Félénk Szerelem

2. fejezet

A busz pontosan 23 perc alatt érkezett meg a kempinghez közeli megállóba. Ezen idő alatt vissza tudtam ülni a becserkészett helyemre, mivel Dani fogta magát, és ott hagyott engem. Elment “barátkozni”, ahogy nekem mondta, de szerintem csak kifogásokat keresett, mert elege volt az eszmecserémből. Pedig csak azt kezdtem el fejetegni, hogy szerintem a nyulak igenis tudnak úszni, bárki bármit mond. Erre ő megunt, és egy kifogással ott hagyott.
Igazából élveztem volna a magányt, de nem lehettem sokáig egyedül (már amennyire egyedül voltam egy félig alvó punk lány mellett), mert az előzőleg megismert szőke hajú lány megtalált, és egy kisebb dulakodás után megállt mellettem.
- Szia! - mondta kedvesen mosolyogva, mire én sem tudtam megállni egy halvány félmosoly nélkül. Az a lány komolyan sugározza a pozitív energiákat. - A lányokkal elől beszélgetünk. Nincs kedved odajönni?
Megráztam a fejem, és átkoztam a hülye félénkségem. Jófejnek tűntek, de nem lettem volna képes ekkora csapatban barátkozni.
- Szívesen mennék, tényleg. De jobban élvezem itt egyedül, mint a nagy tömegben.
Egyetértően bólintott, és mikor egy halvány mosollyal tudattam vele, hogy nyugodtan visszamehet, hevesen megrázta a fejét.
- Ó, nem, én direkt jöttem ide. Veled akartam beszélgetni, mert szimpi voltál. - mondta egyszerűen, és megpróbált nem elesni a kanyarban, amit az imént elhagytunk.
- Oh... Ez nagyon kedves tőled. - válaszoltam őszintén meglepve. Szóval velem akart beszélgetni. Ez már jó jel, én mindig mindenkit csak elijesztek a félénk magatartásommal, főleg azokat, akik épp az ellentéteim.
- Jaj, ne haragudj, még be sem mutatkoztam. - nevetett, és kezét a homlokához emelve szalutált. - Varga Sophia, szolgálatodra jelentkezik.
Őszintén felnevettem, és én is szalutáltam.
- Pihenj, katona. Nagy Regina százados szívesen fogadja eme hű katonát századába. - vigyorogtam, ő pedig csak még jobban nevetett.
- Barátok? - kérdezte, mikor mindkettőnk nevetése lecsillapodott, és már nem kapkodtunk levegőért. Bólintottam, és elfogadtam a felém kinyújtott kezet.
- Barátok. - válaszoltam.

