folyamán hozom...addig is sziasztok! 😀😀😄😄