Fény a sötétségben

2. fejezet

A következő nap reggelén Marlene igencsak bal lábbal kelt fel, mert még mindig dühös volt a tegnapi, számára elmaradt akció miatt. Majd mint minden reggele, ez is ugyan úgy kezdődött a minisztériumban, így első útja ismét Mordon irodájába vezetett. Némán nyitott be hozzá és tette le elé a megírt jelentéseket, melyekkel tegnap elkészült, ám Rémszem nem engedte el szó nélkül a nőt.

- McKinnon, semmiféle csípős megjegyzés? -próbálkozik, de nem érkezik válasz, így komolyabb hangon szólal meg - Tudom mi a baja és örülnék, ha befejezné a pukkadást! Már nagyon unalmas!

- Én nem holmi titkárnő vagyok, hanem auror! - jött ki hirtelen a béketűrésből a nő.

- Vegyen vissza a stílusából McKinnon! A maga érdekében döntöttem így, mivel még nem készült fel rá... -monológját azonban egy kopogtatás szakítja félbe, mire egy pálcaintéssel beengedi az illetőt.

- Jó reggelt Mordon! - köszön belépve Regulus -Jöttem, amint tudtam - majd a dühtől majd fel robbanó nőre pillant és kissé zavartan, halkabban köszön neki - Jó reggelt!

Marlene tekintete megenyhül, arcára pedig egy halovány mosoly kúszik, míg a pillantásuk összekapcsolódik.Majd feleszmél és visszanéz Mordonra, miközben fogai között szűri a szavakat.

- Ma nem írok egy sort se!

- Épp mondani akartam, hogy ma helyettesítenie kell az auror képzőben - a nő lefagy egy pillanatra - Ott kiélheti dühét, csak arra kérem, ne öljön meg senkit!

Szélesedő mosollyal fogadja a dolgot, majd a hirtelen hangulatváltozás következtében megöleli Mordont, melyre egy morgás a válasz a férfitől.

- Jaj, elnézést Alastor! Elfelejtettem, hogy maga az ilyesmibe belehal! - feleli immáron vigyorogva, majd azzal a jókedvvel is hagyja el a helyiséget és egyenesen a kiképzőterembe indul.

Odabent még alig lézeng pár tanonc, így kényelmesen elvonul átöltözni egyenruhájába, majd az asztalhoz ül és végigfuttatja szemeit a neveken, melyek között akadtak ismerősök is,mint például Nymphadora Tonks. Tudta, a fiatal metamorfmágus utolsó éves és már csak pár hónap kell ahhoz, hogy belőle is auror váljék.

Lassan szállingóznak a tanoncok, s mikor az utolsó is megérkezik, feláll az asztaltól, megköszörüli a torkát.

- Khm...Üdvözlök mindenkit! A nevem Marlene McKinnon, aki még nem ismerne. Én tartom a mai kiképzést számotokra.

Először néma csend, majd harsány kacajok fogadják a bemutatkozást, természetesen az újak által, ezen pedig roppant módon bedühödik. Nagyon is elege van abból, hogy soha senki nem nézi ki belőle a rátermettségét, mindezt azért mert nő és rendkívül alacsony.

- Nos, ha kivihogtátok magatokat, akkor kezdhetnénk is - arcára, fölényes kifejezés ül ki, majd párokba rendezi őket és kiosztja a feladatokat.

A tanoncok minden feladatot pontosan végrehajtanak amit persze csak magában ismer el, majd úgy dönt elhagyja a megszokott módszert és improvizál. Három tanoncot kinevez sérültnek, nyolcat ellenségnek, akik fogva tarják az előzőket,illetve még hármat azoknak akik megmentik a bajbajutottakat. A feladat egyszerű, ugyan akkor mégsem, mivel ugye megmenteni a sérült társaikat, ártalmatlanítani az ellenséget úgy hogy közben ép bőrrel megússzák, kihívás lesz.

Ez a módszer egészen ebéd szünetig zajlott és úgy tűnt szerzett némi tekintélyt magának ezzel az ötlettel, hiszen mindenki tudja, hogy pontosan olyan jelenetet játszottak el, ami a való életben is megtörténhet bármikor. Majd amint a növendékek kivonultak az ebédlőbe, leült az asztalhoz és jegyzetelte a teljesítményüket egy pergamenre, ahol a nevek álltak.