Mikor mindenki leszállt a buszról, az ofő vezetésével elindultunk a kemping felé. Én közben Sophie-val együtt megtaláltam a kísérő tanárt, aki nem mellesleg két éven át tesit tanított nekem, és az út hátralévő felében vele beszélgettünk. Kérdezgettem a fiáról, akivel bár úgyis találkozom a suliban, azért megkérdeztem, hogy egyáltalán él-e még. Közben Sophie is bemutatkozott neki, és míg én nézegettem a fákat, ők ketten nagyon jól elbeszélgettek. Azért néha fél szemmel hátranéztem, és Danit figyeltem, aki épp két lányt fűzött. Egyikük az a Lilla volt, a másik pedig egy (határozottan festett) fekete hajú, magas lány. Mardosott a féltékenység, de megszoktam már, nem gondolja komolyan. Azért persze lett volna kedvem lekeverni egy-két pofont, csak nem tudtam, kinek. A valóságba Sophie rángatott vissza, aki az arcom előtt integetve kérdezett valamit. Mint később kiderült, a tanárnővel a sütésről beszélgettek (?), és érdekelte őket, hogy szeretem-e a fahéjas csigát. Erre a kérdésre azonban nem tudtam azonnal válaszolni, mert az ofő csendet kért, és harmadik próbálkozásra már el is tudta mondani, hogy megérkeztünk. Belépett egy egyáltalán nem rozsdás kapun, amit csak most vettem észre, viszont annál inkább reménnyel töltött el. Ha fel van újítva a kapu, akkor biztos meg van csinálva a táborhely többi része is. Hát... Nem volt igazam. A tábor nem volt felújítva, viszont eszméletlenül nézett ki. Hatalmas füves terület, a távolban egy focipálya, és ha jól láttam, egy kosárpalánk is fel volt állítva valahol a pályától balra. Tőlünk balra egy nagy tűzrakó helyet vettem észre, sok-sok paddal körülvéve, mely mellett egy magas pavilon árválkodott, néhány székkel alatta. Jobb kéz felől, közvetlenül a kapu mellett egy nagy sötétszürke épület, mögötte egy kissé magasabb, igényesebb halványsárga épület. Gondolom, ott fogunk mi, lányok aludni.
- Nézd! - rángatta meg a pólóm alját Sophie, és előre mutatott egy pontra. Egy kisebb piszkosfehér épületből egy alacsony, nagyon idős néni igyekezett felénk, nyomában a világ legesleggyönyörűbb border collie-jával. Tisztázzunk valamit. Az egyetlen dolog, amivel egy pillanat alatt le lehet venni a lábamról, azok a kutyák. Bármilyen fajtájú. Eddig vagy négy kutyánk volt életemben, sajátom csak egyszer, de mindegyiküket ugyanannyira szerettem. Persze más állatokkal nincs bajom, például Maja macskáját, aki (ugyanúgy, mint Maja) kb. már nálunk él, imádom.
Úgy tűnt, hogy mások is észrevették a párost, így mikor a néni meg a kutya ideértek, mindenki rájuk figyelt. Vagyis, az ofő a nénire, mindenki más a kutyára.
Gyakorlatilag oda kellett verekednem magam a tömeg közepére, és elkezdtem a kutyus füle tövét vakargarni, akinek ez látszólag nagyon tetszett. Bár azt hiszem, az egész 'én állok a figyelem középpontjában' dolog nagyon tetszett neki.
A legtöbb ember egy kis idő után ráunt a kutya simogatására, és visszatértek a beszélgetéshez. Mi, Sophie-val viszont maradtunk, simogattuk és kényeztettük a kutyát, miközben beszélgettünk. Egyszer csak egy árnyék vetődött rám, én pedig hunyorogva felnéztem.
- Most akkor azzal jössz, hogy vegyek neked egy border collie-t? - kérdezte Dani összehúzott szemöldökkel, miközben leguggolt, hogy ő is meg tudja simogatni Sütit. (Így neveztem el a kutyust, mert bárhogy is igyekeztem, nem tudtam megkérdezni a nénit, aki olyan elmélyülten beszélgetett a tanárainkkal, hogy se látott, se hallott.)
Hitetlen ábrázattal néztem rá.
- Már két éve nyafogok neked egy border collie-ért. Két. Éve. - magyaráztam lassan, mintha nem értené. Felnevetett és megborzolta a hajam, és megpróbált felállni, de a tény, hogy elborzadt arckifejezéssel néztem rá, megakadályozta.
- Te... Te most komolyan belekented a kutyaszőrt a frissen mosott hajamba? - kérdeztem hidegvérrel. Mellettem Sophie-ból kitört a röhögés, Dani viszont csak megvonta a vállát, és tényleg felállt. Megráztam a fejem, és én is felálltam.
- Most halott vagy, Pálfalvi Dániel. Halott. - mondtam ugyanazzal a nyugodtsággal, mint az előbb. Most már tényleg megijedt, és lassan elkezdett hátrálni. - Egy másodperc egérutat kapsz. Egy.
Abban a pillanatban elkezdtem rohanni, majdnem egy időben vele. Vicces látványt nyújthattunk, én a 150 centimmel üldözöm Danit, a 180 centis óriást. Kb. 3 percig folyamatosan üldöztem, mikor is sikeresen a hátára ugrottam, és elkezdtem püfölni.
- Utállak! - kiáltottam a fülébe, mire kis híján elejtett.
- Naa! Arról nem volt szó, hogy süket is lehetek! - dörzsölte a fülét, aminek következtében tényleg leestem a hátáról, de van egy olyan érzésem, hogy direkt csinálta.
- Arról sem volt szó, hogy bordát törünk. - morgolódtam, és elfogadtam a felém kinyújtott segítő kezet. - Itt én vagyok a sértett fél, nehogy már még bajom is essen. Anyám kinyír. Mármint téged.
- Jó, na, bocs. - mondta. Felvont szemöldökkel néztem rá, mire elnevette magát. - Elnézést kérek, Regina kisasszony. Megfelel?
- Meg. - bólintottam. - Amúgy, hol vagyunk?
- Kb. 10 méterre a többiektől. - mutatott mögém elfojtva a nevetését, ahol még mindig egy nagy csoportot lehetett látni, csak félig eltakarta őket egy fa.
- Király, akkor szerintem menjünk vissza.
- Támogatom az ötletet. Ennyit nem beszélgethet senki sem azzal a nénivel. A végén még szegény bealszik, és nem ébred fel. - viccelődött, de csak erősen belebokszoltam a vállába. - Most mi van?
Egy szemforgatással válaszoltam, és elindultam a nagy tömeg felé.

