You can't save me, i'm already dead.

Thinner is winner.

   Egy tükör előtt állok, és magamat bámulom. Nem vagyok elég vékony ~ hajtogatom magamnak. Most vagyok százhatvan centi, ötvenhárom kilóval.. Borzalmasan érzem magam a bőrömben. Bő pulcsikat hordok, hogy ne tűnjön fel senkinek ez az egész dolog, de azért néha-néha páran rákérdeznek. 

   Kézben tartom a dolgokat.

   Ez az egész amúgy, úgy kezdődött, hogy voltam százhatvan centi, tehát, mint amennyi most, és ehhez kapcsolódott ötvenhat kemény kiló. Tudom, nehéz így elképzelni, de kis tömzsi testet kéne ideképzelni. Zabáltam, zabáltam és zabáltam. Állandóan.. Ha jó kedvem volt, ettem, ha rossz hangulatom volt, ettem, ha unatkoztam szintén ettem. Aztán egyszer csak elkezdtem mindenhonnan hallani, hogy 'Hogy meghíztál', ez még nem zavart különösebben.. De mikor már Édesapámtól hallgattam azokat, hogy 'Jó lenne, ha megállnál a hízással', vagy 'Kövér vagy', vagy esetleg olyat, hogy 'Vékonyan szebb voltál' na azért ez egy pöppet betett. Nagyon zavartak már ezek  dolgok, de eleinte nem volt ilyen durva a helyzet...

   Edzéseket, edzésekre halmoztam fel, de eleinte rendes sportolást vittem be az életembe, aztán eljött egy pont, amikor már olyanokat kezdtem el csinálni, mint például, hogy amikor csak eszembe jutott felüléseket kezdtem el sorra csinálni, ez legyen reggel, suli után, evés után, vagy éppen lefekvés előtt az ágyba. Egy nap többször hajtottam végre ezeket, és elkezdtem minél kevesebb kalóriát bevinni a szervezetembe, napról napra. Most ott tartok, hogy csak ebédelek, és energiaitalokkal dobálom a vércukorszintem, hogy ne legyek fáradt, és ne tűnjön fel senkinek, hogy igazából valami nincs rendben. Sokáig lappangott bennem ez az érzés, hogy most már tényleg fogynom kéne..mások is ezt akarták. Hát tessék. Ők kergettek bele.