G-Eazy- Tumblr Girls

42 2 0
                                    

  Mert imádom a Tumblr lányokat, drogfüggők vékony derékkal
Csinos arc, szereti az állapotot, úgy viselkedik, mintha ő lenne a legrosszabb
Ember, mondom, hogy olyan, mint az összes többi, elvárja az ingyen piát
És sikeres vagyok, azt hiszi, mindig idejön, ha füvet érez
Dugunk néha, néha, néha, néha, tényleg csak néha, néha
Manapság nem látom, mert nem vagyok itt
Amikor itt vagyok, sosem marad soká
A tó másik partjáról itt vagyok a héten
Éppen a lakása fele jártam
Fellifteztem a folyosójára
Whiskeyt iszok, ő az erős vodkát szereti
De dugás után vége, kisétálok, ez a lezárás
Nem maradhatok itt, és ölelhetem, holnap úgy fog viselkedni velem, mint egy idegennel
Itt sosem lennék józan, nem tudom, melyikünk a ridegebb
A ruhám rajtam, mindketten rosszak voltunk, mennem kell, neki ezt mondtam


Azt mondta, nem érzi az arcát, most én a szívemet nem érzem
Az érzéseidnek nincs helye, de tudtad már a kezdetektől
Te és én üvegből készültünk, sosem tartunk végig
Te és én üvegből készültünk, sosem tartunk végig
Halálra teremtve, gyorsan mentünk, majd ütköztünk
Te és én üvegből készültünk, sosem tartunk végig


Kibaszott jól van, és tudja, szexi test és megmutatja
Szereti a drámát, azt választja, meghúzza a határt, aztán elfújja
A legnagyobb buli, asszem, bont egy üveget, nem zárja le
Tölt egy ötödiket, meghúzza, tör egy darabot és adagol
Szexi és rideg, szexi és rideg, haver, nem tudom, szexi és rideg
Igaz, a szar megöregedett, felszínes egy megrohadt lélekkel
Néha-néha dugunk, mindig leáll és megy
Valószínűleg van valakije, a tudatlanságot választja
Megyek hozzá, zárjuk az ajtót
Amikor nem szívok, rossz döntést hozok
Mert ő egy ribanc, én meg önző vagyok, minden lány kell, ez van
És nehéz bevallanom, veled látom magam
Most tudom, hogy érezted, megérintettem, aztán elolvadt
Nem kellene találkozni, mégis ez van, játszok veled, ha kell


Azt mondta, nem érzi az arcát, most én a szívemet nem érzem
Az érzéseidnek nincs helye, de tudtad már a kezdetektől
Te és én üvegből készültünk, sosem tartunk végig
Te és én üvegből készültünk, sosem tartunk végig
Halálra teremtve, gyorsan mentünk, majd ütköztünk
Te és én üvegből készültünk, sosem tartunk végig


Hiányzik a mondanivalód, nem fontos, ami mellett kiállsz
Kérdezed: "ő lesz az igazi?", én lelépek, mielőtt végzel ma éjjel
Újabb napra várva, nem kapod meg, amiért fizettél
Próbálod menteni, ami nincs kész és tagadod, hogy megelőztek ma éjjel
Sosem tudtam a nevét, mind ugyanúgy néznek ki szerintem
Az egyetlen üldözés a hírnévért megy, senkit nem lehet már hibáztatni csak engem

✓ MUSIC IS MY LIFE ✓Where stories live. Discover now