Kalandokkal teli nyár //BEFEJEZETT//

Part 11

Xiumin

Akkor viszont még nem gondoltam, hogy nem vagyunk egyedül...
- Te belezúgtál Jongdaebe?? - hallottam meg a semmiből Luhan, a kelleténél egy kicsit hangosabban szóló hangját, mire nagyon megijedtem, de szerencsére Baekhyun még időben kapcsolva halkította le - jó jó, de...ez igaz...? - kérdezte kissé bizonytalanul, mégis mintha felfedeztem volna egy kicsi boldogságot is rajta, amit őszintén megmondva, először nem nagyon tudtam hova tenni.
Mivel még mindig sokkos állapotban ültem átmeneti ágyamon, ezért legjobb barátom arra a következtetésre jutott, hogy én bizony egy darabig még így is fogok maradni, ezért úgy gondolta, hogy kezébe véve az irányítást, Lulut is beavatja a dolgokba, amivel alapjáraton nem is lett volna semmi bajom, de így, hogy még én sem teljesen fogtam fel a történteket, talán Baekhyunnak sem kellett volna még elmondanom.
Tudom, hogy érzek valamit Chen iránt, de azt nem tudom, hogy pontosan mit is. Vajon ez csak egy egyszerű vonzalom vagy valami többet is takarhat? Annyi itt a kérdés, a kétely, mégis nagyon kevés a válasz, amit rájuk kapok. De még, ha azt is mondanám neki, hogy szabad a pálya és el is kezdenénk járni, ki tudja mi lenne utána, amikor én visszamegyek Koreába. Egyáltalán működne köztünk a távkapcsolat? Látnánk többet valaha is egymást vagy tényleg csak egy nyár volt ez az egész...? És én miért is stresszelek rá olyan dologra, ami még nem is létezik és lehet, hogy soha nem is fog?? Ahh túl sok a gondolatom és szerintem ez most pont nem tesz jót az egészségemnek sem...
Míg Baek Luhannak mesélte el, amit még én pár perce neki, addig én lassan és óvatosan visszafeküdve kezdtem el bámulni a plafont, mintha az olyan nagyon érdekes lett volna, de legalább ki tudtam zárni az egész külvilágot, mégha csak rövid időre is, de pár percig nyugalomban élhettem, az pedig már más kérdés volt, hogy utána minden kezdődött elölről...
- Azta - tátotta el Lu a száját, amikor Baekhyun a történet végére, vagyis a jelenbe ért - Chen komolyan a te...vagyis... - kezdte el keresni a megfelelő szavakat, melyekkel úgy gondolta, hogy nem rosszabbíthat állapotomon, amit bár feleslegesnek tartottam, mégis jól esett.
- Igen, komolyan a nővéremmel smárolt, részegen az egyik sarokban - fájtak ezek a szavak, melyeket ajkaimon kiejtettem, főleg a szívemnek, mégis teljes higgadtságot mutattam a külvilág felé, mely az utóbbi években megszokottá vált életemben.
- De Jongdae ismerte őt vagy...?
- Nem tudom...a látottakon kívül semmit sem tudok a kapcsolatukról, de valahogy nem is nagyon érdekel - fintorogtam nem is kicsit, ahogy arra gondoltam, mit is csinálhattak volna még, ha én nem lettem volna rosszul és őszintén, hirtelen nem is tudtam, hogy sírjak, dühöngjek vagy hányjak inkább...
- Miért nem kérdezel rá nála...? - szállt be a beszélgetésbe bizonytalanul Baek, azt viszont nem mondta volna meg, hogy kire is gondolt...
- Kinél? A testvéremet most felejtsd el, hogy fel fogom keresni, hisz megmondtam! Soha többet nem akarom látni azt a ribancot - keltem ki magamból idegesen - Jongdae pedig...ahh értsétek már meg, hogy nem tudom mit érzek!! - hangom mondandóm végére inkább vált kétségbeesetté, mint idegessé, miközben arcomat kezeimbe temettem, mintha ettől bármi is könnyebbé vált volna...hát nem jött össze...
- Xiu... - nem láttam, mégis éreztem Lulun, hogy nem kicsit lepődött meg előbbi kirohanásomon, mégsem hagynak cserben, sőt épp ellenkezőleg, hiszen már mellettem is voltak azonnal, ahogy látták, hogy bizony most nagy a baj és el is kezdtek rögtön nyugtatgatni. Lehetne náluk jobb barátot kívánni?
Fáj bevallani, de velem még a saját családom sem foglalkozott ennyit, mint Luhan közel egy hónap, míg Baekhyun lassan 15 év alatt és ez egyszerre szomorít el és vidít fel. Legalább végre rájöhettem, mit is jelentenek azok a szavak, hogy igaz barátok.

...

