2. rész

59 6 2
                                    

Sziasztok itt a második rész remélem tetszeni fog jó olvasást.!!! :)))) 

A Daviddel elég jól sikerült "Randim" után hát nem tudta volna senki levakarni az arcomról azt a hatalmas mosolyt. Mikor vége lett a "randinknak" azt mondta hogy megy Jamesnél, de pont akkor jött az üzenet, hogy James Chloeénál van szóval ha gondolom elvihet oda. Beültem vele a kocsiba és elindultunk az út csendben telt. Csak egyszer-egyszer elindult egy zene a rádióban aminek a refrénjét közösen énekeltük. Mikor megérkeztünk Chloeéknál kiszáltunk majd mivel ez a második otthonom így kopogás nélkül rájuk mentünk, de úgy érzem nem kellett volna. Mikor beléptünk az ágyban feküdtek meztelenül. Mikor ezt észrevettük inkább úgy döntöttünk Daviddel hogy a másik szobában megvárjuk őket, de mivel eluralkodott rajtam az éhség ezért lementünk a konyhába. Kinyitottam a hütőt majd kivettem belőle egy doboz fagyit és oda dobtam Davidnek egy kólát majd kivettem magamnak is egyet.

Én és David megettünk egy doboz fagyit és megittunk egy egy kólát még Chloeékat nem láttuk sehol szóval úgy döntöttünk felmegyünk és megnézzük őket. 

Felmentünk az emeletre hogy megnézzük őket, de nem gondoltuk volna hogy elaludtak. Mi persze nagyon jó barátok vagyunk ezért a Chloé hangfalára rákapcsoltuk a telóm amin a Burak Yeter - Thusday cimű zenéjét maxra huzva énekelve keltettük fel őket. James eléggé megijedhetett mert amikor  felébredt megfeledkezett arról hogy meztelenül van és kiugrott az ágyból a sikolyomra ébredt Chloe. Egy váratlan reakciója volt Davinek amivel eltakarta a szemem mint egy ovisnak. Mondjuk nem zavart mert nem voltam kiváncsi rá. Szerencsénkre Chloé rájött miért visitottam és egy párnát dobott Jamesnek hogy csináljon magával valamit. Mikor David kivezetett a szobából majd levette a kezét a szememről és megláttam azt a cuki fél mosolyát és már azon gondolkoztam hogy az lesz az esti program mint Chloééknak. Egy pár perc mulva megjelent Chloé egy pizsiben és egy kifordított felsőben aztán kilépett James is és rögtön a kezeit Chloé derekára kulcsolta belepuszilt a nyakába és elment a budira. 

Hármasban lementünk a konyhába és úgy döntöttünk hogy mivel mind a négyen itt vagyunk és Chloé szülei csak egy pár nap múlva jönnek hogy itt alszunk. Én és David elmentünk mert nem volt nállunk váltó ruha mikor kiindultunk hogy hazamegyünk cuccokért nem szóltunk Chloénak és ő csak utánnunk kiáltott magát:

-Gyertek vissza

-Mindjárt csak hazamegyünk ruháért.

-Oké -mondta Chloé és mi pedig beültünk a kocsiba. 

A rádióban David rám nézett és tudtam mondni akar valmit de pont oda értünk a házunk elé és kiakartm szálni de visszarántott és egy csókot adott majd elngedett. Kiszáltunk majd felmentünk a házba. Előszedtem egy pár ruhát a fogkefém a telefon tölőm és indultam is lefelé. David épp a kiskor képeimet nézegette és nagyon mosolygott. Mikor odamentem adtam az arcára egy puszit megfogtam a kezét. Kimentünk becsuktam az ajtót és beültünka  kocsiba. Elmentünk a Davidék házába vagyis inkább palotájába mivel az a ház biztos kétszer nagyobb volt mint a  miénk és gyönyörü volt. Az egész házban sötétség volt igy felvezetett a lépcsőn be a szobájába. Egy sokkal fiúsabb szobát vártam de nem fekete- fehér butok voltak és középen egy francia ágy ami gyönyörű volt. Leültem az ágyra Ő is összeszedett egy pár ruhát a fogkeféjét a telefon töltőjét és mehettünk is. 

Mikor odaértünk a Chloéék házához beléptünk majd lepakoltunk a vendégszobába. Mivel csak egy nagy ágy volt ezért eggyikőnket sem zavarva lefeküdtünk egymás mellé. Chloé hangját hallotuk és felkeltünk kimentünk majd követtük  a hangot. Felmentünk a Chloé szobájába Jamesel ültek az ágyon mi pedig helyet foglaltunk a földön, vagyis David engem behuzott az ölébe és megölelt. 

Ha tetszett nyomj egy vote-ot. Köszi Jó olvasást hozom a következő részeket. Pusziii.

Ha valamit kérdezni szeretnétek a résszel kapcsolatban irjatok nyugodtan. Sziasztok:)))

Ebben a részben ezt a zenét használtam : https://www.youtube.com/watch?v=Y1_VsyLAGuk 

Egyszerű szerelmes törtönet :)Where stories live. Discover now