Be strong baby... (HUNHAN és még jó pár ship)

Első

Luhan:
-Hazaértem!-ordítottam a konyhában tevékenykedő édesanyámnak.
-Luhan, kincsem beszélnünk kell ha lepakoltál.
-Rendben,de éhes vagyok. Ehetek közben?
-Persze! Szedek gyorsan ,utána gyere ülj le.
Vajon mi lehet ? Anyunak remeg a hangja...ez nem jó jel . Igyekszem úgy viselkedni mintha nem látnám,hátha megnyugszik egy kicsit. Lehet rossz hírt kell közöljön velem?
-Itt vagyok .
-Bármit is mondok ígérd meg nem teszel őrültséget utána
-Megígérem
-Elköltözünk.
-Költözünk?! Még csak most fogadott be az osztály. És legalább azt megtudhatom melyik városba kell száműzetésbe vonuljak ?
-Seoul
Seoul...seoul...ha ez az amire gondolok, akkor nem kérek belőle köszönöm
-Mármint Koreában ?
-Igen.
-Az iskolával mi lesz ? Vagy szerinted ilyen jegyekkel felvesznek egy kínait egy koreai iskolába ? És amúgy is anyu nem gondolod,  hogy ha az anyanyelvemen nem megy a tanulás egy idegen nyelven ?
-Már mindent elintéztem, pár nap múlva utazunk. Van egy iskola ahol az egyik osztályban nem te lennél az egyetlen nem koreai diák. Ez egy sport iskola a legjobb a környéken.A jegyeid miatt ne aggódj, azt mondták biztosan csak rossz passzban vagy. És kis korod óta tanulsz koreait , egy kis gyakorlás és belejössz.
-Én most elmegyek feldolgozni az eseményeket ,rendben ? Futok egy kicsit ,hátha kitisztul a fejem - igazából futás helyett elköszönni megyek a környéktől, a régi épületektől és a helytől ,amit annyira szeretek.
Felkaptam a melegítőmet a kedvenc pulcsimmal , még az ajtóból visszarohantam a szobámba a fülhallgatómért és elindultam. Talán egy kis futás még is jót tenne , csak a tóig...
Nagyjából 2km futás után elértem a kedvenc helyemre ...itt lassítottam majd egy padnál leültem nézni a naplementét...nem vagyok érzékeny ,de megvisel a dolog ,ahogy itt kell hagyjak mindent amit felépítettem nagy nehezen.
 -Luhan! -hallom az ismerős kissé rekedt hangot a hátam mögül,Jackson az. Így még több érzelem tör elő belőlem .
Küszködöm a könnyeimmel , de tartom magam ...
-Szia -motyogtam
-Mit keresel itt ? És mi a baj ?
 A kérdés hallatán elkezdtem sírni ...a könnyeimtől alig láttam belőle bármit is . Csak egy foltot aminek Jackson hangja volt. Közelebb lépett letörölte az arcomról a könnyeket.
-Mi a baj ? Nekem elmondhatod
-Mi ...elköltözünk -mondtam szipogva neki
-Ez nem a világ vége majd hétvégenként találkozunk-mondta széles mosollyal
-Nem...Te nem érted...Ez nem ilyen egyszerű , nem csak egy  várossal odébb költözünk. Jackson mi Seoulba megyünk! Fel tudod ezt fogni milyen nekem ? Itt kell hagyjalak téged az osztályt és az egész életem.
-Megértem,hogy kiakadtál,de ez akkor sem megoldás. Menj inkább haza és pihend ki magadat és holnap beszélünk.- hirtelen felrántott a padról és megölelt.
-Hiányozni fogsz, de ugye nem felejtesz el ?-semmit nem tudtam mondani,csak megint mély zokogásba kezdtem. Így maradtunk hosszú percekig...ennél több nem kellett,csak egy ölelés a biztonságot nyújtó legjobb barátomtól... Rezeg a telefon a zsebemben...elengedem Jacksont majd kiveszem a zsebemből a telefont.
-Anyu az ...már háromszor hívott. Talán ideje menjek-mondtam könnyes szemmel az arcomat törölgetve.
