Második esély [ HunHan Fanfiction ]

2. rész - Szobatárs = Szívatás

Egy jól fésült, rövid, szőkésbarna fürtökkel rendelkező – csak a legnagyobb jóindulattal fiúnak nevezhető - egyed pislogott vissza rám, kinek szemei egy sminkreklámba illő pontossággal voltak kikontúrozva feketével, ajkai pedig csak úgy csillogtak a valószínűleg nem olcsó szájfénytől és mellesleg az egész ember úgy festett, mint egy elcsépelt, divatmagazinból szalajtott modell. Szemöldökeim egyből a magasba szöktek, amint finoman megigazítva haját, egy nőket meghazudtoló mozdulattal lazán beljebb libbent a szobába, miközben igencsak megkérdőjeleződött bennem nemi identitása. Erre a gondolatra azonban legszívesebben rögvest kiugrottam volna az ablakon. Nem lehetek ilyen kibaszottul szerencsétlen!

- Oh, hello! – intett felém, akárcsak maga az angol királynő, majd nyálasan mosolyogva folytatta. - Gondolom te vagy az új szobatársam. A nevem Byun Baekhyun, de szólíts csak Baekkie-nek!

Na jó... Azt mondják, fontos az első benyomás, ami részéről nekem több, mint abszurdnak bizonyult. Ez a srác forróbb, mint a pokol tüze. Mielőtt még szóra nyitotta a száját, már akkor éreztem, hogy valami nagyon nincs rendben vele. De könyörgöm, mi rosszat tettem, hogy így büntet az élet!? Először Minsoo, most meg ez a Baekhyun gyerek. Már a buziság is menő lett, vagy mi?

- Oh Sehun. – böktem oda neki kurtán és kimérten. Nem akarom, hogy azt higgye, én esetleg megfelelő préda lehetek a számára.

- Nagyon örülök, Sehunnie! – vigyorgott továbbra is, közben keresztbe tett lábakkal helyet foglalva és felém fordulva saját ágyán. Szavai hallatán egy pillanat alatt a kelleténél több vér tódult a fejembe az idegességtől. Sehunnie... Mi az hogy Sehunnie!? Még is ki a franc adott rá neki engedélyt, hogy becézzen? Legutóbb anyám hívott így, amikor nagyjából tizenkét éves lehettem és akkor is gyűlöltem, erről nem is beszélve.

- Csak Sehun.

- Ééértem... - nyújtotta el a szót féloldlalasan somolyogva. - Talán bal lábbal keltél fel? Miért vagy ilyen morci?

Úgy kérdezősködött, minhta már legalább évek óta ismernénk egymást, csakhogy, mivel nem így volt, érthető módon nem volt ínyemre válaszolni, elvégre semmi köze nincs a napomhoz, viszont azt sem akarom a fejéhez vágni, hogy amiatt fortyogok, hogy egy valamire való lány helyett egy ilyen díszbuzit kaptam, aki még csak alig néhány perce tartózkodik a szobában, de máris borsódzik tőle a hátam.

- Fáradt vagyok. Ennyi.

- Akkor nem akarsz ismerkedni? – biggyesztette le ajkait. Dehogynem. Másra sem vágyom per pillanat, mint, hogy arról csevegjek vele, milyen márkájú sampont használ, mennyibe kerül a fodrásza, vagy, hogy szerinte melyik színész pasinak van a legjobb hasizma. A legrosszabb, általa megosztható infomrációkra pedig már gondolni sem mertem...

- Talán majd máskor. – fordultam a szekrényem felé, ismét kezembe véve mobilomat és azon morfondíroztam, kinek írjam meg az aktuális világfájdalmamat, csakhogy Minsoon kívül (akit ugyebár nemrég töröltem) egyetlen olyan kontaktom sem volt, akit érdemesnek tarottam volna arra, hogy borzalmas áthelyezésemről és a még borzalmasabb szobatársamról regéljek neki. Mindig is népszerű voltam a suliban, de így visszagondolva a legtöbbjük csupán érdekbarát volt, aki kapni akart egy kicsit az engem övező dicsfényből, vagy csak féltette a saját bőrét és inkább mellettem volt, mint ellenem.