- Akkor is megházasodsz. Ez a cégnek is jól jön kislányom. - mondja apám szigorúan.
- Dehát apa.... Hisz még csak 17 vagyok. - mondom szomorúan, mivel tudom, hogy úgyis belemegyek a cég érdekében.
A nevem Szun Luna. 17 éves vagyok. Természetes vöröses barna hajam van és természetes kék szemem. Hogy ez hogy létezik Koreában? Nem tudom. Apám egy híres cég tulajdonosa, s most a hírnév és az üzleti kapcsolatok érdekében belekényszerít egy házasságba.
- Nem sokára itt van a jövendőbelid apja is, aki szintén nagy fejes. - mondja apám.
~~~ körülbelül fél óra múlva~~~
- Szép, okos, fiatal, tisztelettudó, engedelmes, házias. Mi kell még? Tökéletes. A fiamnak biztos nagyon fog tetszeni. - mosolyog Min úr. - De egy dolgot kér a fiam. A házasság előtt szeretne egy kis időt együtt tölteni, összeszokni az ifjú hölggyel. Szeretné ha oda költözne hozzá 3 hónapra. Aztán eldönti, hogy alkalmas e a szerepre vagy sem. - mondja a férfi.
- Persze, örömmel. - mondja apám - Akár már holnap is beköltözhet oda.
- Remek, itt a cím. Reggel 7 kor várni fogják a lányt.- nyújt át egy papírt Mr. Min, majd elment.
- Apa ezt mégis hogy tehetted? - nézek rá mérgesen.
- Ne szúrd el ezt a három hónapot. Most viszont ne hisztizz inkább pakold össze a cuccaidat. - mondja ridegen.
Mérgesen kilépek az ajtón, s hazáig vezetnek lépteim. Jó volt hazasétálni, ezzel is kissé kiszellőztettem fejemet.
- Hazajöttem! - kiabálom kissé még mérgesen. Tudtam, hogy anyám itthon van.
- Szia kincsem. - mosolyog rám - Mi a baj?
- Apa... -felelem. Erre anyám szomorúan néz rám, majd sóhajt egyet.
- Hát elmondta a házasságot.... - hunyja le szemeit.
- Te tudtál róla? - kerekednek ki szemeim.
- Igen. Mondtam édesapádnak, hogy ez neked nem fog tetszeni.
- Ja tényleg nem. Három hónapig nála kell laknom, hogy aztán kénye kedve szerint eldönthesse, hogy "alkalmas" vagyok-e vagy sem. - mondom gúnyosan - És holnap már be is kell költöznöm.
- MI? - kerekednek ki most anyám szemei - Hát akkor.... gyere segítek pakolni....
pakolás közben:
- Na és milyen érzés menyasszonynak lenni? - kérdezi anyám mosolyogva, miközben egyik pólómat teszi a bőröndbe. Ő tudja miket szeretek hordani.... ő sokkal jobban ismer mint a rideg, pénzéhes apám.
- Nem is ismerem a vőlegényem és még csak 17 vagyok.... mondhatom nagyon csodás... - forgatom meg a szemeimet. Anyám elneveti magát, s én követem őt és együtt kacarászunk.
Gyorsan eltelt az idő. Este van, már a ruháim is készen állnak. Mindössze két bőröndöt és egy kézitáskát viszek.
Az ágyamon kiterülve nézem a szobám plafonját.
- Vajon milyen lesz a vőlegényem? Kedves? Netalán-tán mogorva? Magas, jóképű, szőke herceg? - kérdeztem magamtól. Csak elgondolkodtam azon miket mondtam...
- Kicsim gyere, kész a vacsora. - nyitott be anya a szobámba.
Lebaktattam a lépcsőn, s a konyhába sétáltam. Az asztalnál ott ült anyám és.... apám?? Ő nem szokott még ilyenkor itt lenni... Leültem, s szedtem magamnak az ételből. Elkezdtem enni, de nem bírtam megállni, hogy ne kérdezzem meg.
- Te mit keresel itthon ilyen korán? - nézek apámra.
- Most nem volt sok dolog a cégnél ezért hazajöttem. Plusz a lányom az utolsó estéjét tölti itthon, azután nem látom vagy hallhatom három hónapig. - mondja semleges arckifejezéssel.
- Van telefon is a mai világban. - közlöm vele, hogy beszélni ugyan úgy foguk tudni.
- Még mit nem. Nem leszel illetlen és telefonálgatsz mások előtt. Jó benyomást kell keltened, hogy a házassággal a szerződés is érvénybe lépjen. Mi nem fogunk hívni és te sem minket. Világos? - néz rám azután anyámra szigorúan. Szemeim elkerekednek.
- Á szóval neked még jól is jön ez a három hónap "próbaidő" . Nem kell engem látnod, nem kell engem elviselned. Valld be, hogy örülsz ennek! - emelem meg a hangom már idegesen.
- Persze hogy örülök neki. - mosolyog gúnyosan - Legalább nem két nőt kell elviselnem itthon. Tudod, én mindig is fiút akartam, nem egy olyan lányt mint te, aki képtelen lenne átvenni a céget ha az apja megdöglik. - a mondat végére már állva üvölt velem.
- Köszönöm anya a vacsorát. Nagyon finom volt. Én most felmegyek a szobámba. - állok fel az asztaltól, s meg sem várva a választ indulok meg szobámba. Még hallom ahogy anyám kérdőre vonja apát.
Az ágyamra dőlök, s lecsukom szemeimet. Már csak azt várom, hogy végre elmehessek innen...