Prológus

245 20 7
                                    


"Nincs vigasz a dühben. A düh emészti a lelket, míg már nem is marad lélek."
- Oz c. film

2 hónappal ezelőtt:

Megölték őket... Megöltek...mindenkit. Csak erre tudtam gondolni, miközben futottam az erdőben. Fáradt lábam ellenére mentem tovább. Ha megállok, megölnek. Nem vehetem semmibe a többiek áldozatát.

Patakzó könnyeimet törölgettem, amik elhomályosították a látásom. Az se segített rajtam, hogy több sebből véreztem. Vállba lőttek, meg még a fejem is fájt.

Nem tudtam kiverni a fejemből Davidet és Clarát. Ők neveltek fel, a szüleim helyett. A szüleimet is vadászok végezték ki. Ironikus. Amikor 4 éves múltam, a szüleim "autóbalesetet" szenvedtek. Bár egy gyerek nem igazán fogja fel még a halált, de azt mindjárt jobban érti, hogy valaki mindig az életére akar törni. Hogy miért is? Mert a vezetéknevem Wood.

Igen, a nevem miatt nem volt nyugtom. Mivel ez egy ősi vérfarkascsalád név. Évtizedek óta üldözik a felmenőimet, generációról generációra. Így hát rám szállt ez a családi "örökség". Hát igen. Valaki egy régi könyvet, gyűrűt vagy egyéb tárgyat örököl. Én vérdíjat a fejemre.

Szóval a körülmények ellenére mégis befogadtak. Felneveltek Erickel és Daisyvel együtt, akik szintén vérfarkasok. Testvérként szerettük egymást, és most halottak. Miért van az, hogy a közelemben mindenki meghal?

Egyrészt magamat okoltam, másrészt a vadászokat. egkapják ami jár nekik. A családom megérdemli, hogy megbosszuljam őket.

Abban a pillanatban elhatároztam: nem ússzák meg szárazon.

Nem ússzák meg élve.

Hidden EmotionsWhere stories live. Discover now