- ...egy hármas, és öt négyes szoba van. Ki hova szeretne kerülni? - kérdezte az ofő, mikor Danival megálltunk Sophie mellett, akinek a keze azonnal a levegőbe emelkedett, magával rántva az enyémet.
- Tanár úr! Lehetünk Regivel a kettes szobában? - kérdezte jó hangosan, és már kezdtem volna tiltakozni, hogy nincs is kettes szoba, mikor az ofő rábólintott.
- Persze. Valaki a hármasra jelentkezik?
Erre már nem figyeltem oda, csak Sophie felé fordultam, aki viszont megelőzött.
- Tök jó lesz, reméltem, hogy megkaphatjuk azt a szobát. Amúgy ki nyert?
Egy pillanatra nem értettem, hogy mit kérdez, de aztán leesett. Elvigyorodtam.
- Ráugrottam a hátára, és elkezdtem ütögetni. Aztán halláskárosodást okoztam nála, de ő ledobott, és így eltört a bordám.
Sophie csak bámult rám.
- De ugye...
- Jól vagyok-e? Ezt kérdezd tőle. - mutattam Danira, aki mosolyogva hallgatta a beszélgetést. Azért reméltem, hogy az ofőre is figyel, különben nem lesz hol aludnia.
- Mint láthatod, még él. Nem ez a lényeg? - kérdezte a vállát vonogatva.
- De. Pontosan ez a lényeg. - nevettem fel, Sophie-val egyidőben.
- Mindenki jöjjön utánam! - szólalt meg az ofő, amiről az jött le, hogy beosztottuk a szobákat.

Igazam volt, a lányoké lett a sárga épület. Sophie-val lepakoltunk az ágyakra az eszméletlenül pici két ágyas szobánkba, és mivel kaptunk kb. negyed óra szabad időt (ami alatt pakolnunk kellett volna), levágódtam az ágyra.
- Megyek, megkeresem a mosdót. - szólalt meg Sophie 2 perc csönd után. Bólintottam egyet, mire felállt, és elindult az ajtó felé.
- Hé.
- Igen? - fordult vissza a nyitott ajtóból.
- Szeretem a fahéjas csigát. - vigyorodtam el, belőle meg kitört a röhögés.
- Ennek nagyon örülök.
Azzal becsukta az ajtót, én meg egyedül maradtam a levegőtlen szobában.