Generációk: A fiú hibája, a lány hibája (Harry Potter novellagyűjtemény)

Generációk: A fiú hibája, a lány hibája

Lily Luna Potter kicsi kora óta ismerte Perselus Piton professzort. Ki ne ismerte volna a varázsvilág nagy hősét? Ő volt az, ki éveken keresztül űzte a legveszélyesebb munkát, ami egy háborúban csak lehetséges: az ellenségnél kémkedni a jó ügyében.

Természetesen sokáig úgy gondolták, a rossz oldalon áll, amiért sokan el is ítélték. De ezek az idők elmúltak, és most a Roxfort igazgatójaként dolgozott a háború vége óta.

Potterék egy részről ezért ismerték. Sőt, James legtöbbször az igazgatói irodában találkozott vele, egy-két rosszul elsült csíny után.

Másrészt azért ismerték, mert Harry Potternek egy fontos ember volt az életében. Bár iskola évei alatt ott tettek egymásnak keresztbe, ahol csak tudtak, mégis tisztelték és szerették egymást a maguk módján.

Lily mindig is úgy tekintett a Roxfort igazgatójára, mint példaképére. Már nagyon kicsi korától hallgatta a történeteket róla. Azt, hogy milyen fiatalon megmutatkozott bájitaltanban a tehetsége, hogy nagyanyja volt a legjobb barátja, vagy azt, hogy nem nagy kedvvel, de mindig vigyázott apjára. Lilyt elbűvölték ezek a történetek, a professzor személyisége. Mindig is olyan akart lenni, mint ő.

***

Perselus Piton sokszor csak azt szerette volna, ha békén hagynák. Már egy ismert embernek számított, hála a több, mint húsz éve történtek után. Bár ő ezt sokszor nem igazán élvezte. A sokszor ebben az esetben mindignek számít.

Igazgatónak lenni fárasztó, nehéz dolog volt, ráadásul egész életében csupán arra vágyott, hogy megszabaduljon a Potterektől. Az utóbbi időkben, amióta mind a három Potter ivadék a Roxfortba járt, úgy érezte, ennél rosszabb nem is lehet a helyzete. Illetve ez nem volt teljesen igaz.

Lily Potter kedves volt a számára. Persze nem A kis túlélő anyjáról, az Ő Lilyjéről, hanem a másikról volt szó. Az a lány szemtelenül, kitartóan kereste a társaságát, és kérte, hogy meséljen neki. Vonakodva, de teljesítette a lány kérését. Ebből természetesen az lett, hogy sokszor neki kellett vigyáznia a lányra.

Sok mindenkihez hasonlították azt a kis "mindenlében kanált". Harry Potterhez a zöld szeme és makacssága, Ginnyhez vörös haja, vidámsága, és bájossága, Lily Potterhez, nagyanyjához, külcsínye, és szorgalma miatt. Mégis Perselus Pitonnak a legmeglepőbb dolog az volt, hogy a többség hozzá hasonlította a lányt, éles esze, bátorsága, csípős megjegyzései, a bájitaltanhoz való tehetsége, és sok más egyéb dolog által.

És ez a professzort büszkeséggel és örömmel töltötte el. A lányt – bár lehet furcsa – unokájának tekintette.

***

Lily a vonaton találkozott először legjobb barátjával. Egy helyet keresett, ami távol van Jamestől, és az idegesítő barátaitól, az Albus-Scorpius-Rose triótól, meg úgy bármi olyantól, ami a rokonaihoz köthető. Ő most már Roxfortos, tehát nagylány. Ezáltal nincs szüksége arra, hogy egyfolytában a családjával legyen. Minden fülkébe benézett. Vidáman, dúdolva járta a vonatot addig, míg a szeme meg nem akadt egy fülkén, melyben egy fiú ült egyedül, könyvet olvasva. Lily persze kíváncsi lett, így belépett rajta. A fiú fekete hajú, szürke szemű volt. Arcvonásai kicsit nőiesnek látszódtak. Mardekáros egyenruha volt rajta.

– Szia! Lily Luna Potter vagyok. Téged hogy hívnak? – szólalt meg boldogan Lily.

A fiú csak felnézett, és bámult a lányra egy percig némán, mintha nem ebben a világban lenne. Aztán megrázta a fejét, és mosolyogva így szólt: