MMXII

-Te ki vagy?-kérdeztem réműlten.
-MMXII-felelte. Hangja rekedtes volt,nagyon férfias.
Éreztem az illatát ami megőrjített.
-És..ez m-mit jelent?-dadogtam.
Olyan nehéz volt megszólalni a társaságában.
Csak egy kicsit láttam,hisz rosszúl tette fel a kendőt a szemeimre.
Láttam,hogy a haja fekete színben pompázik,ruházata szintén fekete,viszont nagyon jó a stílusa. Szemei színét,nem láttam,hisz ahhoz túl messze állt tőlem.
Nagyon helyes volt,ilyen fiút vagy férfit még sosem láttam.
Sajnálatos módon ilyen körülmények között kellett megismernem.
-Kétezertizenkettő-nevette el magát.
Római számok? Hmm..lehet.
-Miért nem árulod el az igazi nevedet?-motyogtam.
Odalépett hozzám, majd leguggolt elém. A szemeit még így sem láttam,a kendő ezt nem engedte meg,amit a legjobban sajnáltam.
Megérintette az arcomat,amit lassan végigsimított.
-Mert nem akarom-mosolyodott el.
-És mikor láthatlak?-tettem fel egy újabb kérdést.
-Túl sok a kérdés,amit nem szeretek-állt fel,majd láttam és hallottam,hogy ellépked tőlem-Egyébként meg..tudom,hogy látsz-ezzel pedig kiment.
Hogy mi?!
Ő mindvégig tudta,hogy én látom? Direkt tette volna fel rosszúl a kendőt vagy csak észrevette?
Huhh,ez nekem egy kicsit sok.

-Felkelés-rázott meg valaki.
-Hmm..mi az?-kérdeztem suttogva.
Nagyon fáradt voltam és mindig is utáltam mikor felkeltenek.
-Indulunk-megfogta a karomat,majd felsegített.
-Kérlek hagyj..fáradt vagyok..-nyögtem ki nagy nehezen.
-Fáj valamid?-hallottam a hangjából,hogy kissé aggódik.
-A hasam a..a..fejem és..mindenem-ekkor majdnem összeestem,de felkapott a karjaiba.
Mély álomba merűltem.

