Szerelem tálalva

1

Brian szemszöge

-Tessék itt a visszajáró, remélem nem sokára megint eljöttök! –dobtam egy féloldalas mosolyt a tini lányoknak, akik heti rendszerességel látogatják az éttermünk. Olyan feltűnően flörtölnek velem, hogy néha még én is meglepődők rajta. Egy húszas éveinek végét járó férfival bájcsevegni nem a legokosabb ötlet tőlük. Bár amíg nem marad el a bőséges borravaló, addig nem panaszkodom. Az egyik lány távozás közben visszanéz rám és kacsint egyet, amitől kicsit megilletődöm. Persze engem nem könnyű zavarba hozni, mondhatni tíz évente egyszer, ha megtörténik. Inkább én hozok zavarba másokat.

Az ebédidő és a zárás előtti órák mindig forgalmasok, de ezúttal még rosszabb volt. A kolléganőnk elment szülési szabadságra, és ha jól tudom nem is fog visszatérni hozzánk. Másik városba is költöznek, azt hiszem. Mostanában így is elég sok a gondom. A tesóm kerítőnősdit játszik, mert „nem lehetek örök agglegény". Hahj, ha tudná, hogy nem az ellenkező nem felé húz a szívem! Nem mintha lett volna hosszú távú kapcsolatom. Az szerelmi életem futó kalandokra és egy éjszakás kapcsolatokra terjedt ki, ami nekem tökéletesen megfelelt. Persze jó lenne megállapodni, de nem aggódom, hisz bomlanak utánam a fiúk és a lányok.

Próbálom tartani a frontot, de két ember nem elég ehhez. Emma, a kollegám is teljesen kimerülve rogyott le a bárszékre, a műszak végeztével. Az üvegpoharakat törölgetem, de meggondolva magam megtöltöm inkább az egyik speciális koktélommal. Szabadidőmben szívesen bártenderkedem, és a vendégek is egyre többször visszajönnek így este felé egy italra.

-Hála Istennek végee, azt hittem sosem mennek már el! Héé nekem is csinálj egy olyan koktélt!

-Nyugi Emma készítem. Kicsit több alkoholt teszek bele... rád férne –mondom, miközben kacsintok egyet.

Emma egy fiatal aranyos lány, aki tele van életvidámsággal, és boldog párkapcsolatban él. Persze az extravagáns külsejét nem mindenki nézi jól szemmel, sok helyről ki is rúgták a lila tincsekkel színezett szőke haja, és a karját borító tetoválások miatt.

-Azt hiszem meg is érdemlem –bólogatott elmélázva.

Hirtelen kinyílik az ajtó, és a főnökünk jön be rajta. Mosolya kiszélesedik, mikor meglát minket. Na ez még hiányzott. A fickót le se lehet lőni. Hiába ismerem vagy tíz éve, nem tudok hozzászokni ehhez a férfihez. És nem hiszem, hogy további tíz év változtatna ezen bármit is.

-Örülök, hogy mindketten itt vagytok, mert nagyszerű hírem van számotokra. Felveszünk még egy embert! –elégedetten foglalt helyet a pulton, mintha az övé lenne az egész hely. Ja mert az övé is!

-Uuu ki az? –kapta fel a fejét kolleganőm- Remélem valami kedves, aranyos lány...

- Christian Ozeranak hívják, most végzett a suliban, így felvettem gyakornoknak. És a legjobbat még nem is mondtam: Mivel gyakornoknak van bejelentve kevesebbet kell fizetnem neki, de szinte ugyanannyit fog dolgozni, mint ti. Nulla tapasztalattal egyébként se vették volna fel sehova.

-Szóval kihasználod szegény gyereket? –kérdezem unottan.

-Ugyan én csak felkarolom, -legyintve jelezte, hogy nem nyit vitát, mert úgy is neki van igaza- ja és mint főpincérnek neked kell a szárnyaid alá venned, és vállalni érte a felelősséget.

-Miért vállalnám érte a felelősséget? Nem én vettem fel.

-Pedig neked kell. Eldöntöttem és így is lesz. Feleselsz a főnököddel? –majd bizalmaskodó hangon folytatta- A fiú még csak 20 éves, szinte még kölyök. Csak rád bízhatok egy gyereket!

-Ahhjj...

-Akkor ezt megbeszéltük, -elindul az ajtó fele, de megpördül a tengelye körül- holnap fog kezdeni! Mindent bele, és legyetek kedvesek –itt rám néz- vagy csak ne készítsétek ki lelkileg. Na csá!

Na szép! Ilyet feltételezni? Rólam? Hát ez felháborító. Elgondolkodva kortyolom az italom. Christian, mi?

Miután hazamentem és lezuhanyoztam, lefeküdtem aludni. Mielőtt lehunytam volna a szemem, arra gondoltam, hogy holnap korábban kell beérnem az újonc miatt.