Hunter Rowland fanfiction

Eggyel közelebb hozzá

Uhhh....Jó sokat késtem és emiatt sorry. Viszont ez most hosszú rést lett😏💕
Voteolj✨

Mikor aznap haza értem, a szüleim már az ajtóban vártak.
- Mi tartott ennyi ideig? - kértek azonnal számon.
- Semmi. Minden simán ment, csak nem az utánna következő busszal jöttem haza hanem a másikkal - hagytam ennyiben a dolgot.
- Akkor jó. És láttad az iskoládat? - kérdezi anya.
- Igen, remélem jó lesz - nem nagyon akaratam beszélgetni - viszont holnap is elszeretnék menni....csak hogy jobban tudjam az utat - magyarázok. A szüleim egymásra néztek, és láttam rajtuk hogy szemkontaktussal megbeszélik, hogy elengedjenek-e.
- Rendben. - válaszol apa, majd be mennek a házba. Én is utánuk megyek lassan. Örülök hogy nem kellet sokáig a szüleimmel lenni. Most leginkább végig gondolnám mi is történt a mai nap.
A székemen ülve azon gondolkoztam, hogy vajon ha ráírnék Hunterre akkor válaszolna-e?
Végül fogtam a mobilomat, megkerestem az oldalát és írtam neki a lehetséges összes oldalon.

Eléggé valószínűtlen, hogy bárhol is vissza írjon nekem. De nem akarom elveszíteni. Erről álmodoztam már vagy 5 éve, hogy beszélgethessek vele.
Mondjuk holnap megint elfogok arra menni, amerre találkoztunk. De annak is mennyi az esélye, hogy megint összefutunk?!

A nem túl pozitív gondolataimat egy messenger csipogás szakította meg. Félve néztem rá a telefonra, hátha Hunter írt nekem. De nem a barátnőm.

Szia Beki! Mizu? Milyen az új környezet?

Jó. Egészen szokható
Képzeld el találkoztam HUNTERREL!!!!

Ezt nem hiszem el.

Pedig de. Még beszélgettünk is!!

Felhívlak!!

És itt egytől-egyig mindent elmeséltem neki. Ő is mesélt, hogy otthon mi minden történt azóta mióta elmenten. Így  viszonylag hamar elment az este.
***
Mivel éjjel 2-ig fent voltam, ma simán aludtam délig. Kipihentem ásítottam, kifésültem vállig érő hajamat. Fel voltam dobva, így hamar elkészültem. Lerohantam a lépcsőn, hogy indulok is, de a szüleim megállítottak.
- Rebeka nincs kedved inkább velünk jönni a városba? - kérdezte anya.
- Nincs - igazán mehetnékem volt már.
- Biztos? Hát oké.... akkor mi elmegyünk. Legyen kulcsod - mondta gondoskodóan anya és kiléptek az ajtón.
Fogtam egy narancsot, hogy az lesz a reggelim, majd elindultam a buszmegálló felé közben pedig megettem. Mikor oda értem, akkor ment el pont előttem a busz.
- Szívás - mondtam halkan, magamban szitkozódva. Leültem a padra és elkezdtem zenét hallgatni.
- ”Szia Rebeca” - üdvözölt Hunter. Ijedtségemben megugrottam. Gyorsan kivettem a fülhallgatót, és összeszedtem magam. Nagyon hülyén nézhettem ki.
- ”Szia Hunter” - köszöntem fülig pirulva.
- ”Merre mész?” - kérdezte.
- ”Öhmm...csak körbenézek itt a környéken. Kikell ismernem magam” - válaszolok.
- ”Elkísérhetlek? Úgysincs jobb dolgom.” - mondja.
- ”Persze” - úgy vigyoroghattam mint a tejbetök. Hunter elindult gyalog én pedig mentem utánna.
- ”Ne menjünk be a belvárosba?” - kérdezi.
- ”Én itt akarok maradni” - jelentem ki határozottan.
- ”Értem - bólogat. - Na meséljél magadról!”
- ”Hát...Szeretek rajzolni, festeni....és olvasni. Nincsen testvérem. Azért költöztünk ide mert a szüleim itt kaptak rendes, jó fizetésű munkát. A barátaimat hátrahagytam, itt nem ismerek senkit se.”
- ”Kivéve engem” - mondja Hunter rám mosolyogva. Na erre nem tudtam mit válaszolni.
- ”Mikor mentek turnézni legközelebb?” - kérdezem.
- ”Idén csak augusztusban.” - válaszol semlegesen. Mintha nem tetszett volna neki a téma. De hagytam is.
Körülbelül 10 percig sétálgattunk még, értelmetlen dolgokról beszélgettünk és elkezdtem jobban megismerni Huntert. Nagyon aranyos fiú. Mikor megakadok egy mondatban akkor megvárja míg befejezem vagy kisegít. Eddig videókban csak a vicces oldalát láttam, de azért látszik rajta, hogy tud komoly is lenni.
- ”Meddig maradhatsz?” - kérdezte meg.
- ”Nem tudom...Mennyi idő van most?” - kérdezek vissza. Hunter gyorsan előkapta a mobilját és megmondta nekem hogy már 2 óra lesz.
- ”Uhh... hát akkor ezért vagyok olyan éhes” - mondtam erőltetett mosollyal az arcomon.
- Elvihetlek egy közeli kis étterembe?
- Jó is lenne. Ha lenne pénzem - na most szégyelltem el magam.

