Pont, mint...

 Egy sötét erdőben futok. Nem. Nem is ez a jó szó rá. Inkább az, hogy menekülök. Igen, éppen üldöz valami. Den pedig ott van a nyomomban. Aztán már csak a reccsenést hallom és egy ordítást.

- Fuss, Sammy! Fuss!

Leizzadva ülök fel az ágyban, mintha megcsípett volna valami. Próbálom lenyugtatni a szívverésem és a mellettem lévő ágyra nézek. Ott fekszik. Minden rendben van, csak egy rossz álom volt. Mély levegőt veszek és ismét ránézek. Igen, nyugodtan alszik, mint minden éjjel. Pont, mint...

~~

Nagyjából kilenc körül kelek fel ismét. Már nem mondható reggelnek, de azért felkelek és kisétálva a konyhába, megcsinálom mindkettőnk reggelijét.

- Dean - kiáltom el magam. - Reggeli!

Szerencsére nem kell kétszer szólnom neki. Ha siet, akkor hamar elindulhatunk megvenni a legfontosabb dolgokat. Csak figyelem, ahogy elpusztítja az elé tett ételt. Pont olyan, mint...

~~

Amíg Dean megreggelizik, addig én el tudom intézni az apróságokat. Aztán már csak azt veszem észre, hogy ő a kocsi mellett áll és várja, hogy én is elhagyjam végre a házat. Mielőtt kilépek megpillantom a fogason lógó bődzsekijét. Kint eléggé hűvös van, úgyhogy magammal hozom, hátha Dean fázni fog. Bár hamarabb fagyna meg, minthogy elismerje, hogy nekem van igazam. Inkább gyorsan bepattanunk az autóba és a legközelebbi boltnál már meg is kell állnunk pitét venni. Én megyek egyedül, mert tudom, hogy ha Dean meglátná azt a sok süteményt, nem lehetne elrángatni egy jó darabig. Pont olyan, mint...

~~

Próbálunk lassan hajtani, de tudom, hogy egyszer el kell érnünk a célig. Szóval leparkolok a legközelebbi szabad helyen. A dzsekit és a pitét magamhoz véve, elindulok az ösvényen, Dean-nel a nyomomban. Egészen addig megyek az erdőben, amíg egy kopjafához nem érek.

- Szia. - Köszönök és lerakom a hozott dolgokat. - Szerintem ezekre szükséged lehet. A kedvencedet hoztam, cseresznyéset.

Furcsán érzem magam, ahogy a semmibe beszélek, de úgy érzem muszáj megtennem.

- Mi most tovább állunk egy másik városba, hogy folytassuk a családi vállalkozást. - Megakad a hangom és leguggolok a kereszthez. - Hiányzol.

Nem vagyok képes tovább folytatni a mondatot. Még egyszer ránézek a sírra, majd arra kapom fel a fejem, hogy valami hideg érinti a tenyerem. Szomorúan megsimogatom a mellettem fekvő kutyát, majd belenézek azokba a zöld szemekbe, amik pont olyanok, mint, amilyenek Dean-é voltak.

- Menjünk. - Indulok el az autóhoz, magam mögött hagyva a bátyám sírját.