-Kelj fel,hercegnő-suttogta valaki..a hangja olyan szokatlan volt. Biztos nem az a..MMXII fiú?!
Lassan kinyitottam a szemeimet.
A vakító fénnyel küzdöttem,de végül én győztem.
Lassan felültem az ágyon,majd körülnéztem.
Megijedtem mikor megláttam egy férfit,aki vigyorogva figyelt engem.
-Milyen kis réműlt vagy,cica-kacsintott rám.
-Ki ön?-kérdeztem félénken.
-Nem kell te azt tudd-mondta,majd fölém kerekedett.
Riadtan néztem rá.
A nyakamat kezdte csókolgatni,mire sikítani kezdtem.-Halgass már el!-kiabált rám.
Durván megcsókolt,amit természetesen nem viszonoztam,ezért felpofozott.
-Frank! Mi a faszt csinálsz?!-és megérkezett a hősöm.
Leszedte rólam azt a férfit,majd bevert neki egyet.
Zokogva néztem mit csinál.
-Ki vagy rugva,mehetsz!-órdibálta rá.
A férfi el is ment hamar.-Ahj..jól vagy?-nézett rám.
Megcsodálhattam -végre- sötétbarna íriszeit,amik csak úgy csillogtak.
Csak bólintottam egy aprót.
-Készítettem reggelit..-mondta.-Gyere-kiszálltam az ágyból,majd mellé álltam.
Sokkal magasabb volt mint én.
Elindúlt,én pedig követtem őt.
A konyhába értünk.
-Ülj le!-utasított,én pedig tettem amit mond.
Leültem egy székre,majd az asztalt bámúltam,ami előttem volt.
-Tessék-tett le egy tányér rántottát elém.
-Köszönöm-motyogtam halkan.
Leült elém,majd enni kezdtem,ezért én is.
-Mi a neved?-nézett rám,miutan befejezte a rántottáját.
-Elraboltál,de a nevemet sem tudod?-forgattam meg a szemeimet.
-Nem válaszolunk kérdéssel egy kérdésre,szóval felelj-mondta komolyan.
-Catherine-feleltem komoran,majd felálltam az asztaltól és a mosogatóba tettem a tányéromat,s az övét is.
Megszoktam,hogy otthon én kell mindent csináljak,ezért is kezdtem el mosogatni.
-Hmm..Catherine..-sugta a fülembe elrablóm,majd hátulról átkarólta a derekamat.
Lezártam a csapot,majd felé fordúltam.
-Mit akarsz?-vontam fel a szemöldökömet.
-Miért beszélsz velem így?-kérdezte nyugodtan,viszont láttam a szemeiben,hogy ideges.
-Csak..úgy beszélek ahogy akarok-vontam vállat.
-Majd én megtanítalak a jó modorra-vigyorgott az arcomba.
-Még mindig nem mondtad el,hogy mi a neved! Mit keresek én itt? Miért raboltál el?!-kérdeztem felháborodva.
-Már mondtam a nevem..Mert úgy volt kedvem-vont vállat.
-Ezek nem válaszok!
-De,azok-lépett el tőlem,majd távozni készűlt a konyhából.
-Válaszolj normálisan!-kiabáltam rá,majd megfogtam a karját és magamhoz rántottam.
-Velem ne kiabálj!-órdított rám,majd ellökött.-Kinek képzeled magad?! Itt ÉN és csakis ÉN parancsolok és teszek fel kérdéseket! Megértetted?!-vágta a fejemhez órdítozva.
Mindig is utáltam,ha rámkiabáltak,féltem.
Sok minden történt a családomban..sokat kaptam,sokat szidtak,pincébe zártak a szüleim és éheztettek. Utáltam a családom,most mégis haza szerettem volna jutni vagy..talán..mégsem?
-I-igen..-dadogtam,s könnyeimmel küszködtem.
Elléptem a pulttól,majd egyenesen abba a szobába rohantam,ahol aludtam.
Bezártam az ajtót,majd az ágyba feküdtem és betakaróztam.
Úgy,hogy még a fejem se legyen kint és semmi más.
-Catherine!-kiabált utánam az elrablóm.
Reszketve feküdtem az ágyban.
Halkan szuszogtam,viszont alig kaptam levegőt.
-Catherine!!-kiabált ismét,de most hangosabban.
Hallottam,hogy kinyílik az ajtó,mikor a könnyeim megindúltak.
Most kapni fogok? Megint levisz engem abba a helyiségbe és éheztetni fog ő is,mint a szüleim?
-Hát itt vagy!-kiabált,majd lehúzta rólam a takarót.
Sírva néztem rá.
-Kérlek..csak n-ne bánts-dadogtam sírva.
Meglepődött arcával találtam magamat szemben.
-Én..nem foglak bántani-mondta halkan,majd leült mellém.
Megakarta érinteni a karomat,de elhúztam azt. Értetlenül nézett.-Mi a baj?
-Semmi..-válaszoltam szipogva.
-Miért sírtál? Miért reszketsz? Miért hitted azt,hogy bántani foglak? Miért futottál ide be és "bújtál" el?-tette fel a sok kérdést,ami nekem hirtelen túl sok volt.
-Nem tudom..-motyogtam halkan.
-Válaszolj,ha kérdezek!-kiabált rám idegesen.
Kirázott a hideg,s szemeim ismét megteltek könnyekkel.
Pont olyan hangosan kiabált,mint ő..mint az apám.
-Catherine..-sugta halkan-Ha nem mondasz el semmit,nem értem mi a bajod. Nyugodtan mondd el nekem,én majd segítek neked.
-C-csak..-remegtek meg az ajkaim.
A karjaiba vont.

Fejemet a mellkhasába fúrtam,majd zokogni kezdtem.

-Fáj elmondani..f-fáj..visszaemlék..ez..ni..-dadogtam sírva.
-Nyugodj meg..apuci itt van veled..

TO BE CONTINUED

Remélem tetszett ez a rész,ha igen,akkor jelezzétek kommentben és voteoljátok.
A részek majd jönni fognak,ha látn fogom,hogy tetszik a történet,az első rész.
Viszlát. :*