Zavarodott mosolyok (BAM ff.)

🌼Sixth🌼

Egyszercsak arra keltem, dörög az ég, és villámlik, egy szóval vihar van. A szemeim kipattantak, ugyanis szomorúan vettem tudomásul, hogy teljesen eláztam, az este kinyitott tetőablakom miatt. Fantasztikus. Felálltam az ágyamból, mire a fejembe belenyilalt a fájdalom. Nagynehezen átöltöztem száraz pizsibe, aztán azon kezdtem gondolkozni, hogy hol fogok aludni. Charlienak holnap mozgalmas napja lesz, és izgul is miatta, őt nem szeretném felkelteni. Anyuék dolgoznak, ahoz pedig kipihentnek kell lenniük. Akkor maradt a vendégszoba, azaz Leo.
Lekullogtam az emeletről, majd bekopogtam a vendégszoba ajtaján. Szinte egyből ajtót nyitott, haján és arcán látszott, hogy már aludt, mégis ilyen gyorsan ugrott az ajtóhoz. Lehet őt is felkeltette a vihar.
-Szia! Na miaz? Félsz a vihartól?-nézett rám mosolyogva.
-Hát, mondjuk,-pásztáztam a földet.-De leginkább azért jöttem, mert nyitva maradt a tetőablakom, eláztam, rosszul vagyok, és nem tudok hol aludni.-mosolyogtam rá zavarodottan.
-Jèzusom.-lepődött meg, és tessékelt be a szobába.-Már átöltöztél szárazba ugye?
-Persze. Amúgy kérhetnék egy zsepit?
-Tessék. Na most, főzök Neked egy teát, addig maradj itt.
2 perc múlva egy bögre forró teával a kezemben, lázmérővel a hónom alatt ültem az ágyon, velem szemben pedig Leo, aki nagyon figyelmes volt, és készen állt arra, hogy bármelyik pillanatban a segítségemre lehessen.
-Köszönöm szépen a teát, nagyon finom lett.-kortyoltam egyet újra az italból, és mosolyogtam rá.
-Igazán nincsmit-mosolygott vissza.-Nézzük meg, hogy állunk.-húzta ki a hőmérőt a hónom alól.-Csak hőemelkedésed van.
-És az nagyon rossz?
-Háát, nem túlzottan jó. Van még teád?
-Nem, nincs.-lóbáltam meg előtte az üres bögrét.
-Rendben, akkor most megszárítom a hajad.
-Te?-nevettem fel.
-Naa ne nevess. Igazi profi vagyok!-jelentette ki, de nem bírta tovább, ő is elnevette magát.
A hajam szárítása közben nagyon sokat nevettünk, de azért ügyeltünk arra, hogy a családom többi tagja még alszik, és ez így is maradjon reggelig. Leo nagyon cuki volt, ahogy bajlódott a hajammal, de egész ügyesen ment neki. Mikor már a hajam is száraz volt, visszamentünk a szobába, és leültünk az ágyra.
-Hogy vagy?-nézett rám a fiú érdeklődően.
-Jobban, köszönöm. Hány óra?
-Ömm, 2.57.
-Akkor még gyorsan írok Anyuéknak, hogy mi volt most, és hogy holnap valószínűleg nem megyek suliba.
-Nem! Biztos, hogy nem mész! Elmegyünk szépen orvoshoz.
-Nyugi, azért ennyire nem komoly a dolog. Csak esett rám az eső órákon keresztül, a tudtom nélkül.
-Hát, Te tuti hogy nem vagy normális.
-Na, köszi.-durciztam be.
-Ne kezdd megint! Most nem dőlök be.-öltötte ki rám a nyelvét.
-Olyan nyomi vagy.-öltöttem ki szintén a nyelvem.
-Hát, a több mint 1.000.000 Bambino nem így gondolja.
-Nem vagy Te egy kicsit egós?
-Één? Dehoogy.-nevetett fel halkan. Felpattantam, és bemásztam az ölébe.
-Köszönöm.-néztem rá.
-Mit?
-Hogy szántál rám időt hajnalban, és segítettél, pedig aludhattál volna.
-Neked bármikor Iz.-puszilt bele a hajamba.-Most pedig,-vette elő a telefonját.-Mosolyoooogj!-mire belevigyorogtam a kamerába. A kép aranyos lett. Látszik rajta, hogy az ölében ülök, valamint az is, hogy álmosak vagyunk. Fél perc múlva jelzett a telefonom: ,,suhtorii megemlített téged a bejegyzésében." Rámentem az értesítésre, így láthattam, hogy kitette a képet insta sztoriba. Rajta volt az idő, ami 3.12-t mutatott, és hogy ,,Keep Smiling💕". Screenshotoltam a képet, majd mosolyogva tettem le a telefonom.
Leo ásított egyet.
-Ha álmos vagy akkor feküdjünk, már én is tudnék aludni.-mondtam.
-Akkor aludjunk, csak...
-Hát, én simán alszom a földön.
-Jajj dehogyis. Aludj Te az ágyon.
-Nem, Te vagy a vendég nálunk, maradsz az ágyon.
-Akkor, aludjunk ketten az ágyon. Persze ha ez Téged sem zavar.-tette fel a kezeit.
-Nekem rendben van.-mosolyogtam rá zavarodottan.
Befeküdtünk az ágyba, lámpák már lekapcsolva. Hamar elnyomott az álom, viszont nem sokkal később felkeltem halk zajra.
-Alszol már?-suttogta Leo. Végülis félig igen, úgyhogy csendben maradtam.-Akkor rendben. Szép álmokat Neked, valaki olyannal, aki nagyon szeretsz. Én Téged szeretlek, mindennél jobban. Bárcsak tudnád ezt, de majd egyszer...-Jézusom. Ezeket a szavakat hallva összeszorult a szívem. Szóval szeret. Gondoltam megfordulok, hogy Vele szembe lehessek. Megfordultam, és átöleltem Leot. Ez a pár mondat nagyon úgy hangzott, mintha azt hinné, én nem szeretem őt. Rosszul hiszi. Most érzékeltetem vele, hogy tévhitben él, de anélkül, hogy a tudtára adnám, hogy hallottam az előbbieket. Visszaölelte a derekamat, és magához húzott. Istenem, de jó érzés így lenni.

-Leondre!-üvölt be Charlie a szobába, mire felriadtam, Leo viszont békésen aludt tovább.-Hát Ti? Najó inkább hagyjuk.-hagyta ránk, és ment ki a szobából. Okés, ez fura volt. Mondjuk szegény, most látta a legjobb barátját és a hugát ölelkezve aludni.
-Jó reggelt!-szólalt meg hirtelen a fiú, mire kicsit megilyedtem.
-Neked is.
-Charlie mennyire lepődhetett meg?
-Hmm, jókérdés.
-Mint amennyire én tegnap este?
-Mármint, hogy érted?
-Ahogy este megöleltél. Cuki volt.-elpirultam.
-Csak tudod, szeretlek. Ez ilyen meglepő?-öleltem meg még szorosabban.
-Én is szeretlek Iz.-ölelt vissza.