Kb. egy fél nappal később, mikor éppen délután 14-et ütött az óra, az orvosom végre bejött engem meglátogatni. Baekhyunék igaz, hogy mégcsak 2 órája mentek haza, hogy egy kicsit kipihenjék a tegnapi napjukat, persze csak miután közösen megebédeltünk, de nekem már most hiányoztak, így nem kicsit örültem végre egy ember társaságának, akivel igaz, hogy nem sokat, de legalább tudtunk beszélgetni egy kicsit.
Igazából annak a 10 perc párbeszédnek is a nagy részében az állapotomról érdeklődött a doki, mely amúgy nagyon sokat javult tegnap óta, de legalább velem volt. Megkérdeztem persze, hogy mikor is mehetnék végre haza, mire azonnal választ is kaptam, miszerint, ha minden jól megy, akkor akár már ma is, ez a hír pedig csak még jobban felvidított és én persze azonnal bele is mentem abba az ajánlatába, hogy mindent rendesen, az utasításokhoz méltóan fogok végrehajtani (nah nem mintha amúgy nem így tenném), a gyógyszereimet kihagyások nélkül fogom szedni és persze, ami a legfontosabbnak számított, hogy sokat fogok pihenni és kerülni a stresszes helyzeteket, de azokat minél nagyobb ívben, így hát azonnal meg is tudtunk egyezni és elvileg ma este már otthon aludhatok a saját, puha ágyamban.
Miután ezt megbeszéltük mondta, hogy most neki távoznia is kell egy kb. velem egykorú fiúhoz kivizsgálásra, kit a barátai kísértek be ide, miután balesetet szenvedett, mert meggondolatlanul kelt át az úttesten, mire én sok sikert kívánva neki is és a srácnak is intettem egy utolsót, ő meg még egy olyat mondott, hogy az sem kizárt, hogy erre a pár órára még szobatársak is leszünk, persze csak ha engem nem zavarna, mire én csak megvonva a vállaim, adtam tudtára, gogy nekem mindegy, hiszen innentől márcsak annyi számított, hogy végre otthon lehessek és vehessek egy forró, nyugtató fürdőt.
Amint a doki távozott, ismét a plafon bámulásával és persze egy kis zene hallgatásával foglaltam le magam, melytől be kell valljam, hogy eléggé el is álmosodtam rövid időn belül, majd egy óvatlan pillanatban el is nyomott az álom, aminek kifejezetten örülve adtam át magam hamar.

...

Kb. olyan 17 óra lehetett, amikor újra felkeltem, de nagy meglepetésemre a szobában már nem voltam egyedül, hiszen egy kisebb tömeg (pontosabban 4 ember) állt nekem háttal, miközben valószínűleg egy 5. embernek az ágyát állták körbe, aki szerintem az a fiú lehetett, akiről a doki mesélt.
A világért sem akartam őket megzavarni, így hát gondoltam, hogy csak halkan elosonok a mosdóba és majd ott átöltözök, de persze ezt a számításomat is keresztbe kell húzni, hiszen, ahogy felálltam volna, pont akkor nyitódott ki az ajtó és Baekhyunék léptek be rajta, hangos zajokat csapva ezzel.
- Hyung! - ugrott a nyakamba előbb említett legjobb barátom, mire a másik ágytól fel is kapta az egyik ember a hangjára a fejét, de ez...
- Yifan-shii? Te meg hogy kerülsz ide? - érdeklődtem meg tőle kíváncsian, miközben közelebb araszoltunk hozzájuk, de ez...Joonmyun bekötött fejjel és lábbal feküdt az ágyon, békésen szuszogó testtel és nekem jelen pillanatban csak 1 szó ugrott be: baeleset...
Hirtelen szédülni kezdtem, majd amikor Kris hyung is elmondta, hogy mi is történt pontosan, ez csak rosszabbodott, viszont ahogy megfordultam volna, megláttam Chent is és...Minhae...? Ő mit keres itt...?
Remegve szorítottam rá Baek karjára, miközben próbáltam erőhöz jutni, amire ő ijedten karolt belém, de a végső kegyelemdöfés csak ott érkezett, amikor hirtelen kinyílt a kemény falapos ajtó és belépett az a személy, aki a legkevésbé se illett ebbe a történetbe, mégis itt volt, ezzel nem kicsit meglepve minket...
- Nah csak hogy megérkeztél unokaöcsi - Yifan hangja még engem is lesokkolt őszintén egy pillanatra, de aztán ugyanott voltam, ahol az előbb is. Unokaöcsi....?
- Jongin - halkult el egy pillanat alatt Baek hangja, majd ahogy oldalra fordultam és megláttam tiszta sápadt arcát, elfogott a tegnapi, már jól ismert érzés és a következő pillanatban, úgy mint a bulin, már se kép se hang nem volt elmémben, csak a tiszta sötétség.

Sziasztok!
Nem tudom, hogy milyen lett ez a rész, mert nem érzek rajta semmi különöset, de úgy gondoltam, hogy mivel annyian kértétek, ezért még ma kiteszem!
Jongin és Yifan rokoni kapcsolatára végre fény derült, de vajon erről tudott valaki rajtuk kívül? Szerintetek Baekhyun a volt szerelmével vagy inkább az ismét ájult legjobb barátjával fog inkább foglalkozni? Vajon Chanyeol meg fogja tudni tartani a hidegvérét, így hogy pár méterre sincs tőle Kai, ráadásul annyira sok ember sincs? Chen mit akarhatott Minseok nővérével, de ami még fontosabb, hogy minek hozhatta oda, amikor tudta, hogy Xiunam ilyen az állapota? Kiderül minden a következő részben!❤