Hunter Rowland meghívott ebédelni, de nálam nincs pénz.
Ez ultra gáz.

- ”Majd fizetek én- mondta kedvesen és elővette a pénztárcáját. - van elég kettő pizzára. Viszont többel nem tudok én sem szolgálni.” - röhögött fel őszintén.
- ”Viccelsz?! Teljesen jó a pizza. Köszi.”
Elindultunk a pizzéria felé.
Most Hunter mesélt az életéről. Azt mondta szeret média sztár lenni, és nagyon örül ha rajongóval találkozhat. De ennek is megvannak a hátul ütői. Itt már a sztori kezdett bonyolultabb lenni, annyit értettem szerény angol tudásommal, hogy a Rowland családnak nehéz korszaka van, vagy mi. Meg hogy Ashton is nehezen bírja a sok turnét, ő ebbe már szinte beleszületett. Így idén nem mennek sok helyre.
Én végig csendben hallgattam, néha bólogattam. Végül megérkeztünk a kis helyi bár szerűségbe. Leültünk egy két személyes faasztalhoz, egymással szembe. Megkaptuk az étlapot és elkezdtem böngészni az itteni pizzákat. Hasonlóak mint otthon, így egy egyszerű sonkás pizzát kértem.
- ”Mégegyszer köszönöm.” - mondtam hálásan Hunternek miután felvették a rendelést.
- ”Nincs mit. Rebeca....elkérhetném a telefon számodat?” - kérdezi a szemembe nézve. Istenem, olyan csodálatos szemei vannak.
- ”Persze - válaszolok azonnal, és elkezdtem diktálni neki a számokat - Most lehetne nekem egy kérdésem.... ti média sztárok hogyan kommunikáltok egymással? Szóval van erre egy külön oldalatok?” - bombázom meg a kérdéseimmel.
- ”Mindenhol álneveink vannak.” - mondja Hunter és megmutatja a mobilján az instagram oldalát. Se egy poszt, semmi leírás, pár száz követő. Nem akartam feltűnően bekövetni most, inkább megjegyeztem a nevét és majd este.
- ”Értem” - bólogatok.
És ezután meg is jöttek a rendelt pizzák. Én nem túl kulturált stílusban, hamar befaltam. Hunter meg a végén elnevette magát, bár nem mondta meg min, valószínű hogy rajtam.
A komolysága mellet azért ott van a nagyon vicces fiú is.