6. rész

11 0 0
                                    

Nyári szünet. Mindenki imádja kivéve én. Esküszöm, hogy jobban szeretek suliba járni és a haverokkal lenni. Na mindegy. Kicsit visszamegyek az időben, mert sok mindent nem írtam le. Kezdjük azzal, hogy Zuppival Csongor legjobb haverjával nagyon jóba lettünk. Mondhatni mindent tud rólam. A második pedig az, hogy elkezdtem füvezni. Ja tudom nem a legjobb hobbi. De mégis segít aludni és kikapcsolódni. A harmadik pedig az osztálykirándulás. Na az már durva volt. De azt csak a következő részben írom le. Addig elmesélek valamit. Miért szakítottunk Csongorral 1 napra. Az úgy van, hogy van egy barátnőm Nono. És volt egyszer, hogy átjött, de mondtam neki, hogy Csongor is jön majd, de mondta hogy semmi baj ha megérkezik Csoni majd ő egyből elmegy. Na ez nem így történt. A lényege a napnak hogy este Á. Viki a legjobb barátnőm hívott minket inni. Mondtuk Csonival hogy oke megyünk. Majd megkérdeztem Nonot aki még mindig nálunk volt hogy jonne e. Majd kozolte h nem és hogy mise menjunk és nalunk aludhat e. Hat mondom bocsi de nem, mert ugye Csoni alszik nalunk. Ezzel semmi baj nincs is még. De rákövetkező hétre beteg lettem. Majd Nono hívott mert unatkozott és én is hogy milyen jó fej a Csongor és hogy mennyit beszélnek egésznap. Mondom okéé de velem szinte egésznap nem is beszélt. Ezen összevesztünk Csonival majd Nono hivott hogy miért vagyok féltékeny és hogy miért veszekszek Csonival. Na mondom álljon meg a menet! Nem elég hogy egésznap vele beszélget, de még el is mondja neki az életünk? Na aztán Csongornak felhoztam ezt és ő tagadta hogy bármit is mondott volna neki. Majd Csoni pénteken elutazott a nagyszüleihez hozzám pedig átjött az Á. Viki. Full jól elvoltunk. Megbeszéltük hogy szombat reggel elmegyünk vásárolni. De. És itt jön a baj. Szombat reggel Nono megint felhívott, hogy mizu az Ő CSONIJÁVAL. Há mondom miii? Kinek a mijével? És hogy miért olvasom a beszélgetésüket? Amit Csoni fullra félre értelmezett. De mindegy. Majd írtam Csoninak hogy SOS beszélnünk kell. Első gondolatom az volt hogy megcsalt. Nagyon féltem. Remegtem. Nem tudtunk telefonálni. Így messengeren beszéltünk aminek annyi lett a vége hogy szakítottam vele mert az hittem hogy hazudott az előzö vitánkról is. Majd elmentünk Vikivel vásárolni és próbálta elterelni a gondolataimat. Sikerült is többé-kevésbé. Majd mikor haza értem beszéltem Csonival hogy ez most mi volt de ő nem nagyon akart beszélni erről mert szerinte mi nem szakítottunk és majd holnap mikor megyek körmöshöz előtte talizunk és megbeszéljük. Majd másnap tényleg megbeszéltük. És ő mai napig tartja vele a napi szintű beszélgetést. Próbálok nem arra gondolni hogy miről beszélhetnek meg ilyenek. De végülis eggyütt maradtünk.
Az osztálykirándulásról majd a következő részben írók.

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
You've reached the end of published parts.

⏰ Last updated: Jun 18, 2017 ⏰

Add this story to your Library to get notified about new parts!

Sziasztok! Ez a történet a minden napjaimról fog szól. Where stories live. Discover now