2o16 juliús
Utálni akartam őt. Minden egyes porcikám akarta utálni őt.Hmm, az agyam ezt szerette volna,utálni, ehelyett a szívem tisztán mást suttogott. Bizony, van,hogy az ember elveszti az önkontrolját az agya felett és csak az marad ,amit a szív akar. Hát igen, a szívem őt akarta. Kétségbeesetten őt akarta ás nem érdekelte,hogy mennyi sebet fog majd okozni rajta. Tudtam,hogy játszani fog majd a gyenge ,sebzett szívemmel, de nem érdekelt. Nem érdekelt az sem,amit minden barátom mondott: ,,majd elfelejted'' , ,,majd kapsz mást magadnak" , ,,csak fájdalmat okoz neked,hagyd el'', mert az az igazság,hogy a ,,majd'' és a ,,felejtés'' csupán szavak. Üres, értéktelen szavak,amelyeket mondunk,de semmi erejük nincs az érzéseink felett. Így hát én, Hanna, szerencsésen beleestem a világ legegóistább emberébe. Pedig , esküszöm, tényleg azt hittem megtudom őt változtatni. Hittem abban,hogy én leszek az,akiért meg fog változni. De óriásit tévedtem és most itt állok összetört szívvel. Viszont voltak pillanatok,amikor csak rajta felejtettem a szemem és figyeltem minden apró rezzenését. Voltak pillanatok ,amikor a fellegekben járkáltam,mert ott volt velem. Voltak pillanatok,amikor a világ legszerencsésebb lányának éreztem magam mellette. És igen, voltak pillanatok ,amikor felfoghatatlanul szerelmesek voltunk. De azok csak pillanatok voltak és az embernek fel kell fognia azt a tényt,hogy a ezek elmúlnak,ahogyan a forrón izzó emlékek is. Mind-mind elmúlnak és csak a jól ismert barátaid maradnak. Helló magány és fájdalom.
A hold fénye lepte el a kicsi szobát. Könnyeimmel küszködve leraktam a lila naplóm. A gondolataim hurrikánként száguldoztak az elmémbe. Csak ő járt a fejeben. Az első találkozás, az első csók , veszkedések. Minden olyan távolinak tűnik,mintha ő soha nem lett volna az enyém. Mintha soha nem éreztem volna meleg ölelését és otthonos illatát. Ó pedig tényleg ő az enyém volt. Felállva az ágyamról az ablakhoz sétáltam . A csillagok fényesen ragyogtak a fekete égbolton,akár millió lámpás. A gondolataim áradatát egy erős kopogás szakította meg. Egy túlméretezett poló lógott rajtam, de nem érdekelve leszaladtam a lépcsökőn. Kinyitottam az ajtót. Ő volt az.
-Máté?!-kérdeztem tőle reszkető hangon. Majdnem 2hónapja nem beszéltünk és nem láttam őt. A halottnak tünő lepkéim mind-mind életre keltek és tombolni kezdtek a hasamba.
-Hanna.Segíts!-mondta kétségbeesett hangon.
DU LIEST GERADE
•Pillanatok.
JugendliteraturMindenki vár valamit. A következő vonatot , a szerelmet vagy ,hogy megszáradjon a körömlakkja. Feltetted magadba a kérdést,hogy te mit vársz? Hogy valójában mire is van szükséged? Vagy inkább kire? Az élet rohan.. minden pillanat értékes.Állunk a sö...
