Egy hideg őszi éjjelen, pontosabban hajnali fél háromkor, Boka Jánost egyedül Csónakos erős szorítása rángatta vissza az öngyilkosság keskeny pereméről. A Margit Híd szélén állt, ugrásra készen, amikor Csónakos elkapta a karját és átrángatta őt a másik oldalra, a biztonságba, ahol egyelőre egy vastag betonréteg választja el őket a zubogó Dunától.
- Mégis mit képzelsz, mit csinálsz? - A fények nem világítják meg Boka arcát, még inkább a sötét felé fordítja fejét. Választ nem ad. - Nem lehetsz ennyire önző! - Kel ki magából Csónakos. Próbálja megtartani a nyugalmát, próbálja nem bántani Bokát, és megakarja őt érteni. Meg is tudná, most mégis a saját érzelmei villognak a szemei előtt. - Milyen csapat a kapitányát vesztett csapat? A többiek nem tudnak nélküled élni, mi nem tudunk nélküled élni... - Megremeg a hangja. - É-én nem tudok nélküled élni. - A könnyeivel küszködik már vagy percek óta, de az első forró cseppek most találnak utat a szabadságuk felé. Szinte végigégeti a kihűlt arcát. És a következő pillanatban Bokában eltörik valami. Zokogva borul Andris vállára. - Nagyon sajnálom. - Csónakos közelebb húzza őt magához és szorosan átöleli. - Kérlek sose hagyj itt, Papus. - Boka arcára egy keserű mosoly ül ki. Még percekig úgy maradnak, szorosan, egymás ölelésében.
YOU ARE READING
/A Grundon bárki nem tapos
RandomMinimális mennyiségű és terjedelmű Pál Utcai Fiúk ficeim, általában Bomecsek, Cselnakos és Bolnay párosításokkal, avagy én ezt már tényleg nem bírom és felfalt a PUF fandom.
