Miss Hood /két részes/

1.

- Kisasszony! - rohant oda hozzám egy asszony - Ég a falu! - ennyi volt, elég volt neki ilyen keveset mondania, én azonnal vibráltam a dühtől.

- AAPAAAA! - üvöltöttem teljesen kikelve magamból. Ahogy kimentem az utcára, az emberek össze-vissza futkostak a két falu, Yorkshire és  Nottingham között. Előbbiben azért, mert a menekülőket fogadják, utóbbiban azért, mert a falu éppen pörkölődik - Apa már megint "sétálni ment"?! - ragadtam meg egy idős úr vállát, aki értetlen szemekkel nézett rám - Robin Hood! Látta ma délután?! - egyértelműsítettem a dolgokat. Az öreg szeme felcsillant:

- Jaj, igen! Elment Nottinghambe és... - még folytatta, csak én közbevágtam egy "köszönömmel" és elrohantam, íjammal a hátamon. Mi a fenéért van az, hogy ha apa sétafickálni megy, mindig felgyullad egy falu?! És a megye rendfenntartójaként mindezért én felelek... Nem győzök magyarázkodni, nemhogy a királynak, úgy alapból mindenkinek. Apám tetteit mindenki tiszteli és hősként kezelik őt, de hálás lennék, ha a felügyeletet rám bízná, és nem betérne mindenhova, ahová hívják!!! 

Nottinghambe beérve felrohantam az első templomtoronyba, ami az utamba akadt, majd elüvöltöttem magam:

- APAA, HOL AZ ISTENBEN VAGY, HEEE?!?!?! - persze a hangom visszaverték a falut körülvevő hegyek, a dulakodó tömegben pedig valaki nagyon lóbálta a karját. Valamiért sejtem, ki az... Lerohantam hozzá, majd egy fülest kevertem le neki. Igen, tudom, ezt fordítva szokás, de az én apámról beszélünk, tehát ez elhanyagolható tényező - Sipirc, és hozzunk ki mindenkit!! - utasítottam. Apám arcán egy széles vigyor jelent meg:

- De hát most hívtál. Máris elküldöd az apádat? - tárta ölelésre a karjait.

- Igen. - közöltem rezzenéstelen, unott arccal. Apám szájáról lehervadt a mosoly, és olyan tipikus "ürsparaszfejjel" nézett rám:

- He? - pislogott.

- HÚZZÁL A TŰZBE EMBEREKET MENTENI!!! - rivalltam rá, mire egy morgás kíséretében elment. Öhm, félreértés ne essék, nem a halálba küldöm az apámat, tudja mit csinál. Kivéve, amikor nem... Jómagam is igyekeztem minél több embert a közeli Yorkshirebe irányítani és menekíteni, bár nem egy egyszerű feladat. Főleg, ha még az apádat is ellenőrzöd, hogy él-e még. És...

- NEEMJÓÓÓ, ELÖLRŐŐŐŐL!!!! - ordította a rendező - Thalia! Hol a maci?! - nézett rám szúrós szemekkel. Én meg csak pislogtam, mint hülye a moziban.

- Először is. A Thalia csak a karakter neve, nem az enyém, van rendes nevem, szólítson azon! Másodszor: maci? - tártam szét a karom, ugyanis a szövegkönyvben se a forgatókönyvben nem volt megjelölve ilyesmi, így a kellékessel értetlenkedve néztünk össze. A rendező úgy nézett ránk, mintha teljesen természetes lenne az, amiről beszél:

- Igen! A maci! Tudod te, mennyire imádja a közönség, mikor a nagylány az édes kis plüssel a kezében, az égbe csapkodó lángok közt keresi az apját?! - kiabálta, majd a szívéhez kapott, amolyan "istenem, de megható" stílusban, és a karjával úgy csapkodott, mintha ő maga lenne Zeusz - Dehogy tudod! - imádom, hogy mindig figyelmesen meghallgatja a válaszom, és azt figyelembe véve cselekszik... - Tehát! ÚJRA!! - ordította, mire a kellékes a kezembe nyomott egy plüsst. Apró mosollyal néztünk össze, és tudtam, ugyanarra gondolunk: egy nap nem csak a főnök rúgja majd ki ezt az őrült rendezőt, hanem mi is. Páros lábbal!

- Khm! - köszörültem meg a torkom. Megvártam a kézjelet, hogy kezdhetem, majd a földre imént letett macit felkaptam, és folytattam ott, ahol abbahagytam - Főleg, ha még az apádat is ellenőrzöd, hogy él-e még. És... - közben az operatőr folyamatosan mutogatott nekem fölfelé. Mit akar?! A plafonnak mondjam a szöveget?! - És... - fene. Bezavartak, nem tudom, mi jön!! - Basszus, mi baj van már?! - mordultam fel, mire a kamera mögött álló emberke felsóhajtott, majd leállította a készüléket.

- Fentebb tartsd a macit! Nem fér bele a tűz effektbe és olyan, mintha tényleg tűzbe tennéd a kezed!! - magyarázta dühösen. Én már vibráltam a dühtől, mostmár nem csak megjátszottam, és ahogy a kezemben lévő plüssre néztem, olyan volt, mintha az könyörgött volna a tekintetével, hogy ne szorítsam ki a mancsából a vért, akarom mondani a tömést... 

- Mmmigenis... - morogtam, miközben megfordult a fejemben, hogy előbb-utóbb valamelyiket lelövöm, ha túl sokat pofázik!Oké, ezt elvileg azért teszik, hogy a film, amit majd TE popcornnal és x liter kólával a kezedben szájtátva nézel, jó legyen és élvezhető. Csak színészként elég idegesítő, ha minden második mondatodba belekötnek... Megvártam, míg megszólal a "katasztrófa" zene, majd elkezdtem - És még másokra is te felügyelsz, akiknek szintén hősködni van kedvük. A baj annyi, hogy sokak...

- HOL VANNAK A SOKAK?!?! - ordította el magát hisztérikusan az én hőn szeretett rendezőm. Ezúttal (figyelem! Ritka alkalmak egyike!) jogosan, mivel a "sokak", azaz a bénázó "életmentők" nem voltak sehol. Akikre amúgy mutatnom kéne... Nem sokkal az ordibálásra bejöttek, ne gondolj nagy dologra, négy-öt ember, a többit majd az animáció megoldja.Az ő ruhájuk szakadt, tipikus középkori nincstelent megjelenítő küldőben léptek elő, csak... csak mindnek tele volt a szája kajával...

- Ti a francot csináltok?! Allergiátok van?! - rivallt rájuk, mivel ő csak azt látta, hogy dagad a pofájuk. Ehh.... nekem nem ez lett volna az első gondolatom, amit közlök, de mindegy.

- Csámcsogjátok el a falatot, nyeljétek le, aztán tipli a helyetekre, vagy megnyúzlak titeket!! - súgtam oda nekik bosszúsan.

- Esznek?! - kapta fel a fejét a kamera mögül az operatőr - Forgatás előtt nem eszünk!!! - kiabálta. Jogosan, ugyanis akkor nem tudunk úgy koncentrálni. Akkor ezek még megtömik a fejüket, aztán eshetünk neki elölről....Megint...