Éjféli harang

Éjféli harang by: NEKOBAKAA

Tébolyult lélek volt. Belépett a terembe és megfagyott a levegő. Mindenki őt nézte. Tudták, hogy amikor ő megjelenik, abból jó nem sülhet ki.

Fekete csuklyát viselt, eltakarta az arcát, de a macskakoponyákból készült övéről könnyen felismerhető volt. Tudta, hogy őt nézik, elmosolyodott. Magabiztosan az oltár felé vette az irányt. A pap látva ezt fejvesztve elindult kifelé.

A nagy templomajtó becsapódott előtte, de olyan erővel, hogy amikor nekiszaladt, hátraesett és eszméletét vesztette.

"Nem a vég volt, ez csak a kezdet."

Az emberek, akik percekkel ezelőtt még a vasárnapi misét hallgatták megijedtek, volt aki meghúzta magát, volt aki elsírta magát, és volt aki csak borúsan előre tekintett, de szólni egyik sem mert.

A kántor, aki sánta volt és fogatlan is összecsapta a két kezét és Istenhez imádkozott.

Az Ő mosolya még ennél is jobban, már-már betegesen kiszélesedett és a kántorra emelte tekintetét.

"Gyáva." - mondta. - "Nem segít. Fél tőlem."

A kántor leejtette a kezeit és térdre hullott.

Órák teltek el így. Az emberek kezüket tördelve néztek farkasszemet Vele. Vagyis akkor néztek volna vele farkasszemet, ha látszódott volna a szeme.

Ő az orgonához ült. Ekkor aki kívül volt, láthatta, hogy a kereszt megfordult a templomtornyon.

Eljött az éjfél és megkondult a harang.

"Magammal viszlek." - jelentette ki.

Miután a harangszó véget ért Ő elkezdett az orgonán játszani, magát a halál és a bűnhődés dallamait.

Volt, akinek a ruhája lángra kapott, és menten elégett. Őket magával vitte. Volt aki csak közönyösen maga elé nézett. Ők megnémultak, hogy ne tudják elmondani senkinek, azt amit láttak.

De a templomban bent volt egy, csak egyetlen egy ember, akivel semmi nem történt. Ő ránézett és felállt az orgonától.

"Játssz még, testvérem." - mondta az egyetlen sértetlen, aki szintén egy csuklyát viselt. Vérvöröset. Nyakában fordított  pentagram lógott.

Ő, a fekete csuklyás levetette köpenyét és láthatóvá vált a vérvörösen izzó szeme, ijesztő vigyora és démoni ábrázata.  Szarv helyezkedett el a feje tetején, ami egy kecskééhez hasonlított, fekete haja olyan hosszú volt, hogy leért a földig. Termete nagyobb volt egy emberénél és fogai élesek, mint a ragadozó állatoknak.

"Rég láttalak, húgom." - mondta és felemelte kezeit. mutató és kisujjából villám tört ki.

A vörös csuklyás is levetette köpönyegét és mosolyra húzta száját. Emberibben nézett ki a másiknál, de még így is különösen természetfeletti volt. Az ő szemei sárgák voltak, mint a macskának, fogai ugyancsak élesek, alakja pedig fiatal nőé.  A haja hasonló hosszú, mint az előzőé, bár az övé vérvörös, és nőhöz méltóan ápolt.

A néma emberek egyszer csak szinte varázsütésre megfagytak, vagy dermedtek, nem mozdultak, de még levegőt sem vettek.

"Mit csinálsz, húgom?" - kérdezte a vörös szemű.

"Szórakozok egy kicsit. Még mielőtt visszaküldesz a Pokolba."

"Pusztulj, LILITH!"

"Ugyan, bátyám." - nevetett fel a nő - "LUCIFER, hát hogy beszélsz, egy hölggyel? Pusztulj inkább te!"

Lilith megragadta bátyját, és lelkét valamilyen módon az egyik ember testébe zárta.

"Haláláig itt maradsz." - mondta neki. - "Legyen rajtad Káin átka."

Hiszen Káint Isten azzal bűntette, hogy senki sem ölhette meg, beteg sem lehetett, csak az idő végezhetett vele.

"Addig pedig... ISTEN LESZEK!" - kiáltott fel Lilith, majd hisztérikus nevetésben tört ki, s felvette valódi alakját. A Sátánét.