Sárga folt a feketeségben

Tej vagy joghurt?

Szomorúan jöttek ki a kórházból. Kageyamának a kis vörösre kellett támaszkodnia. Nem volt más választása.

*egy hét múlva*

  - A szemeim. Ijesztőek? - kérdezte Kageyama az előtte ülő Hinatát, aki az arcát simogatta, de a kérdés még őt is meglepte.
  - Másmilyenek. De szerinten egyáltalán nem ijesztőek - mosolygott rá a törpe, mikor rájött, hogy a fiú nem láthatja, ahogy ő a fejét rázza.
  Egy hónapja Kageyamának balesete volt, amelyben elvesztette a látását is. Ezt mindenki legnagyobb meglepetésére Hinata fogadta a legrosszabbul, akinek így kell látnia a barátját minden nap. Ezután úgy döntött, ő lesz a fiú fénye a sötétben.
  - Itthon tudsz maradni egy kicsit egyedül? - kérdezte Hinata egy kicsit félve barátját, aki még mindig őt kereste a tekintetével, és csak egy idő után jött rá, hogy ő erre már nem képes.
  - Minek? - rivallt rá a zseni egyből, az ő jól megszokott stílusában.
  - Meglepinek - kezdett el a vörös gonoszan vigyorogni. - Indítok neked addig rádiót - lépett oda a készülékhez, majd bekapcsolta. - Akkor indulok - kiáltotta az ajtóban állva, aztán kilépett az utcára.

  Kicsit több mint fél óra múlva, pont mielőtt a kis vörös hazaért volna, Kageyama már húzta a lóbőrt, a fényes nappal ellenére, így észre se vette, mikor barátja nagy hanggal beállított. És itt most elsősorban nem a fiú beszédhangjára kell gondolni, hanem a kezére vett csengőkre.
  Miután észrevette alvó barátját, megpróbálta lehalkítani magát, több-kevesebb sikerrel. Ezen erőfeszítéseivel nem sokáig kellett küszködnie, hiszen Kageyama hamarosan zihálás és heves izzadás közepette fel is ébredt.
  - Rémálmod volt? - kérdezte a kis mitugrász aggódva barátjáért. - Ha nem bánod elmondod, miről szólt? - érdeklődött a vörös óvatosan, nehogy megsértse a kiismerhetetlen és megfejthetetlen vaksit.
  - Igen - valászolta tömören. Hinata várakozón nézett rá, de ő ebből már nem vehetett észre semmit.
  - És? Mi volt benne? - sürgette barátját idegesen a pöttöm.
  - Az automata előtt álltam. Legalábbis azt hiszem. És nem láttam, hogy tejet vagy joghurtot vettem! - idézte fel rémálmát még mindig egy kicsit remegve a kérdezett.
  - Ennyi? - kérdezte hitetlenkedve a pöttöm, de úgy döntött, inkább nem is bosszantja fel magát ezen.
  - Képzeld magad a helyembe! - vágott vissza a kanapéről Kageyama.
  - Inkább nem - nevetett fel Hinata, miközben kipakolta a bevásárlószatyor tartalmát a konyhapultra, majd onnan mindent a helyére.
  - Szóval miért kellett úgy elrohannod? Azokért a nevetséges csengőkért? - jutott eszébe a tejimádónak, aki közben a rádióhoz botorkált, hogy kikapcsolja.
  - Igen. Hogy halld, mikor csinálok valamit. Meg egy meglepit is hoztam - csengette meg a szerzeményeket a pöttöm büszkén, majd felemelte a titkos tárgyat is. - Megkapod, ha idejössz - váltott át ördögi üzemmódba, miközben irányadásként integetett, hogy az óriás odataláljon hozzá.
  - Hol a fenében vagy? - kérdezte egy percnyi bénázás után idegesen Kageyama barátját.
  - Kövesd a csengő hangját - mosolyodott el gonoszan. Néha, mégha ilyenkor utálta is magát, örült annak, hogy a fiú nem láthatja.
  - Ez mi? - kérdezte értetlenül a fiú, mikor végre megtalálta társát, aki a kezébe nyomta az ajándékát.
  - Ez egy fehér bot - nevetett fel huncutul a pöttöm. Ennek Kageyama meglehetősen örült, hiszen így valószínűleg nem arra figyel, hogy a fiúnak mennyire ég az arca nevetését hallva.
  - Minek az nekem? - értetlenkedett a feladó elég hülye arccal ahhoz, hogy a másik újra elnevesse magát tőle.
  - Hogy tudj az utcán nélkülem is közlekedni. Mondjuk ha suliban vagyok.
  - Én akkor nem fogok kimozdulni a házból - tette keresztbe a kezeit Kageyama sértődötten. Ezzel a fajta Kageyamával nem tud a vörös mit kezdeni, úgyhogy inkább csinált egy kis szendvicset, mellé szívószállal ellátva tejet szolgál fel a fiúnak, aki jóízűen be is falta az elé rakott energiaforrásokat.
  - Nem szeretnéd megnézni az edzést? - kérdezte izgatottan a pöttöm, aki miután kimondta a mondatot, rájött, mi jött ki a száján, és rögtön arra is tapasztotta a kezeit. - Úgy értem meghallgatni - szavatkozott Hinata. - A többiek is mind nagyon aggódnak érted, és szeretnék látni, hogy jól vagy-e - sorakoztatta fel az érveit a fiú, hátha azzal tud hatni rá, de a másik arcáról semmi nem volt leolvasható.
  - Mond meg nekik, hogy jól vagyok. Most nincs kedvem menni - jelentette ki Kageyama, majd elbotorkált a kanapéig, amire, miután megtalálta a jó oldalát szépen letette a fenekét, és már nyúlt volna az újságért, de eszébe jutott vaksága. Kínjában csak keserűen nevetni tudott magán. Ez a tehetetlenség érzése az őrületbe kergette az egykori feladót.
  - De gyere veleeem - könyörgött Hinata a másiknak, akit eléggé idegesített a nagy hangzavar, mivel a baleset óta érzékenyebb a hallása.
  - Ah. Jó, csak hagyd ezt abba - adta be a derekát a magasabb egyén, egy közel fél órás könyörgés után Hinata oldaláról.
  - Yey! - ugrált a kis pöttöm örömében. De az ezt követő problémával nem számoltak.