-Menj csak, majd beszélünk,szia
-Szia-hátatfordítottam , és gyorsabban kezdtem futni mint idefele ,mert már késő. Valamit nem értek, hogy lehet Jackson ennyire nyugodt ? Miért felejteném el őt ? Ha ő nem lenne nem is tudom mi lenne velem...És most , hogy költözünk nem lesz velem. Nem tudom elképzelni mi lesz nélküle velem. Meg. Fogok. Halni...
Miközben ez a gondolatmenet lefoglalt hazaértem és rohantam a szobámba. Egyedül akartam lenni. Lefekvés előtt még olvastam egy kicsit. Jackson erős ki fogja bírni nélkülem, nem lesz baj. De én bele fogok ebbe az egészbe őrülni.
Miközben gondolkoztam az ágyon fekve nem kellett sok idő és a könyvemmel az arcomon  mély álomba merültem.
Persze mint mindig most sem keltem fel az ébresztőre és csekély fél órás késéssel, de beértem.

Besunnyogtam a helyemre , majd heves gondolkozásba kezdtem.
Mikor mondjam el a többieknek ? Ahh...nehéz lesz ...nem tudom mit mondjak,vagy hogyan mondjam...
-Luhan! Merre jársz már megint ? Kész a feladat? -szólt hozzám komoly arccal a matek tanárom. Ez a nő egy szörny... ott villog a homlokán a neon felirat : ,,You can call me monster..."
 Lassan emeltem fel a tekintetem ami eddig a füzetem egyik sarkát kémlelte, majd remegő hangon válaszoltam neki.
-I-igen -nagyot nyeltem-készen van Tanárnő
-Kitűnő! Mennyi jött ki a befogóra ? -
A francba ...ennyire is csak én vagyok szerencsétlen.
-10 ?
-Kérdezed vagy mondod?
-Mondod -szólalt meg Lay, a mögöttem ülő fiú. Lay olyan mint egy angyal aki ül a vállamon és tarkón csap matekórán egy vonalzóval, ha valami hülyeséget akarnék mondani , vagy " a hang a fejemben" aki szól néha megerősítésként.
-Mondom.
-Rendben , annyi .
Hátrafordultam és egy "köszi" kiséretében fordultam is vissza. Istenem annyira fognak ezek hiányozni , bár van amit inkább elfelejtenék...Már csak a héten vagyok ebben a suliban ...a héten?...az erős túlzás még ma...
Annyira elmerültem a gondolatimban , hogy észre sem vettem ,hogy kicsengettek.
-Nem jössz?- kérdezte Jackson
-Mi? Ja , de persze . Megyek már .
-Oké ,siess
- Minek ?
-Nem szeretném az egész életem ebben a teremben tölteni, azért.
-Hát jó
Egész uton alig szóltunk egymáshoz, a buszmegállóig csak a repedezett betont néztem .
-Hazakísérjelek?- szólt hozzám,hogy megtörje a csendet.
-Megtennéd?
-Nem, dehogy csak megkérdeztem. -erre a mondatra felnéztem rá és megálltam. Az egyébként is rossz kedvem még pocsékabb lett.
-Jajj ,te kis buta...Persze , ne vedd komolyan . Jobb kedvre akartalak deríteni, ami látom nem sikerült.- ebben egyetértek vele , semmi nem vidít fel ma . Holnap utazunk , holnap ér véget az itteni életem és kezdődik valami más...,,A sors különös ajtókat tud nyitni , ha nyilik egy ajtó be kell lépni rajta." Mondják a nagyok ...Vajon elég erős vagyok egy új ajtón átlépni és egy számomra ismeretlen helyre érni?
-Megjöttünk! Köszönöm,hogy elkisértél...-folytattam a mondatot elcsukló hangon-utoljára.
-És ha azt mondanám, hogy van rá esély hogy nyáron találkozunk ? Akkor nem leszel ennyire elszontyolodva?
-Akkor nem leszek
-Megbeszéltük
Hátatfordítottam és indultam be a házba , mire Jackson utánam jött és átölelt...semmit nem mondott csak ölelt.
