Soha, soha, soha...

Prológus+Részlet az első fejezetből

Érezted már azt, hogy senki nem figyel rád? Hogy te száz macskával fogod leélni az életedet? Hogy SOHA nem fogod elérni az álmaidat? Én igen...
A filmek, reklámok mind arról beszélnek, merj nagyot álmodni! Ne add fel! Minden rosszban van valami jó! De nem mindenkinek...
Biztosan ti is ismertek olyan tökéletes testű lányokat, akiknek nagyjából az a gondjuk, hogy melyik pasit válasszák és hogy reggel milyen ruhát vegyenek fel. Néha irigylem őket. Néha mindig.
Nem tudják mit jelent küzdeni és abban a tudatban élni, hogy téged nem fognak szeretni. De ezek a dolgok amik egyéniséggé tesznek. A szeplőim, a vékony szemem, a kócos hajam, a vastag lábam. Ettől leszek én ÉN. Ez az én történetem...

Augusztus 31., csütörtök

Ez a nap is eljött... hetedszerre is évnyitóra megyek. Nem is értem, hogy tudtam ennyi unalmas és kiábrándító szöveget végighallgatni. Minden évben ugyanaz... Tanuljatok jól, vigyázzatok az iskolára, segítsétek az újakat, legyetek aktívak blaa, blaa, blaa... Ha ezerszer elmondják, akkor se tartja be mindenki. Akkor meg minek? Ráadásul ebben az évben csak minket fognak szívatni. Mi pakoljuk a székeket, mi áruljuk a jegyeket, mi mondjuk a szövegeket. Nem lehet ezt elosztani az osztályok között? Esküszöm, ha egyszer igazgató
leszek, ezer dolgot másképp fogok csinálni. De perpillanat nagyobb dolgom is volt, mint a jövőbeli szakmámon gondolkodni. A blúzomat kinőttem, szétnyílt az egész mellkasomon. A hosszú, fekete szoknyában úgy néztem ki, mint egy temetésre induló 80 éves néni. A hajam még össze-vissza állt, nem voltam valami jó fodrász. A fejemre még semmit se kentem, ami a rengeteg piros pattanást elrejtette volna. Egyenlőre a cipőmet sem találtam, ugyanis most költözünk át és még minden a dobozokban állt. Nagyjából tíz percem maradt arra, hogy olyan külsőt varázsoljak magamnak, amivel emberek közé mehetek. Egyik kezemben az alapozó, másikban a parfüm és a számban lévő fésűről ne is beszéljünk. Röviden és tömören, kicsit késésben voltam. Gyorsan kerestem egy másik blúzt, ami nem állt valami jól, de legalább nem fog mindenki Oda pillantgatni. Nem mintha sok embert érdekelne, de mégis... A szoknyámmal nem tudtam mit kezdeni, maradt a nagyistílus. A hajamat copfba fogtam, ami még beletartozott abba az öt hajviseletbe, amit el tudtam készíteni. Fújtam magamra egy ,,kevés" parfümöt és már indulhattunk is. Na persze... Természetesen egy táskát sem találtam, amibe beleférne a mobilom és a vizem is, ezért kézbe kellett fognom, ami kissé sem nézett ki hülyén. Emellett anya is kedvesen fogadott.
- Úristen Dala, hány kiló parfümöt fújtál magadra? És a hajad mikor lesz kész, már mennünk kéne! Gyere ide!- mondta és már húzott is be a fürdőbe. Ja igen, valószínűleg ismeretlen a ,,Dala" név. Általában így becéznek itthon, Dalma az eredeti nevem. De erre most nincs időm, ugyanis anya már a hajamat rángatja. Gyorsan befonta nekem a hajam és szájfényt kent a számra. Nem tartottam jó ötletnek, nem akartam festővászon lenni, amire bárki csak úgy festhet. Végre mindennel megvoltunk és bedobtuk magunkat a kocsiba...