Visszatérés

1. fejezet

Csak egy átlagos lány vagyok, kinek az élete gyökeresen megváltozott. Köszönhetem ezt a furcsa véletlennek, vagy akár a szerencsének, de legfőképpen öt fiúnak. (De ebbe majd később megyek bele mélyebben.)

Egy Londonban élő, 17 éves lány vagyok. Nem nagyon szeretem az embereket, és magántanulóként nincs is sok barátom. A szüleim 7 éve elváltak. Akkoriban ez nagy traumát okozott nekem. Szomorú voltam és egyedül éreztem magam. A legtöbb gyerek ilyenkor elkezd feketében járni, rockot hallgatni, ám ez nálam teljesen máshogy alakult.  Megismertem egy öttagú fiúbandát. A One Directiont. A zenéik megnyugvást adtak és segítettek átvészelni a rossz napjaimat.
Jelenleg anyukámmal élek egy otthonos kis lakásban. Apám a válás után Amerikába, New Yorkba költözött. A távolság miatt már kevésbé tartjuk a kapcsolatot.
Pár éve a szüleim közös megállapodás után úgy döntöttek, hogy kivesznek az iskolából. Mióta bekerültem a gimnáziumba, elég sok bántás és lenézés ért az emberektől a súlyom, arcom,stílusom miatt. Itt kezdődött az az időszak, mikor kezdtem megutálni az embereket. Sosem tudták elfogadni, hogy én más vagyok. Nincs fehérre befestett fenékig érő hajam, nem hordok márkás ruhákat, nem festem ki magamat minden reggel. Az arcom szeplős. A szemem zöld, akárcsak Harry Styles-nak. Vállig érő barna hajam van, melyet általában csak kibontva hordok.

Nem csak nem szeretem az embereket, de már kezdek félni tőlük. Az évek során kapott bántalmazások és leszólások miatt már nem tudom őket elfogadni. Ahogy ők sem tudtak elfogadni engem. Szerintem ez így van rendjén. Sokan azt gondolják rólam, hogy stréber vagyok, mert mindig könyvet olvasok. Ez azért van, mert sosem jött oda hozzám még senki. Senki sem kérdezte meg hogy nincs-e kedvem vele lógni. Esetleg meginni egy kávét. Én nem olyan fajta vagyok akihez csak úgy odamennek az emberek beszélgetni. Engem inkább messziről kerülnek.
Elmaradhatatlan kellékeim közé tartoznak a könyvek, verses kötetek, papír, ceruza. Szeretek rajzolni, bár még soha senkinek sem mutattam meg az alkotásaimat.
 
Szobám falairól többnyire Harry Styles arca mosolyog vissza, de megtalálható mellette Zayn, Niall, Liam és Louis is. Ők öten mindig velem voltak. Jóban is és rosszban is, bár nekik erről szerintem tudomásuk sincs. Mindennél jobban szeretem őket és tényleg rengeteget köszönhetek nekik.
A One Direction az évek során az életemmé vált. Megtanították hogy tanuljam meg elfogadni magam úgy, ahogy vagyok. Megtanították, hogy ne foglalkozzak más emberek véleményével, s csak magamnak éljek.

Boldogan éltem az életemet egyedül, a saját kis világomban, a könyveimmel, a zenékkel, a posztereimmel. Ám egyszer egy óriási változás állt be az életemben.