-Jackson...elég lesz...sírni fogok!
-Ne fenyegess! Hiányozni fogsz ! Hadd maradjak így még egy darabig. Nem sokáig, csak addig ameddig anyukád nem szól, hogy menj be .
- Jackson, anyu nincs itthon.
-Az még jobb ! Akkor majd ha hazajött elengedlek.
-Pakolnom kell , ha nem engedsz el akkor legalább gyere be velem és segíts vagy csak maradj így én meg pakolok.
-Segítek-mondta szipogva az én "keménynek mutatom magam, de belül egy érzékeny lélek vagyok barátom".
A szobám nagy része össze volt pakolva már , kivéve azt a pár holmit amit az itteniektől kaptam. Szerettem volna minnél tovább nézegetni őket. A fényképek Jacksontól amiken még kicsik vagyunk , a színtén közös képek a hisztis , de annál kedvesebb lányoktól és az összes osztályképünk...ezek az emlékek így visszagondolva nem is olyan szörnyűek , mennyire fognak hiányozni ...mindenki , talán azok nem akik bántottak amíg kicsi voltam , még kisebb mint most. De még nekik is köszönettel tartozom , ha ők nem lennének soha nem ismertem volna meg Jacksont. Jackson védett meg egyszer amikor megelégelte a piszkálásom, bár hamarabb is megelégelhette volna , 3 év az csak 3 év akárhogy is nézzük, ez alatt az idő alatt sokszor akartam feladni az egészet. Nem baj , így is jó, legalább megismertem valamikor Jacksont akivel azóta elválaszthatatlanok lettünk.
-Szia, vagyis sziasztok !
-Szia anyu!
-Csókolom. Én már megyek is!
-Köszönjük a segítséget Jackson...Késő van már és holnap utazunk Luhan menj aludni.
-Jól van rohanok is - morogtam - megyek Jackosnnak köszönni és utána megyek is .
Jackson közben összepakolta a cuccát és már úton volt a buszmegálló felé
-Várj már! Hova sietsz ?
- Sehova...Csak nem akarom, hogy még nehezebb legyen neked itt hagyni ezt az egészet.
-Jacks...ne csináld ezt velem megijesztesz
-Lulu ... muszáj majd elmondanom valamit,de nem most, nem itt...
-De...ne játssz velem Wang!
- Ülj le!
Eleget tettem kérésének és türelmetlenül vártam, mit is szeretne most.
-Nem tudom hol kezdjem...Luhan , nem vagy kifejezetten fiús, mint azt a világon mindenki tudja.
-Au
-És jó alakod is van
-Jackson...te...
-Csönd ...én beszélek.
Tehát én nem csak mint barátomat néztelek meg nem egyszer...és ...hát nem tudom,hogy mondjam el neked finoman de az együttalvásainknál  nem tudtam aludni a közelséged miatt. A szuszogásod ! Te jó ég! És amikor elpirulsz... meg amikor próbálsz férfiasan viselkedni...na ilyenkor érzem, hogy kihagy 1-2 ütemet a szívem. Ilyenkor érzem, hogy élek! Luhan én menthetetlenül bebuzultam miattad! -kínos nevetéssel fejezte be a vallomását,majd elkezdte a cipőjét bámulni.
Örülök, hogy megkért üljek le, mert még így is küzdök az ájulással.
-Jackson...te vagy minden lány álma...több lánnyal voltál eddig együtt, mint amennyit én láttam. Maradj azon a térfélen...félreértés ne essék, ez nem kikosarazás, csak egyszerűen mi nem lehetünk együtt. A költözés és a barátságunk miatt...nem azt mondom, hogy nekem te nem jössz be...-ügyes vagy Luhan, csak így tovább...milyen romantikus is vagy valójában...bár én is ilyen lennék ( jah hogy ilyen vagyok...)
Zsebre vágta a kezét és elindult ...
Én meg csak álltam ott ,mint akinek földbe gyökerezett a lába és néztem ahogy a számomra legfontosabb ember kisétál az életemből.